• img

    Erősíteni kell

    A következő szezonban megyei szinten folytatja a Százhalombattai Labdarúgó Klub. Az MLSZ döntése alapján kevesebb csapat marad az NB-I. és III. osztályokban, ezért a megyei bajnokságokban nagyon erős mezőny várható.

    TOVÁBB
  • img

    SPortré - Felker Orsi szereti az életét

    Gyótár Orsolya, akit a Battafitben mindenki csak lánykori nevén, Felkerként emleget, gyermekként egyáltalán nem volt sportos. Húsz éves kora körül kezdett mozogni. Hogy ezt a változást pontosan mi indította el, arra már nem emlékszik. Szerinte akkor ismerkedett meg jóképű férjével, aki szerint azonban más volt a sorrend. Mindenesetre jelenleg sikeres aerobikoktató számos hűséges tanítvánnyal.

    TOVÁBB
  • img

    "A víz mindenkinek nyakig ér."

    Idén első alkalommal kerül megrendezésre az Európai Úszó Szövetség (LEN) kezdeményezésére az Úszás Napja eseménysorozat. A kezdeményezéshez a Magyar Úszó Szövetség is csatlakozott. A magyar úszótársadalom egyként állt a kezdeményezés mögé, melyet bizonyít hogy a megyei jogú városok mellet, számos más település is kinyitja uszodái kapuit az érdeklődő közönség előtt. A központi események Balatonfüreden zajlanak, ahol Nyíltvízi Úszó Európa Kupa futam kerül megrendezésre.

    TOVÁBB
  • img

    Virágzó vízilabdaélet

    Június 4-én és 5-én Százhalombatta adott otthont a Sulipóló országos bajnokság döntőjének. A házigazda Százhalombattai Vízilabda Sportegyesület június 16-án a Szekeres József Rendezvényközpontban zárta a 2012/13-as évet. Kardos István és Kopányi László edzők összefoglalták a tavaszi szezon élményeit, eredményeit.

    TOVÁBB
  • img

    Sporttánc

    Hűen az egy évtizedes versenyzői múlthoz, az idén is szép eredményeket ért el az SZTC Táncszakosztálya az MLTSZ Országos Bajnokságon, amit Budakalászon rendeztek meg május 25-26-án és június 2-án.

    TOVÁBB
  • img

    Energia Modellező Klub

    A százhalombattai Forrai Csaba nyerte a soproni ünnepi hetek keretében június 14-16 között rendezett Barátság Regattát F5-E kategóriában, amelyen négy ország 25 versenyzője vett részt.

    TOVÁBB
  • img

    Aranyérmek az ifjúsági OB-n

    200 méteres gyors- és pillangóúszásban is aranyérmet szerzett Grátz Benjámin, a Százhalombattai VUK SE versenyzője a kecskeméti ifjúsági OB-n június 12-15 között. A szigorú kvalifikációs időket az ország 48 klubjából 252 úszó teljesítette, ennyien vettek részt a viadalon.

    TOVÁBB
  • img

    Focikupa az Óvárosi Kulturális Napok keretében

    TOVÁBB
  • img

    Tenisz

    Befejeződött a tavaszi csapatbajnokság.

    TOVÁBB
  • img

    Negyedikek a Villámok

    Eddigi legnagyobb sikerét érte el a Százhalombattai KSE leány serdülő csapata a május 16-19-én Kecskeméten rendezett országos döntőn megszerzett negyedik helyezéssel.

    TOVÁBB
  • img

    Harcostársak

    Szép eredményekkel szerepeltek a Százhalombattai Karate Team növendékei június 2-án Diósdon, a kezdő és utánpótlás korosztály számára rendezett Harcostársak Kupán, ahol összesen 250 karatéka mérte össze tudását.

    TOVÁBB
  • img

    Bronzérmes a DKSK

    TOVÁBB
  • img

    Battai judos a dobogó tetején

    Országos bajnoki címet szerzett Diák "B" -60 kg-os súlycsoportban Bertók Krisztofer, a százhalombattai 1. Számú Általános Iskola tanulója június 1-jén Baján, az A, B, C korcsoportosok diákolimpiáján.

    TOVÁBB
  • img

    Sportré - Kalóné Pádár Szilvia, adrenalin-függő

    A harmincas évei végén járó családanya öt évvel ezelőtt kezdett intenzíven sportolni. 2011-ben teljesítette az Ironmant, de még ez is kevés neki. Ha kell, jeges vízbe ugrik, árammal töltött szalagokat kerülget és fejjel megy a baseball játékosokból álló sorfalnak. Azt mondja, nem másoknak, csak magának bizonyít.

    TOVÁBB
  • img

    Úszás

    Kiválóan szerepeltek a VUK SE versenyzői a MUSZ Békatalálkozóján, a legfiatalabb úszók országos versenyén június 1-jén, Budapesten, a Komjádi uszodában. Százhalombattáról Marosi Bálint és Rupics Bendegúz kvalifikálta magát. Mindketten kiválóan szerepeltek, Marosi Bálint az 50 m-es hátúszásban a dobogó harmadik fokára állhatott és az összetett versenyben is a 4. helyet szerezte meg.

    TOVÁBB
  • img

    Öregfiú labdarúgás - Hatodik éve veretlenek hazai pályán

    TOVÁBB
  • img

    Megvan az ezüst - Drámai végjáték után döntetlen Dabason

    Közel 400 szurkoló előtt zajlott az NB1/b. Nyugati csoportjának utolsó mérkőzése, amely során a tabella második és harmadik helyezettje csapott össze. A tét és a feszültség tapintható volt a találkozón, főként hazai részről sok durva, már-már sportszerűtlen védekezés is előfordult. Ennek ellenére jó színvonalú, tempós játékot láthatott a publikum pár igazán szép góllal.

    TOVÁBB
  • img

    Mély merítés

    Több millióan láthatták a televízióban, amint Gyurta Dániel világcsúccsal olimpiai aranyat nyer kétszáz mellen, de az csak keveseknek adatott meg, hogy tőle személyesen hallják: valahányszor megnézi a felvételt, mindig izgul, hogy elsőként érjen célba. Az olimpiai bajnokkal és Kiss László szövetségi kapitánnyal Rádler Csaba beszélgetett a százhalombattai Barátság Kulturális Központban szervezett közönségtalálkozón május 22-én.

    TOVÁBB
  • img

    Hajómodellezés

    Százhalombattai Forrai Csaba nyerte az F5 rádióirányítású vitorlás hajómodellek Tóth István Emlékversenyét május 17-19-én az agárdi VVSI telepen. A regattát az Energia Modellező Klub szervezte.

    TOVÁBB
  • img

    Megyei csapatbajnokság a strandon

    A Százhalombattai strand versenymedencéjében rendezték a Pest Megyei Úszó Csapatbajnokság idei második fordulóját május 26-án.

    TOVÁBB

Friss híreink

További híreink