1973-ban született Cegléden, tizenegy éve él városunkban. Annak idején a Betafes Batta triatlon klub versenyzőjeként költözött ide, de amikor 2003-ban megszűnt a felnőtt szakosztály, átigazolt a Budaörsi TK-hoz.

- Miről lesz emlékezetes a 2010-es év?

- Zsinórban hetedszer lettem első a zofingeni hosszú távú duatlon VB-n, ez egy kicsit már olyan, mintha emlékezetből csinálnám. Triatlon magyar bajnoki címet szereztem, és két második helyet a nizzai, illetve a floridai IronMan-en. Nagy sajtóvisszhangja volt, hogy két tizedmásodperccel kaptam ki az ausztriai féltávú IronMan-en, ezeken a több órán át tartó versenyeken ugyanis nem szoktak ilyen szoros eredmények születni.

- És miről lesz emlékezetes 2011?

- Jelenleg igyekszem sokat pihenni, készülök az európai versenyekre, a tengeren túl csak az őszi szezonban indulok. Az elmúlt években többnyire télen is barna voltam, mert a világ másik felén versenyeztem, edzőtáboroztam, becsaptam a biológiai órámat. Harminchét éves lettem, szeretnék több időt tölteni itthon és készülni a civil életemre is. Testnevelés tanári végzettségem van, most edzői tanfolyamra járok.

- Pedig azt mondják, a triatlon éppen az a sport, amire igazán harminc-negyven évesen érik meg az ember.

- Ez igaz, a hosszú távokon főleg a mentális felkészültség számít, vagyis, hogy ismerjük a testünket, a saját határainkat. De a szervezetünk elfárad, vesztünk a gyorsaságunkból, és egy idő után fejben is elfárad az ember. Elege lesz az állandó utazásból, a táskákból, az otthon hiányából. Nem szeretném abbahagyni a versenyzést, hiszen ez valóban kortalan sportág, de szép lassan máshová helyezem a hangsúlyt, már nem ez lesz a világ közepe. Az elmúlt tizenöt év egy kicsit elszigetelt. Sokat kaptam, de sok mindenről le is maradtam. Bejártam a világot, és nemrégen éppen azon gondolkoztam, melyik nagyvárosban élnék, ha választhatnék. Hát, Budapesten! Úgy látszik, el kell menni, hogy rájöjj, itthon a legjobb! Sokat tapasztaltam, és sok elképzelésem született a hazai triatlonnal kapcsolatban. Tudom, hogy a pénz nagyon fontos tényező, és a cégeket mostanában elsősorban a túlélésük érdekli, de úgy gondolom, változnia kell a helyzetnek. Egy egészséges nemzet minden területen sikeresebb lehet. A mindennapos testnevelés újbóli bevezetésének a szándékát például az utóbbi időszak legjobb politikai döntésének tartom.

Mivel a triatlon minden korosztály előtt nyitott sportág, és elsősorban pénz, idő és egészség kell ahhoz, hogy valaki eredményeket tudjon felmutatni, Amerikában valóságos státuszszimbólummá vált az IronMan (3,8 km úszás, 180 km kerékpározás és 42,2 km futás. A szerk.) teljesítése. Ezrek indulnak a versenyeken, és egy évre előre betelnek a nevezési listák. Jellemző, hogy az átlagnevező éppen annyi idős, mint én, a jövedelme azonban jóval az átlag feletti. Ettől függetlenül úgy vélem, ez egy élhető sportág, aminek nálunk is van jövője, hiszen mindenki magával versenyez. Nem az számít, hányadikként ér a célba, hanem, hogy teljesítse a távokat, és erre mindenkinek van esélye, akinek nincs valamilyen komoly betegsége.

- Az ön számára maradt még kihívás? Ha egyszer tényleg felhagy a hivatásos sporttal, lesz majd hiányérzete?

- A hawaii világbajnokság az IronMan versenyek csúcsa. Jó lett volna egyszer elhozni az első helyet egy olyan kis ország számára, mint a miénk. