Baleset
- RENDŐRSÉGI HÍREK
- 2017-03-23
A saját otthonában lopott meg egy idős, rokkant nőt két trükkös tolvaj március 1-jén Százhalombattán. A hetvenegy éves B. Éva banki informatikusként ment nyugdíjba, a vele történtek mindenkit megleptek a környezetében, mivel kifejezetten körültekintő, éber és gyanakvó emberként ismerik. Mindössze egy percig nem volt az.
TOVÁBB
Huszonnégy óra alatt 29 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök Pest megyében február utolsó napján, kedden. Négyen súlyos, hatan könnyű sérülést szenvedtek. A rendőrség arra kéri a megye útjain közlekedő járművezetőket, hogy tartsák be a közlekedési szabályokat, vezessenek körültekintően, járműveik sebességét az út- és látási viszonyoknak megfelelően válasszák meg.
TOVÁBB
Hatan kerültek előzetes letartóztatásba.
TOVÁBBTesti sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Érdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya M. Gábor 36 éves százhalombattai lakos ellen.
TOVÁBBNégy férfit fogtak el az érdi nyomozók.
TOVÁBB
Tárnokon egy idős asszony nem tudott fűteni a házában, Százhalombattán áram és víz sem volt a fűtetlen lakásban.
TOVÁBB
Diósdon egy idős férfi tűzifáját aprították fel a rendőrök, de a budaörsi járőrök is kiemelt figyelmet fordítanak a rászorulókra.
TOVÁBB
A lakosság segítségét kérik a hajdúhadházi rendőrök, akik körözik az eltűnt fiatalembert.
TOVÁBBAz Érdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást V. Csaba 38 éves százhalombattai lakos ellen.
TOVÁBB
Sajtótájékoztatón mutatkozott be Dr. Szellák Norbert, Érd rendőrkapitánya az érdi, a százhalombattai és a tárnoki média képviselőinek november 16-án, Érden.
TOVÁBB
Az ittas járművezetők kiszűrése és a balesetek megelőzése érdekében fokozott ellenőrzésekbe kezdett a rendőrség Százhalombattán. Az elmúlt hetekben több – szerencsésen végződő – baleset is történt a városban az alkohol miatt. A részletekről Grunda Tibor, a rendőrőrs parancsnoka tájékoztatott.
TOVÁBB
Az érdi rendőrök orgazdasággal gyanúsítják a 30 éves férfit és 25 éves társát.
TOVÁBB
Idén is meghirdette a "Látni és Látszani" közlekedésbiztonsági kampányt az Országos Rendőrfőkapitányság. A december 10-ig tartó akció keretében a járművezetők térítésmentesen megvizsgáltathatják a látásukat és kocsijukat.
TOVÁBB
Útról lesodródva kerítésnek, majd egy gázórának csapódott egy személyautó szombat (október 29-én) délelőtt Százhalombattán, az Erőmű úton.
TOVÁBB
Egy évvel ezelőtt indult az Országos Rendőr-főkapitányság vagyonvédelmi programja, a "Házhoz megyünk". Az eseménysorozat keretében több alkalommal találkozhattak biztonsági szakemberekkel Százhalombatta lakói is. A program résztvevői Százhalombattán értékelték az elmúlt év eredményeit és gyűjtöttek ötleteket, célokat a folytatáshoz. A közvetlen hangulatú találkozónak, amelyen Szellák Norbert, az új érdi rendőrkapitány is megjelent, a dunafüredi Szél büfé adott otthont október 21-én.
TOVÁBBAz Országos Rendőr-főkapitányság pályázatot hirdet a Készenléti Rendőrség Határvadász Bevetési Osztályainak állományába Járőrtárs beosztás betöltésére.
TOVÁBB