• img

    Üléseznek a bizottságok

    Jövő héten tartják üléseiket az önkormányzat szakbizottságai.

    TOVÁBB
  • img

    Elismerés az önkormányzattól

    Könyvutalványokat és emléklapokat adott át dr. Fazekas István alpolgármester május 16-án az Arany János Általános Iskola és Nyolcosztályos Gimnázium öt diákjának, akik részt vettek az Országos Tudományos Diákköri Konferencia regionális fordulóján. A gyerekek érdekes témákat dolgoztak fel: Pocsai Lilla A lovak címmel készített dolgozatot, Tarjányi Réka munkájának címe Európa kék szalagja, a Duna.

    TOVÁBB
  • img

    Az iskolák és a városlakók kapcsolatait erősítenék

    A protokoll jellegű látogatások helyett az ifjúság, a gyermekintézmények és a civil szféra kapcsolatait kell erősíteni a testvérvárosok között. Ezt a célt tűzte maga elé az önkormányzat Testvérvárosi Munkacsoportja, amely május 10-én tartotta legutóbbi ülését.

    TOVÁBB
  • img

    Madarak, fák, gyerekek

    Vidám és kedves ünnepséggel emlékeztek meg a battai óvodások a Madarak és Fák Napjáról május 9-én reggel a művelődési ház mögötti füves területen. Vezér Mihály faültetésre, galamberegetésre és beszélgetésre invitálta őket. A beszélgetés arról szólt, miért fontosak számunkra a növények és a madarak, valamint hogyan találnak haza a galambok akár több száz kilométeres távolságból is. Az ovisok nagyon érdeklődőek voltak, énekeltek, játszottak is kicsit a gondosan elplántált növendékfa, a napsütés meg a friss tavaszi szél örömére, amikor pedig sor került az addig dobozban üldögélő galambok szabadon eresztésére, mindegyik madarat hangos üdvrivalgás kísérte a magasba.

    TOVÁBB
  • img

    Elsősök

    TOVÁBB
  • img

    Kedves Városlakók!

    TOVÁBB
  • img

    Az olaszok, a magyarok és Pál utcai fiúk

    A lengyel és olasz testvérvárosi delegáció mellett húsz Sanazzarro-i általános iskolás is részt vett a márciusi ünnepen Százhalombattán. Közülük sokan először ültek repülőn, és bizony, nem volt könnyű elhozni őket idáig – tudtuk meg Giancarlo Gorrini igazgatótól, aki szó szerint könnyekig meghatódva beszélt a Battán töltött napokról. Nagy út volt ez, és nemcsak a több ezer kilométeres fizikai távolság miatt. Pedagógusok, szülők és gyerekek dolgoztak hónapokat azért, hogy a Sanazzarro-i és a battai diákok között valódi, tartalmas találkozás jöjjön létre.

    TOVÁBB
  • img

    Állami elismerés dr. Benedek Lászlónak

    Négy éves polgármesteri tevékenységéért a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét vette át dr. Benedek László, Százhalombatta 2002-2006 közötti polgármestere. A kitüntetést Lamperth Mónika miniszter adta át az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumban március 13-án délelőtt tartott ünnepségen, amit az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából rendeztek.

    TOVÁBB
  • img

    Testületi előzetes

    A százhalombattai képviselő-testület március 29-én tartja soron következő ülését, amelynek főbb tervezett napirendi pontjai az alábbiak lesznek.

    TOVÁBB
  • img

    Tájékoztató a talajterhelési díjról

    TOVÁBB
  • img

    Március 15. - VÁROSI ÜNNEPSÉG az 1848-49-es FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC 159. évfordulójának emlékére

    TOVÁBB
  • img

    Egyharmados pályázatok

    TOVÁBB
  • img

    Tapasztalatexport Kiskőrösre

    Vendégek érkeztek március elsején Kiskőrösről a százhalombattai városházára. A Lasztovicza László alpolgármester által vezetett, szakbizottsági tagokból álló delegáció azzal a céllal kereste meg a battai önkormányzatot, hogy személyesen győződjenek meg az itteni egészségügyi átalakítás eredményeiről.

    TOVÁBB
  • img

    Kompenzálják a díjemeléseket a rászorulóknak

    Március végi ülésén tárgyal a százhalombattai képviselő-testület azokról az intézkedésekről, amelyeket a közüzemi díjemelések kompenzálására hoznak. Az előterjesztő Török Sándor, a Lakásügyi, Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke, aki elmondta: több módosítást is terveznek a szociális rendeletben, hogy enyhítsék az alacsonyabb jövedelemmel rendelkezők terheit.

    TOVÁBB
  • img

    Bérlakáspályázat

    TOVÁBB
  • img

    Városi nőnap

    TOVÁBB
  • img

    Képviselő-testületi összefoglaló
    Igen az uszodára és a termálfúrásra, nem a BMK felújításra

    Elsősorban a BMK tervezett belső felújításának elhalasztása és néhány más háttér-megállapodás megszegése miatt nemmel szavazott a szocialista frakció a város 2007-es költségvetésére. A költségvetés tartalmazza az új uszoda megépítését, a termálfúrás megvalósítását, és a tavalyihoz képest többletforrást biztosít a szociális kiadásokra, a köztisztasági, valamint közrendi feladatokra, az utak felújítására, valamint a kultúra és az egyházak támogatására. A rendeletet február 12-i ülésén alkotta meg a képviselő-testület.

    TOVÁBB
  • img

    Képviselő-testületi előzetes

    TOVÁBB
  • img

    Képviselő-testületi összefoglaló
    Maradunk Budaörs mellett?

    Dolga végezetlenül távozott a képviselő-testület január 31-i üléséről T. Mészáros András érdi polgármester, aki második alkalommal igyekezett meggyőzni a battai képviselőket: hatékonyabban, racionálisabban lehetne működtetni az általa kezdeményezett, Érd központú kistérségi társulást. A javaslat nem kapott többséget, de elképzelhető, hogy a testület egy része újra kezdeményezni fogja a napirendre kerülését. A fideszes Nagy Balázs voksa ugyanis döntő módon változtathatja meg a szavazás eredményét.

    TOVÁBB
  • img

    Nagy Balázs János az időközi választás győztese

    Nagy Balázs János, a FIDESZ és a KDNP jelöltje szerezte meg az elsőséget a százhalombattai 1. számú választókerületben rendezett időközi választáson január 28-án. Mint ismert, október 1-jén szavazategyenlőség alakult ki közte, és a szocialisták jelölje, Bányai Pál között, emiatt került sor a mostani újabb választásra. A szavazáson az 1 300 névjegyzékbe vett választópolgár közül 331 vett részt, vagyis a jogosultak 25,46%-a.

    TOVÁBB

Friss híreink

További híreink