• img

    Triatlon

    Egy jelentős sikerről beszámolni sohasem késő: Verebi Richárd októberben egy igen rangos soroksári duatlon versenyen elsőként ért a célba, egyedüliként képviselve a sportág fiatal battai szakosztályát.

    TOVÁBB
  • img

    Fél távnál éllovas a battai kézilabda csapat

    Már az őszi szezon utolsó bajnoki mérkőzése előtt biztossá vált, hogy kéziseinket az idén senki sem előzheti meg a tabellán. Ennek ellenére a pápaiak ellen készülődő százhalombattai együttesen nem vett erőt a hurráoptimizmus. Sótonyi László is csak visszafogott örömmel és a rá jellemző csendes szerénységgel fogadta a gratulációkat. Az SZKE vezetőedzőjével – aki tavasszal érkezett városunkba –az eredményes NBI/B-s évadról és a reménybeli feljutás esélyeiről beszélgettünk.

    TOVÁBB
  • img

    Úszás

    Három másik magyar csapat mellett a VUK SE legjobbjai is részt vettek november 26-án a szlovéniai Kranjban rendezett korosztályos versenyen, ahol ismét letették névjegyüket, hiszen 5 arany, 4 ezüst és 3 bronzérmet szereztek.

    TOVÁBB
  • img

    Rögbi

    A Battai Bulldogok csapata az NB I-es bajnokság ötödik fordulójában óriási bravúrt hajtott végre, ugyanis Harmat Ákos vezérletével 5-0-ra legyőzte idegenben a toronymagas esélyest, az Esztergomot.

    TOVÁBB
  • img

    Labdarúgás

    Miután az MLSZ illetékes versenybizottsága törölte az idénre tervezett (tavaszi) két utolsó fordulót (november 26. és december 3.), így a Százhalombatta együttese előbb kezdhette meg jól megérdemelt pihenését, és előbb, már november 25-én megtarthatta évadzáró összejövetelét.

    TOVÁBB
  • img

    Cselgáncs

    A százhalombattai dzsúdósok ismét hallattak magukról, ezúttal november 27-én Biatorbágyon, ahol a küzdősportág környező településeken működő szakosztályainak fiatal versenyzői ellen léptek tatamira.

    TOVÁBB
  • img

    "MOZDULJUNK!"

    Százhalombatta Egészségprogram "Ünnepi úszónap" a Szalai János Tanuszodában!

    TOVÁBB
  • img

    Battára került a kupa

    Biatorbágyon mérték össze tudásukat a környező települések fiatal judosai november 27-én.

    TOVÁBB
  • img

    Úszás

    TOVÁBB
  • img

    Hajrá, Batta!

    TOVÁBB
  • img

    Őszi első a battai labdarúgó csapat

    Így volt ez egy esztendővel ezelőtt is, és az együttes ezt követően idén a negyed osztályból feljutott a harmadikba, most viszont az NB III Duna-csoportjából már a második vonalba vezethet az út, oda, ahol korábban sok éven keresztül szerepelt az SZLC. Persze még csak fél távnál jár a küzdelemsorozat, ám sokatmondó tény, hogy a mieink a tizenhetedik fordulóban már őszi bajnokként fogadhatták a RAFC gárdáját, miután egy héttel előtte Sárdi, Siklósi és Jakab góljaival 3-0-ra nyertek a Budapesti Erőmű otthonában. Előnyük behozhatatlanná vált a Mórral és a többiekkel szemben. A vezetőedző a rákosszentmihályiak elleni újabb 3-1-es győzelem (Károlyi Róbert mesterhármast szerzett) ellenére sem veszítette el realitásérzékét, s ahogy a vele folytatott beszélgetésből kitűnhet, rendkívül megfontolt és óvatos szakember.

    TOVÁBB
  • img

    Judo

    Kategóriájában az előkelő ötödik helyen végzett Szél Pál a sportág angliai "masters" világbajnokságán.

    TOVÁBB
  • img

    Kosárlabda

    A Százhalombatta csapata több mint 100 pontot dobva nyert a KOKEC-Euroleasing gárdája ellen november 20-án. Az NB II C-csoportjában játszó kosárlabdázóink egy héttel korábban Budapesten is győztek a MAFC Kosársuli ellen, igaz ott jóval kevesebb pontot szórtak a gyűrűbe, de héttel így is többet, mint a hazaiak.

    TOVÁBB
  • img

    Diákolimpia

    TOVÁBB
  • img

    Kézilabda

    Tizenegy forduló után 22 ponttal, azaz makulátlan mérleggel vezeti az NB I/B nyugati-csoportját a Százhalombatta együttese, amely november derekán előbb Siklóson győzött fölényesen, majd pedig idehaza nyert a Pestszentlőrinc gárdája ellen 4 góllal. Ami az idegenbeli meccset illeti, arra nem érdemes sok szót fecsérelni, hiszen a vendéglátók nem voltak egy súlycsoportban a mieinkkel, ezt jól mutatja a 29-16-os végeredmény.

    TOVÁBB
  • img

    Úszás

    A Szalai János Uszodában rendezték meg a Pest Megyei Úszó Csapatbajnokság idei versenysorozatának utolsó fordulóját november 19-én. Úszóink megint kiválóan szerepeltek, szinte mindenki egyéni csúcsokat úszott. Egyéni számokban 19 arany-, 14 ezüst- és 9 bronzérem jutott versenyzőinknek, míg a váltókban három első, egy második és egy harmadik helyezést szerzett a VUK SE.

    TOVÁBB
  • img

    Hajrá, Batta!

    TOVÁBB
  • img

    Hajómodellezés

    Nagy sikert arattak a százhalombattai Energia Modellező Klub versenyzői az F5-rádióirányítású vitorlás hajómodellek versenyén november 12-én, az Omszki-tónál.

    TOVÁBB
  • img

    Judo

    TOVÁBB
  • img

    Úszás

    TOVÁBB

Friss híreink

További híreink