• img

    Megújul a százhalombattai szennyvíztisztító

    Százhalombatta Város Önkormányzata 2012. év elején közel nettó 650 millió Ft támogatást nyert el az Új Magyarország Fejlesztési Terv Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) támogatási rendszeréhez benyújtott “Százhalombattai szennyvíztisztító fejlesztése" című pályázatával. A támogatás mértéke a megvalósítási munkák elszámolható összköltségének 77 %-a. A fennmaradó részt Százhalombatta Város Önkormányzata fedezi saját forrásból, amelyhez 2014 tavaszán 34,8 millió forint, a nyár folyamán pedig további 34,5 millió forint vissza nem térítendő önerő-támogatást nyert el. 

    TOVÁBB
  • img

    Újabb országos elismerés

    A település biztonságát szolgáló polgárőrség munkájáért és támogatásáért a Polgárőr Város kitüntető címet nyerte el Százhalombatta. Az ünnepélyes díjátadóra július 5-én, Békésen, a XX. Országos Polgárőr Napon került sor.  

    TOVÁBB
  • img

    Horgászverseny

     Július 6-án ismét megrendezésre került az immár hagyományos Széki-tavi horgászverseny, amelyre Devecser Város meghívására Sinka László alpolgármester is kilátogatott. 

    TOVÁBB
  • img

    Szeptemberi étlap a menzákon

    Szeptember elsejétől lép hatályba az a rendelet, amely szabályozza az ételek elkészítésének módját, összetételét, zsírtartalmát többek között az iskolai menzákon. A közétkeztetésben bekövetkező változásokról Nyirkosné Galambos Zsuzsanna, a P.Dussmann Kft. élelmezési ágazatának területvezetője adott tájékoztatást a Hírtükör olvasóinak.  

    TOVÁBB
  • img

    Köztisztviselők Napja

    A Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete 1996-ban kezdeményezte, hogy a köztisztviselői törvény 1992. július 1-jei életbelépésének emlékére Magyarországon július 1-je legyen a Köztisztviselők Napja. Ebből az alkalomból a Polgármesteri Hivatal vezetése vendégül látja az aktív és nyugalmazott kollégákat.

    TOVÁBB
  • img

    Képviselő-testületi összefoglaló - Indulhatnak a mini csoportok

    Három éven aluli gyermek is járhat óvodába. Az óvodakezdés nem könnyű feladat a kicsinek – és talán még nehezebb az anyukának. A munkaerőpiac telített, így előfordul, hogy az édesanyának minél hamarabb vissza kell lépnie a munka világába. Vagy éppen a gyerkőcnek társaságra van szüksége, gyerekekre és ezt az igényét a felnőtt nem tudja kellőképpen kielégíteni. Kétéves kor után ez már valós probléma lehet: egyszerűen a közeli játszótér már nem elég, rohamosan okosodik a poronty és új kalandokra vágyik.

    TOVÁBB
  • img

    Tovább szépül Százhalombatta belvárosa

    A Képviselő-testület döntése alapján a nyár elején megkezdődött a katolikus templom körüli területen a csapadékvíz-elvezetési rendszer kiépítése és a teljes zöldfelület rendezése. A beruházással teljessé válik Százhalombatta főterének átalakítása, felújítása. 

    TOVÁBB
  • img

    Rókacsapdák

    Ismét megjelentek a rókák a városban, erről több lakossági bejelentés is érkezett az önkormányzathoz. Éppen ezért a Polgármesteri Hivatal 4 helyen is rókacsapdát helyezett ki.  

    TOVÁBB
  • img

    Köztisztviselők napja

    A Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete 1996-ban kezdeményezte, hogy a köztisztviselői törvény 1992. július 1-jei életbelépésének emlékére Magyarországon július 1-je legyen a Köztisztviselők Napja. 1997-ben tartották meg először.

