- Ózdon születtem 1945. április 6-án, a háború magyarországi befejezése után két nappal. Ennek számomra szimbolikus jelentősége van. A nélkülözés éveiben édesanyám és nagyszüleim neveltek. Szívesen mentem volna egyetemre, de mivel édesanyámat is segíteni akartam, inkább dolgozni kezdtem.

- Mikor jelent meg a labda az életében?

- Gyerekkoromban Sajóvárkonyban rúgtuk a rongylabdát. Amikor keresztapám hozott Szlovákiából igazi bőrfocit, bevettek a nagyok a csapatba. Később ugyan az atlétika jobban vonzott, de Csank János invitálására - aki szintén ózdi és nagyon jó barátom - beléptem az Ózdi Kohász ifjúsági csapatába. Aztán elvittek katonának. Hívtak, hogy maradjak ott, adnak lakást is, de én abszolút civil vagyok. Ormosbányán, NB II-ben folytattam a focit, de egy sérülés miatt abba kellett hagynom. Elvégeztem a Testnevelési Főiskolán az edző szakot, és aztán harminchárom éven át edzősködtem. Az NB I-be feljutott Ózdi Kohász utánpótlásának voltam az egyik edzője. Közülük később többen sikeres nagycsapatok tagjai lettek. Nagy dolog volt a nyolcvanas években egy vidéki csapat, akinek a meccseire 25 ezren voltak kíváncsiak. Pallagi Róberttel együtt edzettük őket, ő hívott 1984-ben Százhalombattára. Így lett a DKV-ban munkaviszonyom. Műszaki előadóként dolgoztam, és közben a DKSK-nál az utánpótlást edzettem. A következő évben megnyerték a bajnokságot, bekerültek az NB III-ba.

Mint mondja, eredményei ellenére nem kapott megfelelő lehetőségeket, így néhány évig más városokban edzette az ifjúságot. 1992-ben visszatért Százhalombattára, a Polgármesteri Hivatalba került, mint ifjúsági és sportreferens.

- Nagyon jelentős időszak volt. Ekkor lett Batta "nemzeti sportváros", bekerült az NB I-be a kézilabda- és a kosárlabdacsapat, NB I B-be jutottak a focisták, Csendes Anita teniszben szerepelt jól, a repülőmodellezők Európa-bajnokságon értek el komoly eredményeket.

- Mi volt ebben az Ön szerepe?

- A felismerés, a szervezés, a testület és a polgármester támogatásának megnyerése, a lehetőség biztosítása, hogy egyáltalán indulni tudjanak a sportolók a versenyeken. Ekkor találtam ki, hogy vegyünk részt a "Játék határok nélkül" című programban. Tizenkilenc város jelentkezett és csak egy mehetett az országból. Bementem Nahlik Gáborhoz, az MTV akkori alelnökéhez, meggyőztem a rendezőt, hogy jöjjenek el, nézzék meg a helyszínt. Már csak a képviselő-testületnek kellett megszavazni a nevezési díjat és mehettünk Máltára, ahol meg is nyertük a versenyt! Ezt három hónapos munka előzte meg: ötpróbás versenyt indítottam úszás, ügyesség, erő, gyorsaság és egyensúlyérzék felmérésére. Több mint 200 jelentkezőből kellett tíz versenyzőt kiválasztani. Megnéztünk kazettákat a korábbi vetélkedőkről, az egyik magyar játékvezető eljött tanácsokat adni. Elindítottuk a testvérvárosok közti megmérettetést, aminek a továbbfejlődéséből alakult ki a Játékos Városok Találkozója. Az önkormányzat és a Testnevelési Főiskola között fennálló együttműködési szerződés keretében szerepelt a műsorban, akkor még főiskolai serdülő versenyzőként Béres Alexandra is. Rengeteg munka volt ezekkel a programokkal, de szívesen csináltam.

Mivel úgy érezte, a siker viszont irigységet is hozott magával, ismét nekivágott az országnak. Tapasztalatokra, ismertségre, jó emberi kapcsolatokra tett szert a futball világában. Idővel azonban azzal szembesült, hogy már nem a pályán dőlnek el a dolgok.

- A focipálya a társadalom vetülete. Ha nincs rend az országban, nincs rend a pályán sem. Ráadásul heti négy-öt edzés harminchárom éven keresztül már nagyon sok. Inkább racionálisabb dolgokat akartam csinálni.

Sporttevékenységei mellett mindig kivette részét a város közéletében is. Kritikus hangvételű cikkeket írt a MOL újságjában a dolgozók megbecsülésének hiányáról, 1988-ban részt vett a Hírtükör indulásában, rendszeresen írt különböző témákban.

- Most 65 éves koromra elhatároztam, hogy ami gyűlt bennem és a fiókban, megírom egy könyvben. Több regényt is szeretnék írni, vannak konkrét elképzeléseim. Nyilván a sport miatt, életelvem az "ép testben ép lélek". A fiaim átvették és továbbadták ezt. Az unokáim is egészséges gondolkodásúak, számomra megfelelő erkölcsi tartással. Egyik unokám fuvolázik, kicsit gitározik, mindannyian sportolnak.

- Mi lehet a titka hosszú, békés házasságuknak?

- Figyelünk egymásra. Alapvető a kompromisszumkészség, hisz különbözőek vagyunk. Nekem az utazás, a zene, az olvasás fontos, a feleségem inkább itthon ül, a házi tűzhellyel, a kerttel, a kis kedvencekkel foglalkozik. Nagyon reálisan gondolkodó emberek vagyunk. Jó lenne békében, nyugalomban, biztonságban élni, hogy a gyerekeink is boldoguljanak.

- Kit ajánl a következő Premier plánba?

- Szeretném, ha megismernék Ihos Zoltánt, aki tipikusan a mai kor embere. Valamikor focista növendékem volt, dinamikus, technikás srác. Mostanra ugyan a focit abbahagyta, helyette sikeres üzletember.