• img

    Utazás kiállítás

    Városunk hosszú ideje eredményesen vesz részt a Nemzetközi Utazás Kiállításon a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban. Idén február 27-től március 2-ig lesz nyitva hazánk legnagyobb turisztikai kiállítása és vására. Százhalombatta ezúttal a szokásosnál 10 négyzetméterrel tágasabb standon, a 30 négyzetméteres 309/D pavilonban mutatkozik be.

    TOVÁBB
  • img

    Legkorábban ősszel indulhat új szűrőprogram

    A WHO kimutatása szerint egészségi állapotunkat 27 százalékban genetikai adottságaink, 40 pedig százalékban a környezeti hatások, például az egészségügyi ellátás határozza meg. A maradék 43 százalékért mi magunk vagyunk felelősek. A százhalombattai önkormányzat évek óta kiemelt támogatást biztosít a lakossági egészségmegőrző programoknak.

    TOVÁBB
  • img

    Megérte kivárni - Nyolctól nyolcig tart nyitva a kormányablak

    Délelőtt ünnepélyes keretek között felavatták az új kormányablakot Százhalombattán, a Szent István téren. Az Integrált Kormányzati Ügyfélszolgálatot délután egytől már az ügyfelek is birtokba vehették, a továbbiakban pedig minden munkanapon reggel nyolctól este nyolcig tart nyitva.  

    TOVÁBB
  • img

    Bizottsági ülések

    Hosszabb szünet után a héten újra üléseztek a százhalombattai önkormányzat szakbizottságai, hogy előkészítsék a képviselő-testület idei első tanácskozását, amelyen a tervek szerint elfogadják a 2014-es költségvetési rendeletet.

    TOVÁBB
  • img

    Ülésezik a képviselő-testület

    Február 13-án, 8 óra 30-kor tartja következő tanácskozását a százhalombattai önkormányzat képviselő-testülete. A meghívót a tervezett napirenddel itt adjuk közre.

    TOVÁBB
  • img

    Mindenki nyer

    Kisorsolták azt az öt nyertest, akik 5-5000 forintos CBA vásárlási utalvánnyal gazdagodtak, miután a százhalombattai városi honlapon kitöltötték a HD Open Kft. által összeállított turisztikai kérdőívet.

    TOVÁBB
  • img

    Sportos érdeklődés

    A Decathlon sportáruház delegációja látogatott Százhalombattára január 21-én. A magyar és francia üzletemberekből álló küldöttség az együttműködés lehetőségeit keresi városunkkal.  

    TOVÁBB
  • img

    Szerintünk itt és most

    112-en válaszoltak Százhalombatta város honlapján azokra a kérdésekre, amik Százhalombatta jelenlegi helyzetére, illetve a lehetséges erősségekre, lehetőségekre kerestek választ. A kérdőívet a város turisztikai marketing stratégiájának kidolgozásához állította össze a HD Open Kft.

    TOVÁBB
  • img

    Képviselői évértékelők

    Szerkesztőségünk idén is arra kérte a képviselő-testület tagjait, értékeljék néhány mondatban az elmúlt évet és mondják el, mit várnak az ideitől.

    TOVÁBB
  • img

    Közmeghallgatás

    Tisztelt Városlakók!Százhalombatta Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. február 10-én (hétfő) 17,00 órától a 2014. évi költségvetés témakörében K Ö Z M E G H A L L G A T Á S T tart, melyre ezúton meghívom. Közmeghallgatás helye: Városháza "B" épület díszterme (Százhalombatta, Szent István tér 3.)

    TOVÁBB
  • img

    Száz család karácsonyát tette szebbé a Mikulásház

    Százhalombatta Város Önkormányzata múlt év végén akciót hirdetett annak érdekében, hogy a százhalombattai rászoruló családoknak az ünnepek alatt ne kelljen nélkülözniük. A Szent István téri karácsonyi vásárban, a Mikulásházban gyűjtötték az adományokat: tartósélelmiszereket, ruhákat, könyveket és játékokat.

    TOVÁBB
  • img

    Változások éve

    Bár a 2013-as év komoly változásokat hozott az önkormányzatok és intézményeik életébe, Százhalombatta kiválóan teljesítette az ezekkel járó többletfeladatokat. Ezt is megköszönte Vezér Mihály polgármester azon a december 18-i fogadáson, amelyet az óvodák, iskolák és más önkormányzati intézmények vezetőnek rendeztek a Szekeres József Rendezvényközpontban.

    TOVÁBB
  • img

    Köszönet a köztisztviselőknek

    TOVÁBB
  • img

    Fő az egészség

    A Százhalom Egészségügyi Központ dolgozóit köszöntötte az üzemeltető Men For Care Kft. és az önkormányzat december 17-én.

    TOVÁBB
  • img

    Képviselő-testületi összefoglaló - Nagyszabású sportfejlesztések

    Az ötven méteres strandmedence lefedéséről, valamint egy új, multifunkcionális sportcsarnok megépítéséről is elvi döntést hozott a százhalombattai önkormányzat képviselő-testülete idei utolsó, december 17-i ülésén.

    TOVÁBB
  • img

    Klikkelj, tölts és nyerj!

    A százhalombattai turisztikai marketingstratégia kidolgozásával megbízott HD Open Kft. kérdőívet állított össze a város kulturális és turisztikai lehetőségeiről, marketing-tevékenységéről, a városlakók kikapcsolódási szokásairól.

    TOVÁBB
  • img

    Mesés fadíszítés és kakaóparti

    Százhalombatta közepén, a Szent István téren áll a város karácsonyfája, körülötte a gyermekintézményeket szimbolizáló "kistestvérei".

    TOVÁBB
  • img

    Óvárosi fények

    Karácsonyfa-díszítésre gyűlt Óváros apraja-nagyja december 12-én a Szent László téren. Idén már a Szabadság út teljes hosszában ragyognak az ünnepi motívumok.

    TOVÁBB
  • img

    Ülésezik a képviselő-testület

    December 17-én, 8 óra 30-kor tartja soron következő tanácskozását Százhalombatta Város Képviselő-testülete.

    TOVÁBB
  • img

    Jövő év elején indul a próbaüzem

    Mind a mechanikai, mind pedig a biológiai tisztító technológia elkészült, így megkezdődhet a próbaüzem a százhalombattai szennyvíztisztító telepen.

    TOVÁBB

Friss híreink

További híreink