"Hogy miért települtem pont Százhalombattára? Magyarázatul a festői Óváros, a Duna-part panorámája szolgál. Imádok ebben a környezetben felnőttektől és gyerekektől körülvéve dolgozni" – mondta Márton Béla festőművész, aki két dologban bízott: a jó emberekben és a Jóistenben.
1973-tól 92 éves koráig, haláláig volt Százhalombatta lakója és tájainak, épülésének megörökírője. Szerencsésnek vallhajuk magunkat, hogy a fotók által dokumentált történelem kiegészül e művészi, érzékeny aspektussal is.
Márton Béla 1913-ban született Amerikában, és már tizenévesen megkezdte festészeti tanulmányait magyar, német, szlovák és orosz nyelven. Ő maga is sokat utazott, de élete során a határok is módosultak a feje fölött. Az ily módon világpolgárrá vált alkotó sokat látott szeme boldogsággal vette észre az apró szépségeket is. Szűntelenül dolgozott - tízezes nagyságrendű képanyagot hozott létre –, rengeteg ujjgyakorlat és stílus próbálása után realista festőnek vallotta magát, akit megérintett a posztimpresszionizmus.
Önmagát lelki alkata miatt elsősorban tájképfestőnek tartotta, s bár sok portrét is készített, saját bevallása szerint ezzel soha nem tudott igazán azonosulni. Szerinte Isten arra termtette az embert, hogy megóvja, megszépítse és megörökítse a természetet. Magyarországra érkezése után szemtanúja volt, hogyan vált Százhalombatta kis falucskából várossá. Festményein megőrizte a letűnt korok képeit: a Duna-part százéves fáit, a szerb templom és az Óváros arcait, sok évszakon keresztül, a Nap járásának minden szögéből.
A kiállítás 12 magángyűjtő és a százhalombattai önkormányzat felajánlásából jött létre a Barátság Művelődési Központ szervezésében. Megtekinthető a Rendezvényközpontban, a Szent István tér 12. szám alatt április 27-ig.
.jpg)
