JUDO
- SPORT
- 2006-02-13
Felnőtt Magyar Köztársaság Kupa (2006.02.04.)
TOVÁBB
A Városi Utánpótlásért Közhasznú Sport Egyesület legifjabb, triatlon szakosztálya február 5-én megrendezhette első százhalombattai versenyét. Igaz, a balesetveszély elkerülése érdekében kerékpározás nem volt csak kéttusa (aquatlon – úszás és futás) felkészülési viadalra került sor, de ez is utat törhet a folytatáshoz, és Kelemen Viktor szerint ez a lényeg. A szakosztályvezetővel a meghívásos verseny befutójánál váltottunk néhány szót.
TOVÁBBAz SZLC január 26-án tartotta az évi rendes taggyűlését, amelyen a megjelentek elfogadták az előző évről szóló beszámolót, valamint megvitatták a szakosztály előtt álló idei feladatokat. A cél természetesen – ebben mindenki egyetértett – az NB II-be való feljutás, melynek tavaszi kivívásához a labdarúgó csapat őszi bajnokként vághat neki.
TOVÁBB
Ünnepélyen adták át az önkormányzat által alapított sportdíjakat a tavalyi év legeredményesebb versenyzőinek a BMK színháztermében január 27-én. Csizmadia Szabolcsot, Nagy Lászlót és Szilágyi Ádámot dr. Benedek László polgármester köszöntötte. Az elmúlt év sporteseményeit Bakos Ernő, a szakbizottság tagja értékelte. Az ünnepségen a Cats Dance Team és Maksa Zoltán humorista is fellépett.
TOVÁBB
Az elsőre még 2004 decemberében, a mostanira viszont tavaly év vége helyett idén január 14-15-én került sor, a Nemzetközi Vívó Szövetség ugyanis csak ehhez az időponthoz járult hozzá. Így a második Világkupa-válogató viadalon valamivel kevesebben léptek pástra a Városi Szabadidő Központban, mint az elsőn, de ez a nívón – miután itt volt a teljes hazai élmezőny – semmit sem változtatott. A rangos eseményen többek között a rendező szakosztály vezetőjével, Asztalos Dezsővel, valamint az SZTC vívóinak vezetőedzőjével Igaly Jánossal beszélgettünk.
TOVÁBBJanuár 15-én első idei hazai bajnoki mérkőzésén a Százhalombatta csapata végig vezetve 80-64 arányban győzött a HP elnevezésű gárda ellen.
TOVÁBB
Négy napon keresztül vetélkedtek a VUK SE különböző korosztályú utánpótlás csapatai a Városi Szabadidő Központban az immár hagyományosnak számító Szilveszter Kupán. December 27-én előbb a battai U13/B-s együttes lépett pályára, amely 2-0-ra legyőzte a Sóskút, 3-1-re pedig a Budapesti Erőmű gárdáját, de sajnos végül így is csak harmadikként zárt, miután 3-1-re kikapott a Martonvásártól.
TOVÁBB