Úszás
- SPORT
- 2005-07-05
A százhetedik országos magyar bajnokságon három bronzérmet szerzett a százhalombattai VUK SE csapata.
TOVÁBB
Sikeres tanévet zárt a Frutti, hiszen két arany- és négy ezüstéremmel tértek haza a Magyar Bajnokságról. De a Csehországban, május végén rendezett VB-n is kitettek magukért – tudtuk meg Farkas Beától, az egyesület művészeti vezetőjétől. A tánccsoportot számtalan városi ünnepségen tapsolhattuk meg.
TOVÁBB
Nagy bravúrt vitt véghez a Százhalombatta labdarúgó csapata, amely tavaly még csak a kilencedik helyen zárt az NB III Duna-csoportjában, idén viszont június 12-én a Dunakeszi elleni utolsó mérkőzésen már bajnoki címet ünnepelhetett mintegy ötszáz néző jelenlétében. Az örömteli díjkiosztó után az aranyérmes battai focisták vezetőedzőjével, Szép Imrével beszélgettünk, akinek korábban már volt hasonló sikerben része.
TOVÁBB
A bajnoki cím mellett azért essék szó az utolsó fordulóbeli Dunakeszi elleni mérkőzés eseményeiről is, ahol a Szép legénység Károlyi Róbert góljával szerzett vezetést az első félidő huszonhatodik percében.
TOVÁBBA bajnoki cím mellett azért essék szó az utolsó fordulóbeli Dunakeszi elleni mérkőzés eseményeiről is, ahol a Szép legénység Károlyi Róbert góljával szerzett vezetést az első félidő huszonhatodik percében.
TOVÁBB
Csomor Erika harmadik helyen végzett a májusi debreceni duatlon Európa-bajnokságon. Volt persze korábban az öreg kontinens legjobbja is, sőt két ízben világbajnoki címet is szerzett, de hogy most a magyar közönség előtt állhatott fel a dobogóra, számára különösen értékessé teszi ezt az újabb medált. Mi minden húzódik meg a régebbi és a mostani sikerek hátterében? Erről beszélgettünk a vonzó és rendkívül szerény sportolónővel.
TOVÁBBHiába csíptek, haraptak a Battai Bulldogok május 28-án az utolsó hazai bajnoki meccsükön, sajnos a rangadót így is a kecskemétiek nyerték Bár Harmat Ákos legénysége és ő maga is nagy elánnal küzdött, a „kecskék” jól tartották magukat, és a tolongásokból rendre ők jöttek ki jobban.
TOVÁBBA jó idő beálltával megkezdték az intenzív felkészülést az idei versenyszezonra a repülő szakág hazai nagyágyúi. A sportág hazai mezőnye a százhalombattai Mórotz famíliával egyetemben három napot Orosházán edzőtáborozott. Júliusban, Gyulán rendezik meg a repülőmodellezők soros világbajnokságát.
TOVÁBBAz NB III Duna-csoportjában tavaly ősszel és idén tavasszal is óriási versenyfutás folyt az elsőségért a battaiak és a móriak között. Kevesen gondolták volna, hogy az aranyérem sorsa nem az egymás elleni rangadón dől el, hanem már két fordulóval a bajnokság befejezése előtt. Pedig így történt, és ennek utólag azért is örülhetünk, mert június 5-én Móron a mieink - már bajnokként pályára lépve - kétgólos vereséget szenvedtek Disztl László tanítványaitól. De foglalkozzunk inkább a fontos győzelmekkel, amelyek elvezettek a feljutásig!
TOVÁBBA magyar válogatott a hétvégén (2005. 05. 27-28.) részt vett egy nemzetközi 7-es rögbi tornán Lengyelországban, ahol 10 csapat közül a 6. helyet szerezte meg. Svájc és Csehország válogattottját legyőzve, az 5. helyért játszhatott együttesünk Lengyelország csapata ellen. A mérkőzésen 24-12-re a házigazdák diadalmaskodtak.
TOVÁBB
A hétvégén női rögbi-válogatottunk az Európa-bajnokság keleti csoport-tornáján vett részt Prágában. A torna a 7-es rögbi szabályai szerint zajlott 12 csapat részvételével. Lányaink nagyon fiatalok voltak a többi csapatokhoz képest, de ennek ellenére az erős mezőnyben az előkelő 6. helyet szerezték meg, maguk mögé utasítva Lengyelország, Bulgária, Izrael, Ausztria, Málta és a Cseh Köztársaság válogatottjait.
TOVÁBB
Az NB I-s férfi kézilabda-bajnokság rájátszásának negyedik fordulójától Százhalombatta csapatának nem maradt matematikai esélye a bennmaradásra. A következő szezontól csak eggyel alacsonyabb osztályban folytathatja szereplését. Ennek ellenére a mérleget csak most, a Nyíregyháza és a Szigetvár elleni idegenbeli mérkőzéseket követően vonjuk meg, hiszen ezzel ért véget az idény. A fájdalmas kiesésről, az okokról és a nagy múltú battai kézilabda lehetséges jövőjéről Szabó Józseffel, a klub ügyvezetőjével beszélgettünk.
TOVÁBB2005. május 22-én a balatonfűzfői uszodában gyűlt össze a Dunántúli Régiók közel 400 versenyzője, hogy a nyári Országos Bajnokságok előtt, kvalifikációs versenyen vegyenek részt. A Százhalombattai VUK SE úszói 30 fővel vettek részt a rangos viadalon. Mindössze 5 számban avattak bajnokokat (200 m mind a 4 úszásnemből, valamint 400 m vegyes), de a sok résztvevő miatt így is maratoni hosszúságúra nyúlt a verseny. A korosztályos értékelésben a battai úszók 10 arany-, 11 ezüst-, és 3 bronzérmet szereztek.
TOVÁBB