Gyengült a forint ma reggelre
- GAZDASÁG
- 2020-08-31
Új pályázati felhívás jelent meg a mikro-, kis- és középvállalkozások támogatására 18,8 milliárd forintos keretösszeggel. A pályázatra minden budapesti vagy Pest megyei székhellyel és legalább egy teljes, lezárt üzleti évvel rendelkező KKV jelentkezhet, amelynek a 2020. áprilisi átlagos statisztikai állományi létszáma eléri az 5 főt.
TOVÁBB
Folyamatosan csökken az ingatlanok ára országosan és városunkban is – tájékoztatott a százhalombattai Fordulat Ingatlaniroda vezetője, Kálmán Ildikó. A háttérben a piac törvényszerűségei, vagyis várható okok állnak, de a koronavírus is nagyban meghatározza a kereslet és a kínálat változását. Most a legtöbben viszonylag kis alapterületű, de kerttel rendelkező családi házakat keresnek.
TOVÁBB
Miközben a COVID nyomában járó gazdasági válság töretlenül szedi áldozatait a vállalkozások és a munkavállalók között, szerencsére akadnak cégek, amelyek nem gyengültek el, sőt előre lépni is képesek.
TOVÁBB
A városunkban alapított GeneralCom Mérnöki Kft. mára a hazai mobil távközlési kivitelezés meghatározó szereplője lett. Az egyik ma is városunkban élő tulajdonost, Szamosvári Tamást kérdeztük: hogyan érinti működésüket, terveiket a járványügyi veszélyhelyzet és a nyomában kialakuló gazdasági válság.
TOVÁBB
Hogyan telnek a mindennapjaik, és hogyan látják a jövőt a járványügyi helyzetben? – erről kérdeztünk százhalombattai egyéni vállalkozókat és vállalkozásokat.
TOVÁBB
A Dunai Finomító továbbra is értékteremtő alapelemként szerepel a MOL középtávú üzleti stratégiájában. A koronavírus megtorpanást okoz, de a hosszabb távú terveken nem változtat. Aradi Mátyással, a Dunai Finomító igazgatójával beszélgettünk.
TOVÁBB
Az 1990-ben alapított Alukol Kft. az eltelt évek alatt cégcsoporttá nőtt és a piac meghatározó szereplőjévé vált Magyarországon. Forgalmát és referenciáit tekintve 25 év óta a legnagyobbak között szerepel az alumínium homlokzatgyártó cégek között.
TOVÁBB
A járványhelyzet az autós iskolák életét is megváltoztatta. A koronavírus miatt felfüggesztették a közlekedési vizsgákat, a személyes jelenléttel működő órákat pedig nem tartják meg.
TOVÁBB
Ünnepélyes keretek között átadták a MOL saját beruházásában, a Dunai Finomító területén épült 6,71 megawattos napelemparkot Százhalombattán október 18-án. A szintén elkészült tiszaújvárosi és füzesgyarmati beruházással együtt az összesen 37 hektáron megvalósuló három napelempark 18,4 megawatt kapacitással üzemel majd, ami több mint kilencezer háztartás villamosenergia-fogyasztásának felel meg. Emellett a MOL a fehérgyarmati 5 MW-os napaelempark megvásárlásával tovább bővítette megújuló energiatermelését.
TOVÁBBA nyári munkát vállaló diákok a közteherviselés szempontjából felnőttnek számítanak. Bejelentésükre, adózásukra – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével – ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalók esetében.
TOVÁBB
Május elejéig mintegy 210 ezer egyéni vállalkozó, több mint 83 ezer őstermelő és áfafizetésre kötelezett magánszemély juttatta el szja-bevallását a NAV-hoz. A többi, csaknem 220 ezer egyéni vállalkozónak, őstermelőnek és áfás magánszemélynek még egy hete van május 20-ig, hogy kiegészítse a NAV által elkészített bevallási tervezetet, vagy saját maga töltse ki és küldje be a 18SZJA nyomtatványt.
TOVÁBB
Gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják a legtöbben adójuk 1+1 százalékát. A támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a honlapján közzétette azon civil szervezetek adószámát, valamint az egyházak és a Nemzeti Tehetség Program technikai számát, amelyekre érvényes felajánlás tehető.
TOVÁBBA Nemzeti Adó- és Vámhivatal fővárosi és megyei központi ügyfélszolgálatai 2019. május 6. és 17. között hétköznaponként, valamint május 20-án hétfőn, rendkívüli nyitvatartással várják az ügyfeleket.
TOVÁBBAz szja-bevallás benyújtási határidejéig több alkalommal és országszerte több plázában és hipermarketben is várják az ügyfeleket a NAV munkatársai. A Budapesten kívül 11 megyében felállított rögtönzött ügyfélfogadási helyeken a NAV szakemberei az szja-bevallással kapcsolatos teendőkben segítenek.
TOVÁBBLegkényelmesebben a letöltést nem igénylő webes kitöltőfelületen módosítható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által elkészített szja-bevallási tervezet, sőt az előző évekre vonatkozó bevallások önellenőrzése is ezen a felületen a leggyorsabb.
TOVÁBBA Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elkészült az szja-bevallási tervezetekkel, így idén a tavalyihoz képest csaknem ötszázezerrel többen, azaz már 5,6 millióan kaphatnak segítséget az adóbevalláshoz. A tervezetek az egyéni vállalkozóknak, őstermelőknek, áfás magánszemélyeknek támpontként szolgálnak a bevallás beadásához.
TOVÁBBAz idei év már a harmadik, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) külön kérés nélkül készíti el több mint 5 millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét. A folyamat tehát automatikus, éppen ezért nem kell a kedvezményekre jogosító igazolásokat beküldeni a NAV-hoz és nem kell kérni a hivatalt a bevallás tervezetének elkészítésére sem.
TOVÁBBAkinek nincsen ügyfélkapu-regisztrációja, idén is kérheti a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól szja-bevallási tervezetének postázását. Ehhez nem kell mást tennie, mint az adóazonosító jelét és a születési dátumát tartalmazó kérelmet akár SMS-ben eljuttatni a NAV-hoz március 18-áig.
TOVÁBB