APEH-tájékoztató - Decemberi adózási határidők
- GAZDASÁG
- 2008-11-06
Szeptember 9-e óta Csiba Péter igazgatja a Dunamenti Erőmű Zrt-t. A jelentős nemzetközi kereskedelmi és energiaipari tapasztalatokkal is rendelkező 44 éves szakember úgy véli, a nemzetközi üzleti és szakmai háttér kihasználásával, kellő nyitottsággal és az információk megfelelő áramoltatásával az átalakuló piaci viszonyok között is megtarthatja, sőt erősítheti pozícióját a Dunamenti. Csiba Péter nős, közgazdász feleségével két kislányt nevelnek telki otthonukban.
TOVÁBB
Kétezer négyzetméteres üzemcsarnokot avatott a százhalombattai ALK Holding Kft a Batta Ipari Parkban október 3-án. A 21. századi technológiát és munkafeltételeket megvalósító gyárban a cégcsoporthoz tartozó Lemal és Solart Kft tevékenykedik, előbbi lemezmegmunkálással, utóbbi napkollektorok gyártásával foglalkozik. Az épületet Buzay József tervezte.
TOVÁBB
Az utóbbi években csökkent a műszaki pálya iránti érdeklődés – mondja Isaák László, a MOL-Csoport vezető szakértője, aki összeállított egy programot a cég képzett munkaerő-szükségletének folyamatos biztosítására.
TOVÁBB
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara székházában tájékoztatta a programbizottság a sajtó képviselőit az október 16-19 között Miskolcon megrendezendő Miskolc-Kassa EuroEXPO rendezvényről.
TOVÁBBAz olvasó kérdez – dr. Orbán Ildikó, az APEH Közép-magyarországi Regionális Igazgatóságának ügyfélkapcsolati főosztályvezetője válaszol
TOVÁBB
Szeptember 1-je óta új vezető irányítja a Dunamenti Erőmű Zrt-t. Csiba Péter első munkanapján nyilatkozott a Halom Televíziónak.
TOVÁBB
Bátor ember Kuhl Tibor. 1975-ben, 25 évesen egy bőrönddel hagyta el Magyarországot. Családot alapított Belgiumban és szembenézett a kihívással: megmutatni egy idegen környezetben, mennyit ér. Kemény évek következtek, de kitartó munkája eredményeképpen elérte, hogy négy évre Dél-Amerikába küldte a cég. Új hazájában szakmai elismerést szerzett, és amikor a magyarországi erőművásárlásról döntöttek, természetes volt, hogy ő képviseli a belga befektetőt.
TOVÁBB