• img

    Környezetvédelmi díjat kapott a finomító

    Az elmúlt években végzett környezetvédelmi beruházások és fejlesztések, valamint az önkormányzattal és a helyi társadalommal való példaértékű együttműködés elismeréseként Környezetvédelmi Díjat adományozott a százhalombattai önkormányzat a MOL Nyrt. Finomítás Dunai Finomítója kollektívájának.

    TOVÁBB
  • img

    A Nemzeti Összetartozás Napján

    Első alkalommal rendezte meg Százhalombatta önkormányzata a trianoni megemlékezést a vasútállomás előtti téren, az Országzászló emlékműnél június 4-én. Rövid történelmi emlékeztetőt mondott Klamancsek Krisztián, a Rádió 6 programigazgatója, majd Illyéssy Mátyás plébános, Tóth Ernő, a Halmok elnöke és dr. Aradszki András országgyűlési képviselő osztotta meg gondolatait a mintegy negyven résztvevővel.

    TOVÁBB
  • img

    Képviselő-testületi összefoglaló
    Elmaradt az átalakítás

    Visszavonta az önkormányzati cégek – a Korshak Kft, valamint a Batta-Invest Kft. átszervezésére, valamint a három városi médium összevonására és egy médiacentrum kialakítására vonatkozó előterjesztését Vezér Mihály polgármester a százhalombattai képviselő-testület május 26-i ülésén. Döntését azzal indokolta, hogy az előzetes egyeztetések során minden igyekezete ellenére sem alakult ki konszenzus a testületben.

    TOVÁBB
  • img

    Barbee búcsúztatta a Futabattát

    A május 25-i Kihívás Napjával befejeződött a negyedik Futabatta évad Százhalombattán.

    TOVÁBB
  • img

    Közrend, Közbiztonsági Elismerő Oklevelet kapott Tóth István

    Közrend, Közbiztonság Elismerő Oklevelet vett át ma (2011. május 26.) Tóth István a Képviselő-testületi ülés előtt Vezér Mihály polgármestertől. A Közrend, Közbiztonsági Elismerő Oklevél az adott évben a közrend, közbiztonság érdekében kiemelkedő tevékenységet végző, vagy eredményt elért közösségek, személyek részére adományozható.

    TOVÁBB
  • img

    Felmérés Óvárosban

    TOVÁBB
  • img

    Mit miért? Nem strand a tér

    A megújult főtér egyértelműen beváltotta a reményt, és valódi közösségi térként mindennap megtelik élettel. Ahol azonban ilyen sokan megfordulnak, és szeretnének békében beszélgetni, sétálni vagy játszadozni, ott szükséges néhány szabályt kitűzni és betartani. Szendvei Balázzsal, a BKK műszaki igazgatójával, a főtér felújításának műszaki vezetőjével ezekről a rendelkezésekről beszélgettünk.

    TOVÁBB
  • img

    Délután fut az egész város

    Holnap délután 14 órakor rendezik meg a Futabatta utolsó fordulóját. A hagyományoknak megfelelően a Kihívás Napja alkalmából rendezett hatodik fordulóban együtt mozognak a nyugdíjasok, az óvodások és az iskolások is.

    TOVÁBB
  • img

    Virágosztás

    A szokásosnál is nagyobb volt az érdeklődés az idei virágosztás iránt. Az önkormányzat húszezer tő egynyári virágot osztott szét a város lakóinak Százhalombattán.

    TOVÁBB
  • img

    A talajvíz problémákról - Vizsgálatok és megoldások

    TOVÁBB
  • img

    Polgármesteri fogadónap

    TOVÁBB
  • img

    Nívódíjat nyert a Főtér

    Köztér-megújítási Nívódíjban részesült a százhalombattai Szent István tér. Az elismerést tanúsító emlékérmet és oklevelet Kovács Lajos, a Városüzemeltetési és Városfejlesztési Bizottság elnöke vette át az Országos Hild János Konferencia keretében szervezett ünnepségen, Makón május 12-én.

    TOVÁBB
  • img

    Új építési szabályzat készül

    A közelmúltban elvégeztetett geotechnikai felmérés alapján új helyi építési szabályzat és szabályozási terv készül Százhalombattán. Addig is változtatási tilalmat rendeltek el Óváros veszélyeztetettebb területein.

    TOVÁBB
  • img

    Út- és járdafelújítás
    Ismét forgalomkorlátozás a Damjanich úton

    Megkezdődött az idei út- és járdarekonstrukciós program kivitelezése Százhalombattán május 9-én. Egyebek mellett folytatódik a Damjanich út teljes felújítása – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester.

    TOVÁBB
  • img

    Madarak és fák napja

    Ma van a Madarak és fák napja. 1902. március 19-én az európai államok egy, a mezőgazdaságilag hasznos madarak védelmét szolgáló egyezményt írtak alá. Ez az egyezmény volt hazánkban a Madarak és Fák Napja bevezetésének közvetlen előzménye. 1996 óta kormányrendeletet szabályozza, hogy a korábban, május elején változó időpontban megtartott jeles napot, május 10-én ünnepeljük.

    TOVÁBB
  • img

    Tiszta udvar, rendes ház

    A házak alkotják az utcát, az utcák pedig a várost, és ha minden ház és utca rendezett, akkor rendezett lesz a város is – olvasható Vezér Mihály felhívásában, amelyben ismét meghirdeti a „Tiszta udvar – rendes ház” versenyt a társas-, illetve lépcsőházak, a családi házak és az üzletek számára Százhalombattán.

    TOVÁBB
  • img

    Jövő héten virágosztás

    Május 9-én és 10-én egynyári virágot oszt az önkormányzat. A begóniákból, petúniákból, bársony- és nebáncsvirágokból, zsályákból, törpe dáliákból és virágcsalánokból bárki ízlése szerint választhat, és legfeljebb 5 tövet vihet haza. A virágok kiosztására városrészenként kerül sor.

    TOVÁBB
  • img

    Öttusa az egész családnak

    Május 5-e és 8-a között Százhalombattán, a Csónakázó-tónál rendezik meg a TriGránit Öttusa Világkupát. A nemzetközi seregszemlén 39 ország mintegy 200 versenyzője indul. A rendkívül izgalmasnak ígérkező rendezvény a gyerekeknek is igazi élményt nyújt, mivel a pálya mellett felépül az Öttusa Játszópark.

    TOVÁBB
  • img

    Egynyári virágot oszt az önkormányzat

    A hagyományoknak megfelelően idén is egynyári virágot oszt a Polgármesteri Hivatal Százhalombatta lakóinak az ablakok, erkélyek, előkertek díszítéséhez.

    TOVÁBB
  • img

    Képviselő-testületi összefoglaló
    Változtatási tilalom Óvárosban

    A szélsőséges időjárás következményeinek kezelése és megelőzése, a lakosság biztonsága, valamint a közterületek és az épületállomány védelme érdekében változtatási tilalmat rendelt el a százhalombattai képviselő-testület Óváros bizonyos részein. Egyebek mellett erről határoztak a testület április 28-i ülésén.

    TOVÁBB

Friss híreink

További híreink