• img

    Köszöntötték a szociális területen dolgozókat

    Ünnepélyes keretek között köszönte meg a szociális szférában dolgozók áldozatos munkáját Százhalombatta önkormányzata november 12-én a Barátság Kulturális Központban. Az idei ünnepségen a város anyagi helyzete miatt külön elismerés átadására nem került sor, de a városvezetés bízik benne, hogy év végén, az úgynevezett maradványösszegekből pótolni tudják.

    TOVÁBB
  • img

    Mindenre kevesebb jut

    Bár többen hangsúlyozták, hogy nehéz és olykor fájdalmas döntéseket kellett meghozni, a százhalombattai képviselő-testület egyhangúlag fogadta el a 2016-os költségvetés előkészítésére vonatkozó határozatokat. Jövőre 2 milliárddal akarnak kevesebbet költeni, mint idén, amelynek jelentős átszervezés, takarékossági intézkedések és státuszcsökkentés az ára. Nőnek a vállalkozók terhei és – átmenetileg - csökkennek a szociális támogatás lehetőségei. A képviselő-testület november 4-én tartotta ülését.  

    TOVÁBB
  • img

    Takarékos költségvetés

    Több módosításról is tárgyaltak a szakbizottságok a novemberi testületi ülést megelőzően, amelyen a tervek szerint Százhalombatta 2016. évi költségvetését készítik elő. Javaslat született a többi között a közalkalmazotti bértábláról, a hulladékgazdálkodásról szóló rendelet, valamint az SZMSZ módosításáról is.

    TOVÁBB
  • img

    Ülésezik a képviselő-testület

    November 4-én, szerdán tartja következő tanácskozását a százhalombattai képviselő-testület. 

    TOVÁBB
  • img

    Városi ünnepség a forradalom évfordulóján

    Göncz Árpád köztársasági elnökre, Százhalombatta díszpolgárára emlékezett Vezér Mihály polgármester az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulójára rendezett városi ünnepségen október 23-án. A rendezvényen átadták a Pro Urbe Százhalombatta Díjat Mazumel Ferencnek, a Halom Televízió ügyvezetőjének.

    TOVÁBB
  • img

    Márton Béla festőművészre emlékezve

    Ünnepélyesen felavatták a Márton Béla festőművész tiszteletére állított síremléket a százhalombattai köztemetőben október 22-én. A síremléket a Márton Béla Társaság és az ÉSZKE állította közadakozásból.

    TOVÁBB
  • img

    A régió legszebb települése

    A Budapest – Pest Megye Közép-Magyarországi Turisztikai Régió fődíját nyerte el Százhalombatta az idei Virágos Magyarországért Környezetszépítő Versenyen – jelentette be Vezér Mihály polgármester a mai napon. Az Arany Rózsa Díjat Nagy Tamásné főkertész vette át október 21-én a Vigadóban rendezett ünnepségen.

    TOVÁBB
  • img

    Útfelújítás pályázati pénzből

    Kétszáz millió forintos vissza nem térítendő állami támogatást nyert a százhalombattai önkormányzat a Fogoly utca teljes felújítására és négy kisebb közút rendbetételére. A kivitelezés jövő tavasszal kezdődhet – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester október 15-én.

    TOVÁBB
  • img

    Csepregi Éva énekelt a nyugdíjasoknak

      A kedvezőtlen időjárás ellenére sokan látogattak el az Idősek Világnapja alkalmából rendezett ünnepségre Százhalombattán. A város 65 év feletti lakóit ezúttal is ünnepi műsorral egybekötött ebéddel látta vendégül az önkormányzat.

    TOVÁBB
  • img

    Köszöntő

    Kedves Ünnepeltek! Az Idősek Világnapja alkalmából szeretettel és tisztelettel köszöntöm településünk minden kedves idős polgárát Százhalombatta Város Önkormányzata nevében.       Az ENSZ 1991-ben nyilvánította október 1-jét hivatalosan az Idősek Világnapjává. Ez a nap az idős emberekről, az ő tiszteletükről szól, amely magában foglalja támogatásukat, szeretetüket, valamint annak kifejezését, hogy ők társadalmunk alappilléreit jelentik. Szükségünk van mindarra az élettapasztalatra, higgadt bölcsességre, amivel csakis ők rendelkeznek, valamint arra a türelemre, elfogadásra, miként minket tanítanak, nevelnek.        

