Táncbemutató
- PROGRAMAJÁNLÓ
- 2011-06-15
Nyolcadik alkalommal rendezik meg az Óvárosi Napokat Százhalombattán június 24-26-án. Ezúttal is érdekes, gazdag kulturális kínálat várja az érdeklődőket sok-sok újítással, eredeti ötlettel. Az első napon, pénteken az Egy szoknya két nadrág című vidám zenés játékkal avatják a szabadtéri színpadot, amit szombaton és vasárnap valódi program kavalkád: emléktörténeti kiállítás, túravezetés, szabadtéri látványfestés, vásári fényképezés, R-GO koncert és utcabál követ.
TOVÁBB
Nincs hálátlanabb feladat, mint kielégítő szórakozást szervezni az ifjúságnak. Tudhatja ezt bárki, aki akár szülőként, akár művelődésszervezőként próbált már kamaszgyereknek kedvére tenni. Olyan ugyanis nincs, hogy „ifjúság”. 14 és 24 éves kor között csakis mindentől és mindenkitől független, szuverén és alternatív egyéniségek léteznek.
TOVÁBB
Megjelent az ÉRDEKES Közérzeti Magazin legújabb száma, Érd és vonzáskörzetének színes, olvasmányos krónikája!
TOVÁBB
Vasárnap kis délutáni kirándulást tettünk a környéken. Magunk is meglepődtünk, hogy pár óra alatt mekkora utat jártunk be, milyen szépségekre bukkantuk, és kalandokba keveredtünk Százhalombattától néhány kilométernyire.
TOVÁBB
Pituk József Viktorián festőművész munkásságából nyílt tárlat a százhalombattai „Matrica” Múzeumban május 20-án. A képek dr. Pozsgai Imre gyűjteményéből származnak. A kiállítást dr. Aradszki András országgyűlési képviselő és dr. Benedek Katalin művészettörténész nyitotta meg.
TOVÁBB
Pituk József Viktorián (1906-1991) műveiből nyílik emlékkiállítás Százhalombattán, a „Matrica” Múzeumban május 20-án, 16 órakor.
TOVÁBB