Diósdon nevelkedett, a Kaffka Margit Gimnáziumban érettségizett, és a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán tanult tovább. Itt ismerte meg férjét, akivel a diplomaosztás utáni évben házasodtak össze. Az akkori DKV-ban talált munkát, hamar megismerte és megszerette a vállalatot. Dolgozott a beruházáson, a KISZ szervezetnél, számítástechnikán, szervezésen és a pénzügyön. Közben megszülettek gyermekei, Márton, Judit és Mátyás. A harmadik után már nem tért vissza. Mivel munkahelyi feladatai egész embert kívántak, nagyon nehezen oldotta meg a gyerekek felügyeletét, betegségek alatti gondozását. Emellett a DKV-nál is lezajlott a rendszerváltás, az átszervezések után már nem vágyott vissza a munkahelyére.

- Könyvelni kezdtem. Igazából mindig ezt szerettem volna. Főiskolás voltam, amikor elindultak az első kisvállalkozások, diplomamunkámat is ezek számviteléből írtam. Mire Márton megszületett, lediplomáztam a Közgazdasági Egyetemen is. Otthon dolgoztam, irányítottam a családi sörfőzdét, könyveltem. Amikor megnőttek a gyerekek, megvalósíthattam a nagy álmom: saját könyvelő céget alapítottam. Tíz-húsz ügyféllel indultam, most több mint százötven van az egyéni vállalkozótól a középvállalkozásokig. Irodát nyitottunk, és ahogy bővültek a feladatok, egyre több alkalmazottra lett szükség. Most tizenketten dolgozunk a cégben, és két ügyvéd is nálunk bérel helyiséget, ami nagyon előnyös az ügyfeleinknek, hiszen komplex szolgáltatáshoz jutnak egy helyen. Azt tervezem, hogy mire Judit lányom kitanulja a szakmát, átadom neki a stafétabotot. A Corvinus Egyetemre jár pénzügy-számvitel szakra, szeretném, ha a külföldi cégek gazdasági ügyeinek intézésében is tapasztalatokat szerezne, ugyanis ebbe az irányba szeretném bővíteni a szolgáltatásainkat. Szereti a választott szakmáját és meglepően ügyes, de úgy gondolom, sokat kell még tanulnia, szóval van még egy jó évtizedem a nyugdíjig.

- Nem általános, hogy valakinek a könyvelés legyen "az álma, a vágya".

- Mindig szerettem a matematikát, de a nyolcvanas években még nem volt presztízse a közgazdász pályának. Apukám munkája révén láttam bele a szakmába, nem volt tudatos választás, de időközben nagyon megszerettem. Egyrészt mindig változik a gazdasági, törvényi szabályozás, folyamatosan tanulnunk kell, tehát unalmasnak nem mondható a feladatunk. Másrészt nem találom száraznak a könyvelést, megvan a maga szépsége, logikája. A lényeg, hogy átfogóan lássam az adott cég gazdasági működését, és elfogadtassam, hogy amit csinálok, nem valami szükséges rossz, hanem nagyon is gyümölcsöző dolog. A könyvelésből minden látszik, ami fontos. Az ügyfeleim szeretnek, mert szívesen adok tanácsokat, és én is nagyon szeretem a munkámat.

- Anyaként is sikeres, sokat hallottam a gyerekei nevét az elmúlt években, hol szavalóversenyen, zongoraversenyen, hol úszásbajnokságon tűntek fel. Ennek mi a titka?

