- Budapesten nőttem fel eléggé szegényes, körülmények között, bár mindenünk megvolt. Édesapám Kisújszálláson dolgozott. Pesten nem kapott ügyvédként munkát, mert nem volt a Magyar Szocialista Munkáspárt tagja. Édesanyám jobbára egyedül nevelt bennünket a testvéremmel, édesapám hétvégén tudott csak haza jönni.

A Ferences Gimnáziumban folytattam tanulmányaimat, Szentendrén. Nem voltam túlságosan jó tanuló, de rengeteget kirándultam, sportoltam, nagyon komoly baráti közösséget szerveztem, szerveztünk, aminek fő célkitűzése a misszió volt. Az érettségi közeledtekor a gyermek-, illetve ifjúságpszichológia, valamint az ifjúságvédelem érdekelt. Bejártam a Tűzoltó utcai gyerekklinikára, az akkori vezetőpszichológushoz, Polcz Alaine-hez, aki a gyermektanatológia hazai nagyja volt. Később a Béke Nevelőotthonban dolgoztam többszörösen hátrányos helyzetű fiatalokkal. Rá kellett döbbennem, hogy Isten nélkül sem a súlyos beteg, haldokló gyerekeken, sem a morális válsággal küszködő fiatalokon sem tudok segíteni úgy, ahogyan szeretnék. Felismertem, hogy a legnagyobb ajándék, ha elfogadom Isten személyes meghívását: a papi hivatást.

Esztergomba jártam főiskolára, 1984-ben szenteltek fel. 1984-től ’87 augusztusáig Balassagyarmaton, illetve a hozzákapcsolódó Ipolyszögön, 1987-től tíz évig Budaörsön szolgáltam. A rendszerváltáskor létrehoztuk a Budaörsi Keresztény Egyletet, ami a legnagyobb, egyházközséghez tartozó keresztény civil szervezet volt akkor. Szerettük volna a keresztény értékeket képviselni az önkormányzati választásokon. Létrejött egy keresztény alapokon nyugvó kft, amivel – például a könyvkiadásból befolyó haszon jó részével – a szegényeket segítettük. Egyházközségi tagok voltak benne, őket is szerettük volna helyzetbe hozni. Megalakítottuk a Budaörsi Kolping Egyesületet, elsők között Magyarországon. Létrejött a KDNP helyi szervezete, aztán a cserkészet, majd a rendszerváltást követően a helyi közéletbe is sikerült bekapcsolódni. Elindítottuk a Mindszenty Iskolát és a szent Vince Óvodát, felépült az új plébánia, valamint a Szent József Közösségi ház, ami régen MSZMP székház volt, közben felújítottuk a plébánia templomot. Természetesen, ez mind közösségi munka volt, nem én egyedül végeztem, hiszen akkor még káplánként, azaz beosztott papként szolgáltam. Kirándulásokat, táborokat is szerveztünk, s ami a legfontosabb, erős közösségeket, hiszen a nélkül semmit sem ér a sok építkezés. Többen mondták, hogy nem lesz az oktatási intézményekből semmi, de mostanra az egyikbe közel kettőszáz, a másikba közel háromszáz gyerek jár. Nagy örömömre nyílt egy kegytárgybolt is, hisz ezen a téren is fontos a misszió.

1997-ben elhelyeztek Solymárra, amely szintén jobbára sváb gyökerű egyházközség. Önerőből felújítottuk a templomot, sok-sok küszködéssel, közel 70 millió forintért. Akkor indult a Solymár Csillaga című egyházközségi lap, és látván, hogy milyen hamar fogy, nagy merészséggel kitaláltam a Képmás családmagazint, amit óriási szellemi, fizikai és anyagi áldozatokkal indítottunk el. Most már önállóan működik, mint az egyetlen keresztény nemzeti értékeken alapuló családmagazin. Mára függetlenül működik az Ökumenikus Gospel Fesztivál is, aminek szintén kezdeményezője, szervezője voltam.

- Hogyan került Százhalombattára?

