Szeder Fanni Athénban
- SPORT
- 2006-06-29
Csalódottnak érezhetik magukat a százhalombattai focicsapat játékosai, amiért a legfénylőbb medál helyett „csak ezüstöt” akasztottak a nyakukba a júniusban zárult harmadosztályú bajnokság végén. Ez érthető is annak tükrében, hogy ők vezették a Duna-csoport tabelláját tavaly szeptembertől idén májusig. A budaörsiek azonban megelőzték őket a hajrában. Az elszalasztott lehetőség, az NB II-be való feljutás elmaradása miatt a szokottnál jóval kevésbé volt mosolygós, amikor értékelte együttese 2005/2006-os idényét.
TOVÁBB
A városunkban több mint másfél évtizede sikeresen működő rögbisek harmadik helyen végeztek a 2005/2006-os NB I-es kiírás alapszakaszában. Ezzel még nem értek véget az első osztályú bajnokság küzdelmei, idén ugyanis a rájátszásban dől el az érmek, illetőleg a helyezések sorsa, és ebben Harmat Ákos legénysége is érdekelt. A Bulldogok idénybeli szerepléséről, valamint a jövőbeni elképzelésekről is beszélgettünk a battai játékos-edzővel.
TOVÁBB
Öten vettek részt az SZKBSE sportolói közül azon az övvizsgán, amit a küzdősportág Pest megyei szövetsége rendezett májusban Tökölön.
TOVÁBB
A Százhalombatta NB I/B-s férfi együttese már bajnokként pályára lépve 33-21-re nyert a Szentendre ellen május 20-án a VSZK-ban, majd ugyancsak magabiztos győzelmet aratott az utolsó fordulóban a Pápa felett. Ezzel a sikerrel lezárult egy „aranyos” korszak, de május utolsó hétvégéjén még egy komoly erőpróba, egy igazi jutalomjáték várt a csapatra a Magyar Kupa Baranya megyei négyes döntőjében. A battaiak megmutatták, hogy méltó vetélytársai a legnagyobbaknak is, és ott a helyük az élvonalban.
TOVÁBB