    TOVÁBB
  • img

    Nehéz búcsú

    Utoljára vett részt a százhalombattai képviselő-testület ülésén Molnár Mihályné aljegyző, valamint Kiss Anna, a Szervezési és Önkormányzati Iroda munkatársa szeptember 24-én. A képviselő-testület tagjai köszönetet mondtak kiváló munkájukért és jó egészséget, boldog nyugdíjas éveket kívántak nekik.

    TOVÁBB
  • img

    Bűnmegelőzési tanácsot hoz létre az önkormányzat - Képviselő-testületi összefoglaló

    Héttagú, helyi szakemberekből álló bűnmegelőzési tanácsot hoz létre az önkormányzat Százhalombattán. Egyebek mellett erről is döntöttek a képviselő-testület szeptember 24-i ülésén. A Sinka László alpolgármester javaslatára létrejövő tanács a közrend és a közbiztonság fenntartásához, erősítéséhez járulhat hozzá szoros együttműködésben a rendőrséggel, az egyéb közbiztonsági szervezetetekkel és a képviselő-testülettel. Több településen már hatékonyan tevékenykednek, sikeresen pályáznak a kormány által támogatott bűnmegelőzési tanácsok, működésükhöz nincs szükség önkormányzati forrásra.

    TOVÁBB
  • img

    Képviselő-testületi ülés

    A százhalombattai önkormányzat szeptember 24-én, csütörtökön tartja soron következő tanácskozását.

    TOVÁBB
  • img

    Jelentősen csökkent a GEI kinnlevősége

    Eddig 7,3 millió forinttal csökkent a százhalombattai Gazdasági Ellátó Intézmény kinnlevősége annak az intézkedésnek köszönhetően, hogy szeptember 1-jétől csak az a gyerek vehet részt az iskolai és óvodai közétkeztetésben, akinek szülei előre befizetik azt.

    TOVÁBB
  • img

    Tájékoztató a helyi adókról

    2015. augusztus közepétől kerültek postaládákba azok a küldemények (mintegy 9600 darab), melyek a helyi adók és a gépjárműadó fizetés teljesítése érdekében adnak Önöknek tájékoztatást. A "Folyószámla- értesítőből" részletesen tájékozódhatnak az önkormányzatunk felé esedékes - jelen állapot szerint ismert - 2015. évi adóelőírásaikról.

    TOVÁBB
  • img

    Kellemetlen meglepetések helyett

    Olvasói levél nyomán jártunk utána, miként kezeli a százhalombattai önkormányzat a helyi adóbevételekből származó kinnlevőségeket. Az adózóknak érdemes tudni, hogy nem kapnak külön felszólítást, ha hátralékot halmoznak fel, hanem az önkormányzat megteszi a jogilag szükséges lépéseket. Kérdéseinkre a Polgármesteri Hivatal Adócsoportja válaszolt.

    TOVÁBB
  • img

    Mintha tegnap kezdődött volna

    Lehet, hogy nincs is titka a hosszú életnek. Legalábbis ez a véleménye a százhalombattai Ecsédi Gyulának, akit 90. születésnapja alkalmából jubileumi oklevéllel köszöntött a miniszterelnök. A szép korúaknak járó okiratot az önkormányzat jókívánságaival és ajándékaival az ünnepelt lakásában adta át Sinka László alpolgármester augusztus 31-én.

    TOVÁBB
  • img

    Víziúton érkeztek, benépesítették a Csónakházat

    Európa leghosszabb vízitúrájának résztvevői kötöttek ki rövid pihenőre a Dunafüredi Csónakházban július 16-án. A vendégeket Sinka László alpolgármester köszöntötte a százhalombattai programok után, a vidám hangulatú vacsora előtt.

    TOVÁBB
  • img

    Hogyan védekezzünk a kártevők ellen?

    Országszerte problémát jelent a kártevők elszaporodása. Az időjárás következtében elszaporodott szövőlepkék és egyéb kártevők megnehezítik a tulajdonosok helyzetét. Százhalombatta Önkormányzata folyamatosan védekezik a közterületeken a kártevők ellen, de a kertek tulajdonosainak is szükséges ellátni ezeket a feladatokat.

    TOVÁBB
  • img

    Virágos esélyek

    Százhalombattára látogatott a Virágos Magyarországért környezetszépítő verseny zsűrije július 10-én. A városunkban szerzett benyomásokról a bíráló bizottság tagját, Vrozáné Ragó Ildikót kérdeztük.

    TOVÁBB

Friss híreink

További híreink