• img

    Boldog nők a hivatalban

    Ebéddel egybekötött meglepetésműsorral köszöntötte az önkormányzat a Polgármesteri Hivatal női munkatársait a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpontban március 8-án.

    TOVÁBB
  • img

    Folytatja az egyeztetést a város

    Annak ellenére, hogy az önkormányzat számos intézkedéssel próbálta megoldani a problémát, még mindig nem nyílt biztonságos gyalogos-kerékpáros átjáró a Batta Tudományos és Technológiai Parkba az Iparos úti átjáró lezárása óta. Az eddig megtett lépésekről Vezér Mihály polgármester tájékoztatott. 

    TOVÁBB
  • img

    Közösség, mozgás, terápia

    "A közösség legalább olyan jó terápia, mint a mozgás" – mondta Vezér Mihály polgármester a nyugdíjasok harmadik alkalommal megszervezett városkerülő sétáján március 5-én. A Battagyalogló kezdeményezője és fő szervezője Cser János, az Őszidő Nyugdíjas Klub vezetője.

    TOVÁBB
  • img

    Láthatósági mellényeket kaptak az óvodások

    Eltérő színű, intézményi logóval ellátott láthatósági mellényeket kaptak az óvodások az önkormányzattól Százhalombattán február 21-én.

    TOVÁBB
  • img

    Látványos változásokat hoz a tavasz

    Számos kisebb-nagyobb beruházás, út- és járdarekonstrukció kezdődik el Százhalombattán a jó idő beköszöntével. A részletekről Kovács Lajossal, a Városüzemeltetési és Városfejlesztési Bizottság elnökével, valamint Vandlik Csabával, a Műszaki Iroda vezetőjével beszélgettünk a Hága László úti sportparkban.

    TOVÁBB
  • img

    Megnyílt a posta Óvárosban

    Megnyílt az új óvárosi posta Százhalombattán február 25-én, és ezzel párhuzamosan bezárt a MOL Dunai Finomító területén működő 3-as postafiók. A helyi igényeket figyelembe véve döntött úgy a képviselő-testület, hogy 15 millió forinttal támogatja a költözést.

    TOVÁBB
  • img

    Tavaszköszöntés a román önkormányzatnál

    Idén is feleleveníti a márciuskák hagyományát a százhalombattai román nemzetiségi önkormányzat február 22-én, pénteken, 18 órától a Barátság Kulturális Központban.

    TOVÁBB
  • img

    Elfogadták a költségvetést - Képviselő-testületi összefoglaló

    A 2019. évi költségvetési rendelet megalkotása és az ezzel összefüggő döntések meghozatala volt a százhalombattai képviselő-testület idei első tanácskozásának legfontosabb témája február 14-én. Módosításra került a 2018. évi költségvetéséről szóló rendelet. Több jelentős kérdést tárgyaltak a képviselők, így például az V. számú házi gyermekorvosi körzet kialakításával kapcsolatos döntéseket. Határoztak a Magyar Postával kötendő ingatlanhasználati megállapodásról, amely értelmében hétfőn postafiók nyílik Óvárosban, a Szent László út 17. alatt.  

    TOVÁBB
  • img

    Alpolgármesteri fogadóóra

    Fogadó órát tart Sinka László óvárosi képviselő, alpolgármester február 25-én, hétfőn, 14 óra 30-tól 16.30-ig a Zenálkó Etel Közösségi Ház kistermében. Időpontot a 23/542-104-es telefonszámon lehet egyeztetni.

    TOVÁBB
  • img

    Új gyermekorvos

    Bemutatkozott Százhalombatta új gyermekorvosa a képviselő-testület február 14-i ülésén. Dr. Ács Beáta az ötödik gyermekorvosi körzetért lesz felelős, fiatal kora ellenére nagy szaktudással rendelkezik és ambiciózus tervekkel lát munkához. Az új praxis várhatóan áprilisban kezdi meg működését.

    TOVÁBB
  • img

    Ügyeletes óvodák a nyári és téliszünetben

    Meghatározta a városi óvodák nyári és téli nyitvatartási rendjét a százhalombattai önkormányzat Egészségügyi, Oktatási és Szociális Bizottsága.

    TOVÁBB
  • img

    Óvodai körzethatárok

    Meghatározta a képviselő-testület a kötelező óvodai felvételi körzethatárokat a 2019-20-as nevelési évre Százhalombattán.

    TOVÁBB
  • img

    Megjelentek a pályázati felhívások

    Megjelentette az esélyegyenlőségi, kulturális és sportpályázati keretekre való felhívásokat a százhalombattai önkormányzat. Az esélyegyenlőségi támogatási alapon 320 ezer, a sportalapon 65 millió, a kulturális alapon pedig 5 millió 120 ezer forintot különítettek el a 2019-es költségvetésben, amelyre február 25-e (hétfőn) 16 óráig adhatják be pályázatukat a civil szervezetek.

    TOVÁBB
  • img

    Hamarosan nyit a posta Óvárosban

    Megkezdi működését az új óvárosi postahivatal Százhalombattán február 25-én.

    TOVÁBB
  • img

    Zene, vers, virág

    Kökény Attila, Peter Sramek és az Arany János iskola férfikórusa ad ünnepi műsort a százhalombattai lányoknak és asszonyoknak a Városi Nőnapon március 8-án, pénteken, 17 órakor. 

    TOVÁBB
  • img

    Közmeghallgatás - Vállalható költségvetés

    Vállalhatónak nevezte a 2019-es városi költségvetés elfogadásra váró tervezetét Vezér Mihály polgármester a február 11-én tartott közmeghallgatáson, Százhalombattán. Mint mondta, a fontos feladatokhoz és célokhoz rendelkezésre áll a fedezet, részben az utóbbi években felhalmozott tartaléknak köszönhetően.

    TOVÁBB
  • img

    Napirenden a költségvetés

    A százhalombattai képviselő-testület február 14-én tartja soron következő tanácskozását. A múlt héten lezajlottak a szakbizottsági ülések.

    TOVÁBB
  • img

    Nemzetiségi fényképalbum

    Emlékalbumot készített a százhalombattai román önkormányzat az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával. A célra 350 ezer forintot nyertek el a tárca kulturális pályázatán.

    TOVÁBB
  • img

    Polgármesteri fogadóóra

    Fogadóórát tart Vezér Mihály polgármester február 7-én, csütörtökön a Polgármesteri Hivatal Vezetői Titkárságán. Időpontot egyeztetni ezen a számon lehet: 23/542-196.

    TOVÁBB
  • img

    Egymillió Ádámnak - "Rettentő nagy terhet hagytunk ott"

    Minden eddiginél nagyobb összeget, egymillió forintot adtak át a szervezők a százhalombattai Soczó Ádám szüleinek az újévi Freedom-koncerten összegyűlt adományokból a mai napon az óvárosi közösségi házban.

    TOVÁBB

Friss híreink

További híreink