- A nagyfiam harmadéves orvostanhallgató a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, lelkesen tanul, lányom, ahogy említettem, közgazdásznak készül, a kisebb fiam pedig az érdi gimnáziumba jár, biológia tagozatra, ő is orvos szeretne lenni. Mindig sokat foglalkoztam velük, és azt hiszem, eléggé szigorú anyuka vagyok. Tőlem nem lehetett olyat hallani, hogy "szegény gyerekem, annyira le van terhelve!", mert az a "szegény" gyerek így fejlődik. Mindegyiknek két nyelvvizsgája van, tényleg ügyeskedtek a sportban, a művészetek terén, ki, miben volt tehetséges. Szeretem Battában, hogy a gyerekek elérhető áron nagyon sok sport és kulturális lehetőséghez juthatnak. Ahhoz viszont ragaszkodtam, hogy ha valaki szeptemberben belefogott valamibe, azt júniusig csinálnia kellett. Így neveltem őket kitartásra, még akkor is, ha a tanév végére már én is belefáradtam, hogy hol ide, hol oda kell szaladniuk. A mai napig tízóraival indítom el őket otthonról. Nagyon anyásak. Hétvégén körbeülnek, szinte egyszerre beszélnek, így töltődnek.

- És ön hogyan töltődik?

- Szeretek félévente legalább egy-két hétre elmenni itthonról, kivonulni a világból, akár csak a Balatonra, ahol van egy szüleimtől örökölt házunk. Ilyenkor kikapcsoljuk a telefont, és semmi mást nem csinálunk, csak pihenünk.

- Sajnos egyre kevesebb az olyan pár, akiknek sikerül együtt felnevelni a gyerekeket. Régen volt a diplomaosztás. Hogyan lehet egyben tartani a családot?

- Bizony, huszonöt éve vagyunk házasok. Szerintem először is maximálisan alkalmazkodni kell egymáshoz, és természetesen nagyon fontos a közös érdeklődés, a képességek hasonlósága. Abban is biztos vagyok, hogy az összhangért a nőnek kell többet tennie. Nyugodt, stabil hátteret kell teremtenie a férfi számára, békés otthoni légkört, ahová jó hazatérni. A legtöbb férfi szereti, ha a felesége elismert, de ennél is fontosabb számára, hogy anyaként és feleségként maximálisan mellette álljon. A gondoskodásnak nem csak a szűk családra kell kiterjednie, figyelnünk kell az idősebb generációra is. Egyedüli gyermekként ápoltam szüleimet, akik sajnos már nem élnek, de szerencsére férjem idős szüleiről a mai napig szeretettel gondoskodhatunk.

- A férje több mint tizenhat éve polgármester. Mennyire határozza meg az életüket a politika?

- Már a megismerkedésünkkor voltak közösségi szerepvállalásaink, így fogadtuk el egymást. Természetessé vált számunkra, hogy neki ez a munkája, és egyikünk sem szenved rangkórságban. Megbeszéljük a dolgokat, de igyekszünk kizárni a családi életünkből, ami nem oda tartozik.

- Hogyan kezeli, ha a polgármester feleségeként "barátkoznak" önnel?

- Könnyen átlátok a szitán, és udvariasan hárítok.

- Egyetért azzal, hogy nőnie kell a nők társadalmi szerepvállalásának?

- Igen, de úgy vélem, a karrierista asszonyok mégis rossz úton járnak. Ezért vannak értelmes embereknek neveletlen gyerekeik, és ezért is van annyi felbomlott házasság. Meg kell találni az egyensúlyt a munka és a család között, emellett azt is el kell fogadni, hogy vannak olyan életszakaszok, amikor igenis a gyerekeknek, a családnak kell az első helyen szerepelniük. Más dolog, de ide tartozik, hogy szerintem csak az találhatja meg az összhangot a társadalomban, akinek ez a családjában már sikerült.

Számomra a legnagyobb büszkeség, hogy a gyerekeimet olyan tudással indítom el az életben, amellyel bárhol a világon megállják a helyüket. Nem kevés erőfeszítésembe került, mellettük kellett állnom folyamatosan, de ez volt a legfontosabb dolgom, és csak utána jöhetett bármi más.

- Kiről szóljon a következő Premier plán?

- Egy olyan nőről, aki évtizedek óta példamutatóan vezeti a vállalkozását, és sikeresen felnevelt két fiúgyermeket, méghozzá egyedül. Mátrainé Arankára gondoltam, a Halászcsárda vezetőjére. Azt hiszem, tőle is van mit tanulni.