• img

    A Pest megyei közgyűlés május 26-i üléséről

    Ez alkalommal is – mint minden hónap utolsó péntekén – ülést tartott Pest Megye Közgyűlése. Az ülést megelőzően „Áthosz – A Szent Hegy Csöndje” címmel fotókiállítás nyílt a díszterem előterében Dr. Gulyás Kálmán, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának egyházi kapcsolatokért felelős címzetes államtitkára és Nacsinák Gergely András, vallástörténész-ortodox pap fotóiból. Ezt követően a Szabó Imre elnökletével megtartott tanácskozáson egyebek mellett megvitatták a Pest megye munkaerő piaci helyzetéről szóló beszámolót, a 2005. évi útépítési beruházásokról szóló tájékoztatást, illetve a Budapesti Közlekedési Szövetség eddigi működésének tapasztalatait. Beszámolt előző évi eredményeiről a Pest Megyei Szimfonikus Zenekar, mely a Közgyűlés támogatásával közhasznú társaságként működik, valamint a Pest Megyei Fogyatékosügyi Tanács.

    TOVÁBB
  • img

    Megyei közgyűlés

    Pest Megye Közgyűlése május 26-án, 10 órakor tartja következő ülését a Megyeháza Dísztermében. A napirend a következő:

    TOVÁBB
  • img

    Megyei közgyűlés

    TOVÁBB
  • img

    Európa-nap Pest megyében

    Az Európai Unió hivatalos ünnepe május 9-e, az úgynevezett "Schuman Nap". Ekkor hirdette ki a francia külügyminiszter Robert Schuman az európai integráció javaslatát tartalmazó híressé vált beszédét. Javaslatai tették le a mai Európai Unió alapkövét, ezért május 9-ét évről évre az EU születésnapjaként ünnepelik.

    TOVÁBB
  • img

    Pest Megye Közgyűlése április 28-án tartott üléséről

    Számos, a lakosság érdeklődésére is számot tartó témával foglalkozott Pest megye Közgyűlése április 28-án, Szabó Imre elnökletével tartott ülésén. Beszámolót hallgatott meg a testület a Pest Megyei Rendőr – főkapitányság 2005. évi munkájáról, illetve a II. Nemzeti Fejlesztési Tervről. Elfogadta Pest Megye Önkormányzatának 2005. évi munkájáról szóló beszámolót, valamint értékelték az Idősügyi Tanács tavalyi munkáját. Ugyancsak beszámoló hangzott el a Tápió Közalapítvány tíz esztendei működéséről.

    TOVÁBB
  • img

    Megyei közgyűlés

    Pest Megye Önkormányzatának Közgyűlése április 28-án, 10 órakor tartja következő ülését a Megyeháza Dísztermében (Budapest V., Városház u. 7.).

    TOVÁBB
  • img

    Már nincs veszélyhelyzet a Dunán

    A kormány visszavonta a Duna felső szakaszán elrendelt árvízi veszélyhelyzetről szóló jogszabályt április 10-i ülésén. Döntött ugyanakkor egy tárcaközi bizottság létrehozásáról az újjáépítési munkálatok összehangolása érdekében. Közvetlen árvízi segélyekre eddig 482,4 millió forintot folyósított az állam.

    TOVÁBB
  • img

    Köszönet az árvízvédelmi helytállásért

    TOVÁBB
  • img

    Luxusellátás kisnyugdíjasoknak is

    Átadták április 5-én a budaörsi Idősek Otthonát. A 46 férőhelyes intézményben az idős emberek egy- és kétágyas, fürdőszobás szobákban laknak és a lehető leggondosabb ellátást kapják. Ugyanakkor nem kell fizetni azért, hogy valaki bejuthasson az otthonba és a lakók a nyugdíjukból is fedezni tudják a rájuk eső költségeket. A budaörsi Idősek Otthonát egy magánszemély által felajánlott telken Budaörs Város Önkormányzata építette és a Magyar Evangéliumi Testvérközösség üzemelteti.

    TOVÁBB
  • img

    Idősek otthona Budaörsön

    TOVÁBB
  • img

    Pest Megye Közgyűlésének 2006. március 31-i üléséről

    Nagyszámú és fontos határozatot hozott Pest Megye Közgyűlése 2006. március 31-i, Szabó Imre elnökletével tartott ülésén. A hónap utolsó péntekén a testület tagjai számos, a gazdálkodással, az intézmények fenntartásával és működtetésével kapcsolatos napirendi pontról szavaztak.

    TOVÁBB
  • img

    Megyei közgyűlés

    Március 31-én 10 órai kezdettel tartja soron következő összejövetelét Pest Megye Önkormányzatának Közgyűlése a Vármegyeháza dísztermében.

    TOVÁBB
  • img

    Szépségverseny Ráckevén

    Március 25-én, 18 órai kezdettel rendezik a Miss Classic Hungary 2006 nevű szépségversenyt a ráckevei Savoyai-kastélyban.

    TOVÁBB
  • img

    Tíz éves a sérültek szülőszövetsége

    TOVÁBB
  • img

    Konferencia a digitális esélyről

    Digitális esély - esélyegyenlőség az információs társadalomban címmel tartottak konferenciát ma Budaörsön. Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium, az Európai Teleház Szövetségek Uniója, valamint Budaörs Város Önkormányzatának szervezésében, több mint 25 országból érkezett szakemberek vitatták meg az informatikai eszközökhöz és tudáshoz való hozzáférés akadályait és a segítség lehetőségeit.

    TOVÁBB
  • img

    Díszpolgárrá avatták Mitták Ferencet

    Mitták Ferencet tüntették ki a Város Díszpolgára címmel március 15-én Dabason.

    TOVÁBB
  • img

    Ünnepségek Pest megyében (2006. március 14 - 15.)

    TOVÁBB
  • img

    Természeti nevelés EU támogatással – Konferencia Budaörsön

    Határokon átnyúló természetvédelmi együttműködésbe kezdett Budaörs Város Önkormányzata testvértelepülésével, a szlovákiai Kisújfaluval. A három szakaszból álló, egész évben tartó munka egy háromnapos konferenciával március 9-én vette kezdetét.

    TOVÁBB
  • img

    Nagyadózók fogadása Budaörsön

    Mint hagyományosan, a költségvetés elfogadása után idén is megrendezték Budaörsön a nagyadózók fogadását.

    TOVÁBB
  • img

    EU delegáció a Közép-magyarországi régióban

    Az Európai Bizottság Regionális és Foglalkoztatási Főigazgatóságának képviseletében háromfős delegáció látogatott 2006. február 21-én a Közép-magyarországi régióba. Az egész napos látogatás célja az volt, hogy közvetlen benyomásokat szerezzenek a regionális programozás előrehaladásáról. A delegációt Szabó Imre, a Közép – Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke fogadta.

    TOVÁBB

Friss híreink

További híreink