Rendhagyó eseménnyel kezdődött a százhalombattai képviselő-testület ülése június 15-én. Vezér Mihály polgármester ünnepélyes keretek között mondott köszönetet eddigi munkájáért a hivatal Hatósági és Humán Szolgáltatási Irodája vezetőjének, Mitták Ferencnek, aki nyugdíjba vonul.
A történész-köztisztviselő 1975 óta dolgozik Százhalombattán, főként kulturális, művelődési, és szociális területen.
Szegeden, a József Attila Tudományegyetemen szerzett történész és régész diplomát, és eredeti szakterületeihez közigazgatási munkája mellett is mindvégig hű maradt. Számos történelmi témájú könyv szerzője, legutóbb Dabas és Százhalombatta közös támogatásával jelent meg „Az utolsó bátéi táltos, Rákóczi fája Dabadon” című, helytörténeti vonatkozású kötete.
Vezér Mihály polgármester kiemelte a gazdag és hosszú szakmai életutat, amely a kiváló szakember és remek kolléga mögött áll. És arra kérte a visszavonuló irodavezetőt, hogy tanácsaival, kritikájával, véleményével továbbra is támogassa a várost. Mitták Ferenc ezen a testületi ülésen vett részt utoljára, de azt ígérte, nem szakad el Százhalombattától. (Batta Online)





