Élő Árpádok a Szent IStván templomban
- PROGRAMAJÁNLÓ
- 2014-02-28
A nemzetközi nőnap alkalmából indított, Mindenütt nő elnevezésű országos rendezvénysorozat női alkotókat, sorsokat és gondokat állít középpontba koncerteken, színházban, kiállításokon, pódiumbeszélgetéseken vagy tudományos konferencián.
TOVÁBB
A hazát elhagyóknak állít emléket a Nemzeti Táncszínház előadása, Fitos Dezső koreográfus és a Vaskakas Bábszínház közös produkciója, amely március 16-án 19 órától látható a Barátság Kulturális Központ színpadán.
TOVÁBB
A megszokottnál nagyobb hangsúlyt kap a képzőművészet a százhalombattai "Matrica" Múzeum idei kínálatában, mintegy pozitív töltődésként az őszi "földindulás" előtt, aminek keretében öt éves kiállítás-sorozattal bemutatják be az I. Világháború előzményeit, eseményeit, következményeit. Az intézmény ez évi terveiről dr. Vicze Magdolna múzeumigazgatóval beszélgettünk.
TOVÁBB
Százhalombatta város kialakulása igen sajátos, így a helyi múlt emlékeit gyűjtő és feldolgozó Városi Archívum anyaga is az. A Hamvas Béla Városi Könyvtár részlegének működése egyedülállónak tekinthető az országban. Február 25-én folytatódik a Legvidámabb barakk című előadássorozat, és az idei évtől általános és középiskolások számára történelmi tévhiteket tisztázó interaktív foglalkozások is indulnak.
TOVÁBBA Sérültekért Alapítvány szervezésében február 16-án 09 órától 13 óráig.
TOVÁBB
Balázs Dénes földrajzkutató életművéből nyílik bemutató a százhalombattai "Matrica" Múzeumban február 10-én, 17 órakor. A Magyar Földrajzi Múzeum alapítója születésének 90. évfordulója alkalmából összeállított vándorkiállítást Lendvai Tímár Edit muzeológus, az intézmény munkatársa nyitja meg.
TOVÁBB
Fülbemászó dallamok igényes, jazzes hangszerelésben – ezt ígéri a Barátság Kulturális Központ február 16-i Jazz-teázója, ahol a Finucci Bros Quartet lép fel.
TOVÁBB
Több rendezvénnyel is készül a százhalombattai Barátság Kulturális Központ a farsangi időszakra.
TOVÁBB
A Hamvas Béla Városi Könyvtárban működő Filmklub idén, 2014-ben ünnepli megalakulásának hatodik esztendejét. Ez az évforduló remek alkalom egy kis visszatekintésre.
TOVÁBB