Rendőrségi hírek
- RENDŐRSÉGI HÍREK
- 2006-06-13
Aránylag csendes két hét áll mögöttünk, hiszen mindössze hét esetben indítottak eljárást a rendőrök.
TOVÁBBAránylag csendes két hét áll mögöttünk, hiszen mindössze hét esetben indítottak eljárást a rendőrök.
TOVÁBBElhunyt a helyszínen az a bankrabló, akire a bank biztonsági őre lőtt rá június 8-án délelőtt Szigetszentmiklóson.
TOVÁBBHalálos baleset történt június 8-án a kora délutáni órákban a 4-es számú főúton, Cegléd külterületén.
TOVÁBBÖsszesen hét bűncselekmény szerepel az elmúlt két hét rendőrségi beszámolójában. Két betörés, három lopás, egy rongálás és egy tettlegesség alkotja a lajstromot.
TOVÁBBHaladni kell a korral. A betörők is rájöttek, hogy a telefonmarketing segítségével kincset érő információkat lehet szerezni.
TOVÁBB
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást indított Z. Csaba 33 éves szigetszentmiklósi lakos és társai ellen zsarolás megalapozott gyanúja miatt.
TOVÁBBElőző számunk kék híreiben egyebek mellett egy könyvtári lopásról számoltunk be. Mint kiderült, a hír igaz, de nem Százhalombattán, hanem a főváros egyik könyvtárában történt. A hírbe hozott városi intézménytől elnézést kérünk.
TOVÁBBTizenegy bejegyzés szerepel az elmúlt két hét rendőrségi naplójában. Négy alkalmi lopás, három betörés, egy besurranás, egy autófeltörés, valamint két autólopás és egy motorkerékpár-lopás történt városunkban az utóbbi tizennégy nap alatt.
TOVÁBBAz elmúlt két hét rendőrségi krónikájában a vagyon elleni bűncselekményeké a főszerep: három betörés, két alkalmi lopás, egy autófeltörés, egy munkagép-eltulajdonítás, valamint két baleset szerepel a jelentésben.
TOVÁBBFőleg vagyon elleni bűncselekmények szerepelnek az elmúlt két hét rendőrségi jelentésében. A március 21-re virradó éjszakán a Pannónia utca egyik négyszintes társasházának földszintjén ismeretlen tettes felgyújtotta az ott tárolt hulladékokat. Személyi sérülés szerencsére nem történt.
TOVÁBBHárom betörés, egy besurranás, egy alkalmi lopás, egy csalás és egy közlekedési baleset alkotja az elmúlt két hét rendőrségi krónikáját.
TOVÁBBA sebességtúllépés miatt bekövetkezett balesetek számának csökkentésére indított kampány a Pest Megyei Baleset-megelőzési Bizottság a közlekedésben résztvevő cégek, szervezetek közreműködésével márciusban. A kampány célja a sebességtúllépés (abszolút, relatív ) miatt bekövetkezett balesetek számának csökkentése.
TOVÁBB