Három szinten
- ÖNKORMÁNYZAT
- 2008-08-04
Az ország legnagyobb raggae ünnepének tartott százhalombattai fesztivál kulturális rendezvényként abszolút sikert aratott, helyi eseményként azonban vegyes fogadtatásra talált.
TOVÁBBA bíráló bizottság augusztus 25-e és 30-a között tekinti meg a Virágos Százhalombatta versenyre pályázott helyszíneket.
TOVÁBBHúsz társasház indult az idei úgynevezett egyharmados pályázaton. Amennyiben az önkormányzat mindegyik esetében vállalta volna a hozzájárulást, az összességében közel négyszáz millió forintot tett volna ki, de a költségvetésben mindössze kétszáz millió forint szerepelt erre a célra. Várható volt, hogy a képviselő-testület nem támogatja az összes pályázatot.
TOVÁBB
Megosztotta a százhalombattai képviselő-testületet a Szákom Kft közüzemi szolgáltatásainak koncesszióba adására tett javaslat, amely azonban hosszas vita után többséget kapott a július 17-i rendkívüli ülésen. Az önkormányzat egy éves munkatervet fogadott el a pályáztatás és szerződéskötés előkészítésére, amely bármikor megállítható, ha a tények tükrében úgy látják, nem lenne célszerű a kiszervezés. A cél, hogy a lakosság olcsóbban jusson hozzá a szolgáltatásokhoz.
TOVÁBB
A kerítés azt jelzi, meddig tart az ott lakó tulajdonjoga, kötelezettségei azonban a kerítésnél nem érnek véget. Gyakori, hogy a tulajdonosok nincsenek tisztában azzal, kinek kell gondoznia az előttük lévő közterületet. Vannak, akik kérdés és kérés nélkül gondoskodnak a házuk előtti járdaszakaszról, de akadnak, akik úgy vélik, hogy mindenki csak a sajátjáért felel, a közterület rendben tartása a „köz” feladata.
TOVÁBBJúlius 17-én, csütörtökön 14 órai kezdettel rendkívüli ülést tart a képviselő-testület.
TOVÁBB
A Százhalombattán eltöltött 32 évi munkája elismeréséül a képviselő-testület dr. Bukovszky Mária nyugalmazott gyermekorvosnak ítélte ebben az évben az Egészségünkért Elismerő Oklevelet, amelyet július 10-én adott át a kitüntetettnek Vezér Mihály polgármester.
TOVÁBB
A képviselő-testület Fidesz-KDNP frakciója nem adja a nevét olyan döntésekhez, amelyek megítélése szerint veszélyeztetik a város jövőjét – elsősorban ezt hangsúlyozta ki Szabó Zoltán, Miskei István és Nagy Balázs a júniusi önkormányzati ülés utáni, július 2-án megtartott sajtótájékoztatóján. Hozzátették: ez a magyarázata annak, hogy az év elején, a költségvetési rendelet megalkotásakor, illetve júniusban, a módosításkor határozott nemmel szavaztak a frakció képviselői.
TOVÁBB
Sajtótájékoztatót tartott július 1-jén a z önkormányzat szocialista képviselőcsoportja. Weller János és Török Sándor képviselők fejtették ki véleményüket a júniusi önkormányzati ülés néhány napirendi pontjával kapcsolatosan.
TOVÁBB
Rendhagyó sajtótájékoztatót tartott a Társasházak Érdekvédelmi Egyesülete. A Jedlik és Irinyi utcák közötti parkba hívták a média képviselőit, az Erkel körút 61-es számú társasház mellé, ez az az épület ugyanis, amely a tavalyi energiatakarékos beruházásnak köszönhetően a legjobb fűtési eredményeket produkálta.
TOVÁBB
Régi kérésük a dunafüredi Bagoly utca és a környék lakóinak, hogy korlátozzák a forgalmat a Rózsák terénél, annak érdekében, hogy az ottani játszótéren biztonságban legyenek a gyerekek. Nemrég teljesült a kérés, az úttestet két betonelemmel eltorlaszolták, akkora rést hagyva közöttük, hogy a kerékpárosok és a babakocsit tolók kényelmesen átférjenek rajta.
TOVÁBB