    TOVÁBB
  • img

    Stabil pénzügyi egyensúly, jól tervezhető fejlődés

    A Gazdálkodási, Pénzügyi és Integrációs Bizottság ülésével véget értek a júniusi Képviselő-testületi ülést előkészítő bizottsági munkák.

    TOVÁBB
  • img

    Rendkívül sikeres volt a családi házak felújítását támogató pályázat

    Szintén szerdán tanácskozott, és megvitatta az asztalukra került több tucat előterjesztést az önkormányzat Városüzemeltetési és Városfejlesztési Bizottsága.  

    TOVÁBB
  • img

    Bizottsági ülés

    Másodikként az Ifjúsági, Sport, Kulturális és Közrendi Bizottság tárgyalta meg júniusi napirendi pontjait, összesen tizenkettőt, amellyel a júniusi Képviselő-testületi munkát készítették elő.    

    TOVÁBB
  • img

    Megkezdődtek a júniusi bizottsági ülések

    A nyári szünet előtti utolsó Képviselő-testületi ülést készítik elő megbeszéléseiken az Önkormányzat szakbizottságai. Elsőként az Egészségügyi, Oktatási és Szociális Bizottság tanácskozott.

    TOVÁBB
  • img

    Két út között

    Százhalombatta testvérvárosi kapcsolatának mára már van írható története, hiszen nem csak valamennyi képviselő testület-idejére, de már a rendszerváltozás előttre is visszanyúlik. A kapcsolatokra főként a kölcsönösség, az egymás melletti kitartás a jellemző, még akkor is, ha voltak eseményekben szerény és történésekben gazdagabb periódusok. Erről beszélgettünk Sinka László alpolgármesterrel.

    TOVÁBB
  • img

    Százhatvan polgármester

    Ennyi városvezető vett részt a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének jubileumi konferenciáján, amelyet Százhalombattán, a Szekeres József Konferencia és Rendezvényközpontban tartottak meg június 12-én. A küldötteket és a rendezvény illusztris vendégeit Vezér Mihály polgármester köszöntötte.

    TOVÁBB
  • img

    Város szerte bontanak

    Város szerte bontási munkálatok kezdődnek Százhalombattán június 16-tól, vagyis hétfőtől.

    TOVÁBB
  • img

    A nagyadózókat köszöntötte a város

    Tizenkét helyi vállalat vezetőit és munkavállalóit köszöntötte a százhalombattai önkormányzat a Barátság Kulturális Központban június 12-én. A virilisták, vagyis a nagyadózók napját nyolcadik alkalommal rendezte meg a város. Ezúttal azonban első alkalommal az érintett cégek dolgozói is meghívást kaptak az ünnepségre.

    TOVÁBB
  • img

    Okosan a kék bolygón

    1972-ben Stockholmban tartották az "Ember és bioszféra" címet viselő környezetvédelmi világkonferenciát, amelyet június 5-én nyitott meg az ENSZ. A konferencia ezt a napot Nemzetközi Környezetvédelmi Világnappá nyilvánította.

    TOVÁBB
  • img

    Egy nagyszerű hivatás

    Minden eddiginél több díjat vehettek át a százhalombattai óvónők, dadusok, tanítók és tanárok a városi pedagógusnapon május 30-án a BKK-ban. A minisztériumi és önkormányzati elismerések mellett ezúttal az iskolákat fenntartó KLIK is jutalmazta erkölcsileg az éves munkát.

    TOVÁBB
  • img

    Tartós lesz a forgalomkorlátozás az Erőmű úton

    A távközlési közművek kiváltása hátráltatja az új körforgalmi csomópont építését a Vörösmarty, Erőmű, Dunafüredi út találkozásában Százhalombattán. Lámpás irányítás mellett, csak félpályán lehet haladni a Vörösmarty és Erőmű út érintett szakaszán, és kötelező jobbra tartás érvényesül a Dunafüredi és Erőmű utak kereszteződésében. A részletekről Tóth Attila, a Polgármesteri Hivatal műszaki munkatársa tájékoztatott.  

    TOVÁBB

Friss híreink

További híreink