Június 15-én tartotta ülését a százhalombattai önkormányzat Lakásügyi, Egészségügyi és Szociális Bizottsága. Török Sándor elnök arról tájékoztatta a Halom Televíziót, hogy 5 millió forintos támogatást javasolnak az Országos Mentő Szolgálat új, korszerű légimentő bázisának létrehozásához. A szervezet több településhez is támogatási kérelemmel fordult. Megtárgyalták a tavalyi gyermekvédelmi munkáról szóló beszámolót, amivel kapcsolatban az elnök úgy nyilatkozott, hogy a számok tükrében sokat romlott a városban élő gyerekek helyzete, a korábbinál többen kerültek hátrányos helyzetbe. Török Sándor szerint városi szinten meg kellene oldani a gyerekek nyári szünet alatti felügyeletét, mivel nagyon sok veszélynek vannak kitéve a vakáció idején.
Döntést hozott a szakbizottság a valamikori tanácsi bérlakások értékesítéséről is. Arra tesznek javaslatot a testületnek, hogy a bérlők piaci áron vehessék meg az ingatlanokat, de 20 százalék előleg megfizetése mellett 15 éves kamatmentes részletfizetési lehetőséget kapjanak. Hozzátette: kivételes esetben az előleg megfizetésétől is el lehetne tekinteni. (HTV)

