• img

    Balog: Győzni megyünk Siófokra!

    A hétvégén a Siófok ellen idegenben folytatja a bajnokságot az ÉRD női NBI-es női kézilabda-csapata. Ötödik szezonját kezdte Érden Balog Beáta, de számára is éppúgy voltak újdonságok a nyitányon, mint mindenki másnak a csapatból.

    TOVÁBB
  • img

    Imagekampányt indított az ÉRD női kézilabdacsapat

    Hazai sportcsapat esetében ritkán fordul elő, hogy imagekampányt indítson. Az NBI-es női kézilabda bajnokságban induló ÉRD azonban szélesebb körben szeretné megismertetni magát.

    TOVÁBB
  • img

    Sportbarátok a Duna parton

    Tuncsik József, Magyarország első judo Európa-bajnoka és olimpiai érmese, valamint Kiss László, az úszóválogatott szövetségi kapitánya is részt vett azon a sportbaráti összejövetelen, amit Szél Pál IV. danos judomester rendezett a százhalombattai hajókikötőben az utolsó augusztusi hétvégén.

    TOVÁBB
  • img

    A bajnokság a legfontosabb az ÉRD-nek

    Szombaton az Eger ellen megkezdi a 2013-14-es idényt az ÉRD csapata. Az idén amellett, hogy a magyar bajnokságban szeretné stabilizálni a pozícióját, a Bajnokok Ligája sorozatban is indul. Izgalmas év következik a csapat életében, Szabó Edina vezetőedző azonban úgy látja, az új játékosok remekül illeszkednek az egyébként is nagyszerű emberekből álló társaságba.

    TOVÁBB
  • img

    Programok a VSZK-ban

    TOVÁBB
  • img

    Labdarúgás

    Két mérkőzésen egy győzelemmel és egy döntetlennel indította a 2013/14-es szezont a Pest Megyei Labdarúgó Bajnokság I. osztályában a Százhalombattai Labdarúgó Klub.

    TOVÁBB
  • img

    Úszás

    Sikeres nyári versenyszezont tudhat maga mögött a Százhalombattai VUK SE úszó szakosztálya.  

    TOVÁBB
  • img

    Kelemen Bence dobogós az első országúti ultrakerékpározáson

    Első alkalommal rendezett a BSI 24 órás országúti kerékpárversenyt Kiskunlacházán augusztus 24-25-én. A százhalombattai Kelemen Bence harmadikként érkezett célba a 12 órás egyéni versenyben, amely során 338 kilométert tett meg. Mellette két battai teljesítette a 24 órás futamot: Szabó Zoltán 476, Kelemen Viktor pedig 483 kilométert tekert.  

    TOVÁBB
  • img

    Tenisz

    TOVÁBB
  • img

    Tovább hasítanak a kajakosok

    Hatszor álltak dobogóra a Dunafüredi Vízisport Klub evezősei augusztus 10-11-én a Szolnokon megrendezett Országos Ifjúsági Bajnokságon.

    TOVÁBB
  • img

    Repülőmodellezés

    Tizenegyedik helyen zárta a Dunamenti Energia Modellező Klub, Repülős Szakága a Körrepülő Műrepülés (F2B) Európa Bajnokságot augusztus 3. és 9. között Békéscsabán.  

    TOVÁBB
  • img

    Egységben az erő

    Bravúrosan szerepelt és ezüstéremmel zárta az NB I/B Nyugati csoportjában az előző szezont a Százhalombattai Kézilabda Egyesület. Az eredmény négyévnyi tervszerű építkezés munkáját tükrözte. Keresztes Józseffel, a csapat vezetőedzőjével beszélgettünk a sikerről és az idei célokról.  

    TOVÁBB
  • img

    Newaza Fesztivál a Battai Napokon

    Szeptember 8-án vasárnap Százhalombatta ad otthont az idei Newaza Fesztiválnak, amely az első, másod- és harmadosztályú földharc magyar bajnokság, valamint az összevont amatőr és masters földharc Magyar Kupa küzdelmeinek lesz a helyszíne.

    TOVÁBB
  • img

    Horgászverseny a Battai Napokon

    TOVÁBB
  • img

    Száguldás és tanulás

    A pezsgőlocsolást is gyakorolták a reménybeli gokart-versenyzők a százhalombattai Battaringen július végén tartott táborban.

    TOVÁBB
  • img

    Kis focibajnokok

    Megnyerte a VUK SE 2001-es korosztálya a Debrecenben megrendezett nemzetközi focitornát.

    TOVÁBB
  • img

    Lábtenisz

    TOVÁBB
  • img

    Izzít az SZLK

    Heti három edzéssel, július 15-én elkezdte a felkészülést a Százhalombattai LK-Investiz labdarúgó csapata az őszi szezonra. Az utolsó edzőmérkőzést augusztus 7-én játszották a Városi Szabadidő Központ pályáján.

    TOVÁBB
  • img

    Nyílt nap a lövészeknél

    Megtartotta szokásos nyílt napját a Százhalombattai Lövészklub augusztus első hétvégéjén. A nagyszámú érdeklődő között akadt 8 éves kislány, sok 13-15 éves ifjú hölgy és 60-70 éves úr is. Sokan Érdről érkeztek.

    TOVÁBB
  • img

    SPortré - Tóth Ildikó, megállíthatatlan

    Oroszország legyőzésével bronzérmet szerzett női vízilabda-válogatottunk a barcelonai világbajnokságon. Utoljára 2005-ben állhatott dobogóra VB-n magyar női pólócsapat. A siker nem kis részben Tóth Ildikó érdeme, akit az oroszok elleni döntőben egyszerűen nem lehetett megállítani. A huszonhat éves center szerkesztőségünkben beszélt barcelonai élményeiről és a felívelőben levő női póló titkáról.

    TOVÁBB

Friss híreink

További híreink