Rögbi
- SPORT
- 2005-12-09
A Battai Bulldogok csapata az NB I-es bajnokság ötödik fordulójában óriási bravúrt hajtott végre, ugyanis Harmat Ákos vezérletével 5-0-ra legyőzte idegenben a toronymagas esélyest, az Esztergomot.
TOVÁBBMiután az MLSZ illetékes versenybizottsága törölte az idénre tervezett (tavaszi) két utolsó fordulót (november 26. és december 3.), így a Százhalombatta együttese előbb kezdhette meg jól megérdemelt pihenését, és előbb, már november 25-én megtarthatta évadzáró összejövetelét.
TOVÁBBSzázhalombatta Egészségprogram "Ünnepi úszónap" a Szalai János Tanuszodában!
TOVÁBB
Biatorbágyon mérték össze tudásukat a környező települések fiatal judosai november 27-én.
TOVÁBB
Így volt ez egy esztendővel ezelőtt is, és az együttes ezt követően idén a negyed osztályból feljutott a harmadikba, most viszont az NB III Duna-csoportjából már a második vonalba vezethet az út, oda, ahol korábban sok éven keresztül szerepelt az SZLC. Persze még csak fél távnál jár a küzdelemsorozat, ám sokatmondó tény, hogy a mieink a tizenhetedik fordulóban már őszi bajnokként fogadhatták a RAFC gárdáját, miután egy héttel előtte Sárdi, Siklósi és Jakab góljaival 3-0-ra nyertek a Budapesti Erőmű otthonában. Előnyük behozhatatlanná vált a Mórral és a többiekkel szemben. A vezetőedző a rákosszentmihályiak elleni újabb 3-1-es győzelem (Károlyi Róbert mesterhármast szerzett) ellenére sem veszítette el realitásérzékét, s ahogy a vele folytatott beszélgetésből kitűnhet, rendkívül megfontolt és óvatos szakember.
TOVÁBBA Százhalombatta csapata több mint 100 pontot dobva nyert a KOKEC-Euroleasing gárdája ellen november 20-án. Az NB II C-csoportjában játszó kosárlabdázóink egy héttel korábban Budapesten is győztek a MAFC Kosársuli ellen, igaz ott jóval kevesebb pontot szórtak a gyűrűbe, de héttel így is többet, mint a hazaiak.
TOVÁBBTizenegy forduló után 22 ponttal, azaz makulátlan mérleggel vezeti az NB I/B nyugati-csoportját a Százhalombatta együttese, amely november derekán előbb Siklóson győzött fölényesen, majd pedig idehaza nyert a Pestszentlőrinc gárdája ellen 4 góllal. Ami az idegenbeli meccset illeti, arra nem érdemes sok szót fecsérelni, hiszen a vendéglátók nem voltak egy súlycsoportban a mieinkkel, ezt jól mutatja a 29-16-os végeredmény.
TOVÁBBA Szalai János Uszodában rendezték meg a Pest Megyei Úszó Csapatbajnokság idei versenysorozatának utolsó fordulóját november 19-én. Úszóink megint kiválóan szerepeltek, szinte mindenki egyéni csúcsokat úszott. Egyéni számokban 19 arany-, 14 ezüst- és 9 bronzérem jutott versenyzőinknek, míg a váltókban három első, egy második és egy harmadik helyezést szerzett a VUK SE.
TOVÁBBNagy sikert arattak a százhalombattai Energia Modellező Klub versenyzői az F5-rádióirányítású vitorlás hajómodellek versenyén november 12-én, az Omszki-tónál.
TOVÁBBA tizenötödik forduló után is a Százhalombatta csapata áll az élen az NB III Duna-csoportjában, miután ismét győzött - ezúttal idehaza, 6-1-re - a Taksony együttese ellen.
TOVÁBB
Az idén már második alkalommal szerezte meg az SZTC Karate Szakosztálya a Nyugat-Magyarország Legeredményesebb Karate Együttese címet a szeptemberi veszprémi regionális bajnokságon. Ezúttal tizennégy arany, hét ezüst és öt bronzéremmel tértek haza, de a korábbi eredmények is figyelemre méltók: a tavaszi nagykanizsai fordulón tizenkét arany, tizenkét ezüst és öt bronzérmet szereztek, a keszthelyi országos bajnokságot pedig hat arany, öt ezüst és öt bronzéremmel zárták. Minden versenyen negyven-ötven csapat, mintegy kétszázötven induló részvétele volt a jellemző.
TOVÁBBAz NB II C-csoportjában szereplő férfi csapatunk az 5. fordulóban elszenvedte őszi második vereségét.
TOVÁBB