Elhunyt Nagy Ferenc, Százhalombatta egykori alpolgármestere
- ÖNKORMÁNYZAT
- 2025-09-20
Fájó szívvel búcsúzunk Nagy Ferenctől, aki életének 72. évében, a nyár utolsó napján, augusztus 31-én hunyt el.
TOVÁBB
Fájó szívvel búcsúzunk Nagy Ferenctől, aki életének 72. évében, a nyár utolsó napján, augusztus 31-én hunyt el.
TOVÁBB
Az Érd és Környéke Ipartestület rendszeresen tart Vállalkozói Reggelit, amelyre most először egy százhalombattai étteremben került sor szeptemberben. A találkozón Vezér Mihály polgármester a város és a vállalkozások kapcsolatáról tartott előadást.
TOVÁBB
A hagyományokhoz híven, a háromnapos ingyenes rendezvény neves könnyűzenei fellépők mellett gyermekprogramokkal, vidámparkkal, kirakodóvásárral, főzőversennyel, kiállításokkal, és egyéb zenés előadásokkal várta a látogatókat. Köszöntötték a nagyadózókat, átadták a "Közösségért Díjakat", az "Egészségünkért Elismerő Oklevelet", illetve az Önkormányzat ezúttal is zenés ebéddel vendégelte meg a 65 évnél idősebb lakókat.
TOVÁBB
A polgárőrséggel és a közterület-felügyelettel közös, gyakori gyalogos járőrszolgálatot indított a százhalombattai rendőrőrs – hangzott el az Önkormányzati Rendészeti Munkacsoport szeptember 9-i ülésén. Bejelentették azt is, hogy a már négy telepített traffibox mellé újabb két készüléket szerez be a város, illetve bővül a térfigyelő kamerarendszer.
TOVÁBB
Az ingyenes rendezvény neves könnyűzenei fellépők mellett gyermekprogramokkal, vidámparkkal, kirakodóvásárral, gasztronómiai különlegességekkel, kiállításokkal és egyéb zenés előadásokkal várja a látogatókat szeptember 12-14-e között.
TOVÁBB
Rangos állami elismerésben részesült Imre János, a Korshak Kft. ügyvezetője az augusztus 20-i államalapítási ünnep alkalmából. Magyarország köztársasági elnöke, dr. Sulyok Tamás – Orbán Viktor miniszterelnök előterjesztésére – a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozta számára.
TOVÁBB
Parkolóbővítésről és felfestésről, továbbá megújult út- és járdaburkolatokról tájékoztatott Vezér Mihály polgármester közösségi oldalán.
TOVÁBB
Sinka László alpolgármester, a 6. számú, dunafüredi egyéni választókerület képviselője a Kszellmann Flóra Dunafüredi Közösségi Házban, szeptember 2-án, kedden, 15 és 17óra között tartja fogadóóráját.
TOVÁBB
Meghatározó jelentőségű volt a magyarság megmaradásában, hogy Szent István király a nyugat-európai kereszténységet tette államvallássá. Döntése nyomán több mint ezer éve egy független, keresztény alapokon nyugvó, Európához tartozó, szabad ország állampolgárai lehetünk – a többi között erről beszélt az augusztus 20-i városi ünnepségen Török Sándor alpolgármester. Megtartották a XXXII. Summerfest záró gálaműsorát is, a résztvevők nagyszabású, látványos műsorával.
TOVÁBB
A városi könyvtár látogatói a napokban már egy teljesen megújult környezetben tölthetik idejüket, ugyanis befejeződtek a felső szintet érintő felújítási munkálatok.
TOVÁBB
Ismét fontos napirend volt a városi programok biztosítása, továbbá tárgyaltak a közlekedésbiztonságról, köztük az egyre népszerűbb e-rollerekkel való közlekedésről az Önkormányzati Rendészeti Munkacsoport július 30-i ülésén. A témák között szerepelt a többi között új parkoló kialakítása a vasútállomásnál, illetve a lakótelepi lomtalanítás felügyelete is.
TOVÁBB
Az Önkormányzat idén is 40.000 Ft-os iskolakezdési támogatást biztosít a százhalombattai általános és középiskolás gyerekek számára.
TOVÁBBAz Önkormányzat nyilvános pályázat keretében 5 év határozott időre bérbe adja – a 142/2025. /V.21./ PESZB. számú határozat alapján – a Százhalombatta, Kodály Zoltán sétány 18-20. szám alatti, 8,11 m² alapterületű üzlethelyiséget, a határozat mellékletét képező II. számú Pályázati hirdetményben foglaltak alapján, az alábbiak szerint.
TOVÁBB
Méltóságteljes és vidám hangulatban ünnepeltek kicsik és nagyok az Óvárosi Búcsúban június 27-28-án.
TOVÁBB
Példaértékűen végzi a fogyatékossággal élők fejlesztését, foglalkoztatását a Szülők Fóruma Egyesület és a Sérültekért Alapítvány – erről beszélt dr. Kósa Ádám, a két intézményben tett június 2-i látogatása során. A fogyatékosságügyi államtitkár Kardosné Gyurkó Katalin, a kulturális tárca miniszteri biztosának meghívására érkezett Százhalombattára. A vendégeket Sinka László és Nagy Balázs alpolgármesterek köszöntötték az Önkormányzat nevében.
TOVÁBB
A többi között a városi programok biztosítása, a köz- és közlekedésbiztonság szerepelt az Önkormányzati Rendészeti Munkacsoport július 2-i ülésén. Kiemelt téma volt a fiatalok szünidei tevékenysége, köztük az e-rollerek veszélyei, amelyek egyre népszerűbb közlekedési eszközök.
TOVÁBB
A köztisztviselőket és az egészségügyi dolgozókat ünnepeljük július 1-jén. "Köszönetemet és elismerésemet fejezem ki a város vezetése nevében a Polgármesteri Hivatal dolgozóinak és az egészségügyben dolgozóknak" – írta közösségi oldalán Vezér Mihály polgármester.
TOVÁBB
21 napirendi pontot tárgyaltak a képviselők a június 26-i, nyári szünet előtti utolsó testületi ülésen. Kiemelkedő jelentőségű volt az Önkormányzat 2025. évi költségvetési rendeletének módosítása, amelyhez kapcsolódóan számos civil szervezetnek nyújtandó támogatásról döntöttek.
TOVÁBB
Három, 90 éves városlakót köszöntött az Önkormányzat, Magyar János, Molnár Árpádné és Pallagi Róbertné személyében. A városvezetők a jókívánságok és az ajándék mellé átadták az ilyenkor járó miniszterelnöki emléklapot is.
TOVÁBB
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 181/2025. (V. 22.) Ök. számú határozata, valamint az önkormányzati tulajdonban álló lakások és helyiségek elidegenítésére vonatkozó egyes szabályokról szóló 14/2013. (VI.28.) önkormányzati rendelete alapján elidegenítésre kerülnek meghirdetésre 2025. június 2. napjától az alábbi önkormányzati tulajdonú bérlakások az alábbi bruttó induló vételáron.
TOVÁBB