- Elmúltam negyven, amikor öt évvel ezelőtt, titokban elkezdtem írni ezt a könyvet – eleveníti fel első regénye születésének történetét. Bosszantott, vagy inkább elszomorított, hogy nem tudunk függetlenedni a külsőségektől, az esztétikumtól. Amikor elkészült, megmutattam közeli barátaimnak, akik nem beszéltek le a kiadásról.

- Volt a korábban valamilyen irodalmi előélete?
- A bátorságom talán abból adódott, hogy addigra már több szakkönyvet is megírtam. A bátyám irodalomtanár, költő. Rajta látom, hogy ő erre született. Engem pedig nagyon foglalkoztatott a "Kísérlet" témája. Utána aztán nagyon gyorsan megírtam még két regényt, és most készül a negyedik.

- Melyik a második a sorban?
- A "Hiszek mások bűneiben", ami az alapötlete miatt a kedvencem a könyveim közül. Eljátszottam a gondolattal, hogy lehetőségem lenne megjelölni a "titkos bűnösöket", egyik napról a másikra megjelenne rajtuk egy stigma. A könyv hősének megvan ez a földöntúli képessége, és világszerte jelek kezdenek megjelenni az embereken. Először a gyilkosokon, rablókon, de a főhős szisztematikusan mindenkit fel akar fedni, a pedofiloktól a csalókig, és a többi.

- És a végén nem marad jelöletlen ember a földön? A neten azt olvastam, meglepő a befejezés.
- Nem szeretném elmondani a végét. Sokan az alapján döntenek egy könyvről, hogy elolvassák az utolsó mondatát. Amióta írok, még inkább bosszant ez, hiszen az előtte való kétszáz oldalon építettem fel azt az egy mondatot.

- Harmadik könyve, a "Maklári Dezső temetése" pedig éppen a végén kezdődik, hisz egy temetés a kiinduló pont.
- Ebben a történetben a gyásznépen keresztül áll össze Maklári Dezső figurája, élete és halála. Ő egy igen gazdag észak-balatoni vállalkozó, különböző – családi, baráti, üzleti – kapcsolatokkal. A könyv arról szól, hogy a viszonytól függően ki, milyennek látta. Mindhárom könyvemnek az a témája, hogy milyenek vagyunk belül, és milyennek látszunk.

- Említette, hogy készül a negyedik könyv is...
- Másfél éve halt meg az édesapám. Ilyenkor előkerül sok minden, így például a rég halott nagybátyám naplója, amit 1955-ben írt, mindössze két hónapon át. Nincs benne semmi különös, mégis nagyon megfogott azzal, hogy kinyitott egy ablakot 1955-re. Apróságok. Hogy milyen az idő, vagy, hogy fáradt-e. Azóta én is írok naplót. De nem ez a negyedik könyvem. Abban egy apa-fiú viszonyt dolgozok fel, ami inkább rossz, mint jó. Ez most, mint embert jobban izgat, mint írót, úgyhogy még nem tudom, érdekes lesz-e más számára is. És van egy ötödik ötletem, de azt még nem árulom el.

- És mindezt már Százhalombattán, hisz egy rövid ideje ugyan, de itt él.
- Ahogy a "Kísérlet" című könyvem főhőse, én is vágytam a zajos, budapesti belvárosból a természetbe, ahol érzem a hideget, van falevél és szél. Egy barátnőm révén már ismertem Dunafüredet, és amikor 2008-ban a Fallabda Szövetség sportorvosaként újra a városban jártam, körülnéztem. Gyönyörű a dunai ártér, engem nem zavar a kémények látványa sem. Sőt, még a lakótelep is szépnek tűnik. És csend van. Nekem ez a legfontosabb. Úgyhogy építettem egy házat.

- Akkor ez most végleges?
- Nem jelentenék ki határozottan semmit, de nagyon szimpatikus a város. Jók a sportolási lehetőségek és tetszik, hogy esténként a helyi tévé híradójában általában jó híreket hallok: átadták, felavatták, felújították. Egyelőre ismerkedem a várossal. Azzal, hogy ideköltöztem, annyit javult az életem, ami elég ahhoz, hogy szeressem.