- Az új püspök, Spányi Antal 2003-ban eléggé váratlanul áthelyezett a tradicionális nagyközség után egy teljesen új iparvárosba. Sokan feltételezik, hogy itt az egyház hátrányban van, de én egy percig sem éreztem így. Persze, vannak nehézségek, de hiszem, hogy a kitartó szeretet, jóság és bölcsesség ezt a sok szempontból gyökértelen várost is egyre összetartóbb, értékeket kereső és felmutató közösséggé tudja alakítani. Ebben a gyökereztetésben, "keltetésben" egyházközösségünknek fontos feladata van. Akár - egyáltalán nem a teljesség igényével - a cserkészetnek, a KÉSZ-nek, vagy a Kolping Egyesületnek, az énekkaroknak és más csoportoknak. Százhalombatta missziós város a szó nemes értelmében. Nem ellenségeskedéssel találkozik az ember, inkább kérdőjelekkel. Látom a felnőtt keresztelendőknél, a jegyeseken, az édesanyákon, édesapákon, hogy zömüket senki sem tanította a keresztény életre. Népnevelővé kell válni, az alapértékeket kell előtérbe helyezni. Sóként, kovászként kell élni...

Egyházközségünk számtalan segítséget kap az önkormányzattól is. A templomaink folyamatosan szépülnek, fejlődnek. Idén száz éves a Prohászka Ottokár püspök által felszentelt Szent László templom. Az önkormányzattal közösen tervezve és általuk finanszírozva szeretnénk a Szent László parkot kialakítani. Jó szándékú emberek tudnak együtt gondolkodni, tevékenykedni.

A Szent István templom karakteres eleme a városnak, kulturális rendezvényeknek, kiállításoknak ad helyet. Nagyon fontos, hogy az emberek örömmel, bizalommal jöjjenek ide, és jól érezzék magukat.

A Kolping Alapítvány által működtetet családi napközije is elindult az egyik helyiségben. Nagy vágyam és mindannyiunk közös érdeke olyan védett iskola létrehozása, ahol a gyerekek úgy tudnak nevelkedni, hogy a csúnya beszéd, az erőszak és egyéb rossz nem tud bekerülni. Az a fiatal, aki belső tartással bír, esetleg keresztény, sokkal erősebben fog megállni az élet viharaiban. Most sok esetben a gyerek szívességet tesz, ha együttműködik a pedagógussal. A nagy liberalizmus képes legyőzni a normális gondolkodást.

Látjuk, hogy a multik kezébe került az ország, és a nemzetközi pénzmozgás rendkívül érzékenyen érint bennünket. Egy megoldás van, teljesen újra kezdeni mindent. Csak morális megújulástól lehet várni, hogy ebből a romhalmazból, ebből a gyakorlati ateizmusból, amit az elmúlt 50-60 év okozott, normális, keresztény világot, önérzettel bíró Magyarországot tudjunk teremteni.

- Beszéljen egy kicsit magáról is!

- Éppen a születésnapomon hirdette meg XVI. Benedek pápa, hogy 2010. a papság éve. A papi hivatás belső, szép szeretetkapcsolat. Nagyon fontos, hogy időt tudjak szakítani a pihenésre, az imádságra, az egészséges mozgásra, az emberi kapcsolatok ápolására. Ha nem sikerül ezt a benső, tiszta állapotot megőrizni, zavarossá válik az ember küldetése. Szokták kérdezni, unatkozom-e? Soha életemben nem unatkoztam.

Százhalombatta a legfontosabb számomra, mint Istentől elfogadott állomáshely, de hetente két délelőtt erkölcstant tanítok a budai Szent Margit Gimnáziumban, ami nagy kihívás és megtiszteltetés, ahol rengeteget tanulok. Sajnos, itt a városban még sem az etika, sem az erkölcstan területén nem volt ilyen igény. Talán egyszer eljön majd az ideje.

Csütörtöki szabadnapomon szoktam eljárni abba a nevelőotthonba, ahonnan elmentem papnak. Azóta kápolna van a faraktár helyén, amit a gyerekek építettek. Az igazgató megtért, keresztény szellemiség uralkodik a nevelők között. Misézek vagy lelki beszélgetést folytatok komoly problémákkal küzdő gyerekekkel, ami óriási kihívás.

Járok az Apor Vilmos Katolikus Főiskola mesterképzésére hittanár, nevelőtanár szakra, lassan államvizsgázni szeretnék.

Több mint öt éve vagyok a Magyar Katolikus Rádió ifjúsági műsorának egyik szerkesztője. A Képmás magazinnal legfeljebb egyeztetni szoktunk tartalmi és gazdasági téren. Ha bármelyikről feladatomról úgy érezném, akadályoz a hivatásom belső erősödésében, biztosan szüneteltetném. Szokták kérdezni, hátrányban érzem-e magam valamilyen téren? Nem. Tudomásul kell venni, hogy egy feje tetejére állított világban hol a mi helyünk.

- Kit ajánl a következő alkalomra?

- Bukovinszky Miklósra gondoltam, aki most lett a Kolping Egyesület elnöke és tele van elképzelésekkel.