- Inkább előre nézek, kevésbé hátra - mondja. Jövő év március 1-jén lesz kereken negyven éve, hogy egy teherautó platóján megérkeztünk Százhalombattára. Egy évig népművelő voltam, aztán igazgató. Most, hogy nyugdíjas lettem, új életet kezdtem. A teljes kiegyenlítődés halálunkkor történik meg, de a nyugdíjas csak nyugdíjas, lehetett előtte sofőr vagy akár igazgató. Átértékelődött minden. Eddig Százhalombattán zajlott az életem. A gondolataim, az elképzeléseim véget értek a városhatárnál. Ettől a tehertől teljesen felszabadultam. Nem kell komolyan venni a világot, a család sokkal fontosabb lett. Most azzal foglalkozom, amit igazán szeretek. Ha az embernek rendben az egészsége, bízhat benne, hogy még sok mindent meg tud valósítani.

- Hogyan telnek a mindennapjai?

- Korábban harminc különböző dolgot is felírtam a napi teendők sorába. Most felírok hármat, és este csodálkozom, hogy egyiket sem csináltam meg. Egészségmegőrző programba kezdtem: reggel az uszodába megyek, átgondolom, mit kell elintéznem a galériában, mikor kell mennem az unokákért, mit kell elvégezni a kertben. Jó, hogy megszabadultam a sok üléstől, de a kollégák hiányoznak, a reggeli légkör, amikor összejöttünk a "házban".

A kertes házban berendezett galériában beszélgetünk. A falakon egymást érik a huszadik századi, kolozsvári festők képei, egy üvegszekrényben szobrok sokasága, mappákban újságok, rajzok, dokumentumok. Az asztalon a tavasszal megjelent katalógus.

- Beleszerettem ezekbe a képekbe. Nagyon jól érzem magam köztük. Minden nap felfedezek valami újdonságot rajtuk, néha cserélgetem őket. A Németországba és Ausztriába kivándorolt erdélyiek már nyugdíjasok, a gyerekeik nem érdeklődnek az anyaország iránt. Akik Magyarországra jöttek, nagyon igyekeztek itt megfelelni, az ő utódaik most kezdenek újra érdeklődni Erdély iránt. Hazajárnak, fontosnak tartják ezt a kapcsolatot. Nagyon szeretném Erdélyben is bemutatni ezeket a kolozsvári művészeket. Három-négy éven belül vándorkiállítást tervezünk indítani Csíkszeredai központtal, ahonnan Székelyudvarhelyre, Kézdivásárhelyre, Marosvásárhelyre és Kolozsvárra jutna el a gyűjtemény. Közben Magyarországon is szeretnék egy-egy kolozsvári művészt bemutató kiállítás-sorozatot.

- Honnan ered a kapcsolat? Miért éppen ezeknek a kolozsvári művészeknek munkáit gyűjti?

- Amikor Borgó (Borgó György Csaba) Százhalombattára került, rendeztünk egy kiállítást neki és más Erdélyből elszármazott képzőművészeknek. A képeket itt hagyták, hogy adjam el őket. Így kezdődött. A kiállítók mindannyian legendákat meséltek arról az öt-hat művészről, akik részben tanáraik voltak, akiket aztán gyűjteni kezdtem.

- Kik ezek?

- Szolnay Sándor a legidősebb köztük, többeknek tanára volt. Mohy Sándorral és Incze János Déssel találkoztam személyesen is. Miklóssy Gábor, Nagy Albert és Fülöp Antal Andor tartoznak még ebbe a csoportba. A nagybányaiakat már feltárták, bemutatták nemzetközi kiállításokon is. A másik ilyen nagy műhely a kolozsvári volt. Bonyolult életet éltek, majdnem mindegyikük tanult Magyarországon is.

- Milyen feladatokból áll a műtárgy-gyűjtés?

- Rengeteget találkozom például családi gyűjteményekkel. Mohy Sándor családjának háromszáz képét már húszszor átnéztem. Ciupe Aurel családjánál van vagy ezer rajz, egyik sincs aláírva. Le kell igazolni, mert ha bármi történik velük, ha szétszóródnak – egy életre elvesznek, soha többé senki nem fogja százszázalékra állítani, hogy az ő képei. Ciupe festményei olyan drágák, hogy képtelenség vásárolnom belőle, de kaptam egyet ajándékba a lányától. Azt mondta, édesapja tanította azokat, akiket gyűjtök. Szeretné, ha ő is benne lenne abban a katalógusban, amit Sümegi Györggyel állítottunk össze, amikor bemutattuk a gyűjteményt a Duna Televízió székházában, utána pedig a "Matrica" Múzeumban. Sümegi György most Szolnay Sándorról állít össze könyvet. Október 23-án Kolozsváron nyílik a Szolnay-emlékkiállítás, most ehhez gyűjtök anyagot. Végigolvasok mindent, amit fellelek a művészekről. Ezt nagyon szeretem. A legnagyobb cél, hogy ne felejtődjenek el ezek az emberek.

- Szokták hívni festmények értékbecsléséhez is.

- Igen, ötven évesen jelentkeztem, hogy szeretném kitanulni ezt a szakmát. Jó játék a festménybecslés. Szájról szájra terjed a hírem, vagy az internetről találnak rám. Találkoztam Munkácsy egy diópác tusrajzával. A tulajdonosa nem is tudta, mi van a birtokában. Az értékbecslés együtt jár a tanácsadással is. Például, hogy most ne adja el, várjon néhány évet. A kolozsváriakkal kapcsolatban a pesti galériák már engem hívnak szakértőnek. Biztos van művészettörténész, aki egy-egy alkotótól több képet is látott már, de én mindtől sokat láttam.

- Nem kapott kedvet a festéshez?

- Nem én! Inkább az írásban élem ki magam. Ha minden jól megy, összejön egy újabb novelláskötetem. Rengeteg kis történet mozog bennem. Amikor egyedül megyek Erdélybe, mindig csiszolgatok egyet-egyet. Amikor úgy érzem, hogy kész, csak le kell ülnöm megírni.

- Említette az unokákat, a kertet...

- A család fantasztikus! Sokkal több időt tudok most velük tölteni. Él az édesanyám, négy unokám van. A családi ebédeken tizenhatan ülünk az asztal körül. A dédunokák édesanyám ölébe ülnek, mesélnek neki. Nagyon fontos összetartani a családot, és látom, hogy ez a gyerekeimnek is fontos. Alapvetően kertészként végeztem. Felállítottam egy üvegházat, ahonnan ellátom az egész családot mindenféle földi jóval. Különböző baráti társaságokkal járok össze. Battai műgyűjtőkkel és azokkal, akik hasonló érdeklődésűek. Van egy húszfős csapat, akikkel évente pár napos kirándulásokat szervezünk például a Radnai havasokba vagy Csíksomlyóra, a búcsúba, ahol zarándok testvérekként fogadtak bennünket.

- Mire marad még ideje?

- Mindenre, amit elmulasztottam. Nem jártam számítógépkezelő-tanfolyamra, most Cintia lányom foglalkozik velem. Megtanulok néhány mondatot románul. Teljes életet élek, ez a fontos.

- Kit ajánl a következő beszélgetésre?

- Doktor Pozsgai Imre jogászt, aki maga is műgyűjtő. Olyan magyarországi festőktől vannak munkái, akiket méltatlanul elfelejtettek. Ő fedezi fel őket. Mindemellett bútorokat restaurál. Használt piacon vett, romos állapotú art-deco bútorokból csodát csinál.