Lakástűz Dunafüreden
- HÍREK
- 2008-02-13
Az Érdi Rendőrkapitányság két korábbi típusú, mintegy 150 méterre „látó”, s csak nappal használható sebességmérő berendezése közül az egyiket leselejtezték, a másik Százhalombattán állt munkába. Év eleje óta jobb technikai feltételekkel vehetik fel a küzdelmet a gyorshajtókkal szemben – tájékoztatott Andrásik Vilma rendőr őrnagy, a közlekedésrendészeti osztály vezetője.
TOVÁBBA miniszterelnök Kákosy Csaba gazdasági és közlekedési minisztert kérte fel, hogy vizsgálja meg a Magyar Vasúti Hivatal jelentését arról, hogy a vasutassztrájk ideje alatt a MÁV megfelelően gondoskodott-e a vasúton közlekedők biztonságáról. A kormányfő – hétfői határidővel – múlt hét pénteken kérte fel a Vasúti Hivatal elnökét a vizsgálat elvégzésére.
TOVÁBBMagyarország kezdeményezi, hogy a visegrádi négyek közös jelöltet állítsanak az Európai Unió jövőjével foglalkozó Bölcsek Tanácsába. A magyar javaslat azon a megfontoláson alapul, hogy a közös jelölt hatékonyabban képviselheti a régió országait és egyben szorosabbá tenné Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia együttműködését az Unió jövőjének alakításában – írja a Kormányszóvivői Iroda.
TOVÁBBGyurcsány Ferenc a Parlamentben fogadta Günther Oettingert, a németországi Baden-Württemberg tartomány miniszterelnökét. A németországi politikus Kákosy Csaba gazdasági és közlekedési miniszterrel is megbeszélést folytatott magyarországi látogatása során – közölte a Kormányszóvivői Iroda.
TOVÁBBGyurcsány Ferenc miniszterelnök levélben gratulált Borisz Tadicsnak a Szerb Köztársaság elnöki tisztségében történt újraválasztásához.
TOVÁBB
2008. február 1-től pályázható az Új Magyarország Lakásfelújítási Program, amely magába foglalja az ismert „panelprogramot” is – tájékoztatott az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium.
TOVÁBBMegkezdődik az Új Magyarország című tájékoztató kiadvány második számának terjesztése. Az ingyenes újság ezúttal olyan kérdésekkel foglalkozik, mint az új egészségbiztosítási rendszer, Magyarország schengeni csatlakozása vagy a januártól életbe lépett adó- és nyugdíjváltozások. A tájékoztató magában foglal egy kisméretű fogyasztóvédelmi kisokost is – közölte a Kormányszóvivői Iroda.
TOVÁBBJanuár elsejétől a száznál több főt foglalkoztató cégek dolgozóinak is a Magyar Államkincstár utalja a családi támogatásokat, így a jövőben számukra is kiszámíthatóbb és biztonságosabb lesz a támogatások kifizetése – közölte a Kormányszóvivői Iroda.
TOVÁBBA Miniszterelnöki Hivatal Audiovizuális Média Kormánybiztossága elkészítette a Nemzeti Audiovizuális Média Stratégia végleges változatát, amely megtalálható a Miniszterelnöki Hivatal honlapján.
TOVÁBBGyurcsány Ferenc miniszterelnök december 19-én fogadta Dora Bakojannisz görög külügyminisztert, aki a magyar külügyminiszter meghívására érkezett Budapestre.
TOVÁBBA Nemzeti Fejlesztési Ügynökség felajánlásával 2007 karácsonyán – apró meglepetés kíséretében – összesen tizennégyezer „Új Magyarország” mézeskalács jut el ajándékként hátrányos helyzetű családokhoz.
TOVÁBBGyurcsány Ferenc miniszterelnök örömmel fogadta, hogy a Magyar Szocialista Párt parlamenti frakciója februárban új javaslatokat terjeszt az Országgyűlés elé a képviselői jövedelmekről. A kormányfő meggyőződése továbbra is az, hogy a közélet megtisztítását szolgáló javaslatokról elsősorban a parlamenti pártoknak kell megegyezniük – közölte Budai Bernadett kormányszóvivő.
TOVÁBBIdén utoljára december 15-én Székesfehérváron, a már megszokott programokkal – egészségmegőrzéssel, szűrésekkel, és az egészséges életmóddal kapcsolatos tanácsadással – várta a látogatókat a Miniszterelnöki Hivatal SZ.É.P. – Szűréssel az Életért Programja. Az országos road-show első hat állomásán összesen mintegy 140 ezer vizsgálatot végeztek el a szakorvosok, a látogatók száma pedig megközelítette a 60 ezret. A nagy érdeklődésre tekintettel a Miniszterelnöki Hivatal azt tervezi, hogy jövőre is folytatja a programot.
TOVÁBB