• img

    Irány az olimpia!

    Szücsiné Molnár Marianna főállású anya, Vizi Kincső gimnazista és Soczó Attila, a MOL operatív üzemirányítója nyerte a londoni utazást abban a több fordulós versenyben, amit a százhalombattai önkormányzat hirdetett meg Irány az olimpia! címmel. Az utazási csomagokat Vezér Mihály polgármester, dr. Hegedüs Róbert képviselő, a program ötletgazdája, valamint Szél Pál, a sportbizottság elnöke adta át június 18-án a Városházán.

    TOVÁBB
  • img

    Battaiak Londonban

    Utolsó fordulójához érkezett a Batta Londonban – London Battán olimpiai vetélkedő. A döntőre június 10-én került sor a BKK Kamaratermében, ahol városrészenként háromfős csapatok mérhették össze tudásukat egy szellemi vetélkedő keretében.

    TOVÁBB
  • img

    Lengyel-magyar két jó barát!

    Sőt, a mondás bratanki szava unokatestvért, testvért is jelenthet. Pünkösd hétvégéjén városunk általános iskoláiból indultak útnak tanulók és tanárok, hogy a lengyelországi Brzeskoban találkozzanak helybéli és szovátai „testvéreikkel”.

    TOVÁBB
  • img

    Százmilliós keretre pályázhatnak a vállalkozók

    Munkahelyek megtartására és bővítésére lehet a fordítani azt az összesen 100 millió forintos keretösszeget, amit a tavaly év végén megemelt építmény- és telekadó kompenzálására különített el a százhalombattai képviselő-testület.

    TOVÁBB
  • img

    Trianoni megemlékezés

    Országszerte megemlékezéseket, felvonulásokat és előadásokat tartottak június 4-én, a Trianoni békeszerződés aláírásának 92. évfordulóján. A Nemzeti Összetartozás Napján Százhalombatta önkormányzata a vasútállomás előtti téren, az Országzászló Emlékműnél helyezte el a megemlékezés koszorúit.

    TOVÁBB
  • img

    Hétköznapi hőseink

    Szalai Attila képviselő indítványára két helyi, elhunyt személyről nevezett el közterületeket Százhalombatta képviselő-testülete márciusban. A Béke utca és a Hága László út közötti park Halász László, a Gesztenyés út 17-19. számú épület és a Kipp-Kopp Óvoda közötti park pedig Fodor János nevét kapta.

    TOVÁBB
  • img

    Virilisták között

    Kormos Anett humorista adott műsort a Virilisták Napján, Százhalombattán június 6-án. Az egyre szűkösebb gazdasági körülmények között, a helyi adók tavaly év végi emelkedése után szükség is volt a hangulatjavításra.

    TOVÁBB
  • img

    Környezetvédelmi díjat kapott Pogány Gyula

    Környezetvédelmi Díjjal tüntette ki az önkormányzat Pogány Gyula korábbi képviselőt és szakbizottsági elnököt. Az elismerést Pátkai Zsolt alpolgármester adta át június 5-én a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpontban.

    TOVÁBB
  • img

    Legnagyobb kincsünket bízzuk a pedagógusokra

    Százhalombatta pedagógusait köszöntötték a város vezetői a Barátság Kulturális Központban június 1-jén. Az ünnepségen elismerő szavak hangzottak el a gyermekintézményekben dolgozók kitartó, áldozatos munkájáról. A közoktatásban hosszú időn át kiváló szakmai teljesítményt nyújtó nevelőket is ezen az eseményen méltatták.

    TOVÁBB
  • img

    Pünkösd Erdélyben

    Együtt az időskor méltóságáért – ezzel a címmel rendezett konferenciát és önkormányzati találkozót erdélyi testvérvárosunk, Szováta május 25-27-én. Százhalombattáról önkormányzati delegáció és nyugdíjas csoport is utazott a programsorozatra.

    TOVÁBB
  • img

    Tisztelt Óvárosiak!

    Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy alpolgármesteri illetve képviselői fogadóóráim a nyári hónapokban szünetelnek. A nyári szünet előtti utolsó fogadóórámat június 5-én, délután 17-19 óráig tartom a Zenálkó Etel Közösségi Házban.

    TOVÁBB
  • img

    Trianoni megemlékezés

    A Nemzeti Összetartozás Napja, azaz az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés aláírásának 92. évfordulója alkalmából városi megemlékezést rendez Százhalombatta Város Önkormányzata június 4-én, 16 óra 30-tól a Vasútállomás előtti téren, az Országzászló emlékműnél.

    TOVÁBB
  • img

    Karnyújtásnyira a pályázatok

    Már városunkban is várja az ügyfeleket a Széchenyi Programiroda, ahol az Új Széchenyi Terv operatív programok pályázatainak előkészítéséhez és megvalósításához kaphatnak segítséget magánszemélyek, vállalkozások és közintézmények.

    TOVÁBB
  • img

    Mozdulj!

    Még mindig lehet csatlakozni az olimpiai játékhoz, amit Százhalombatta Város Önkormányzata hirdetett meg, dr. Hegedüs Róbert képviselő, olimpikon kezdeményezésére. A többfordulós vetélkedőről május 24-én tartott sajtótájékoztatót az ötletgazda, valamint Szél Pál, sportügyekért felelős bizottsági elnök és Tóth Tímea, válogatott kézilabdázó.

    TOVÁBB
  • img

    Képviselő-testületi összefoglaló - Segítség a kkv-szektornak

    Támogatói pályázat segíti a jövőben a helyi adók miatt nehéz helyzetbe került helyi kis- és középvállalkozásokat. Az idei nyártól LED-fal is gazdagítja a városi rendezvényeket – többek között ezekről a kérdésekről döntött Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete május 24-i ülésén.

    TOVÁBB
  • img

    Smaragdfa ültetés

    Százhalombatta Város önkormányzata smaragdfát ültet a Privát Klímaszabályozási Mozgalom (PCMM) jóvoltából 2012. május 29-én 15 órától a Százhalom Egészségügyi Központ előtti parkban (Százhalombatta, Gesztenyés utca 10.).

    TOVÁBB
  • img

    Ülésezik a képviselő-testület

    Május 24-én (csütörtökön) 8 óra 30-kor tartja következő ülését a százhalombattai képviselő-testület.

    TOVÁBB
  • img

    Pályázat vállalkozásoknak

    TOVÁBB
  • img

    Polgármesteri fogadóóra

    TOVÁBB
  • img

    Indulhatnak a felújítások

    TOVÁBB

Friss híreink

További híreink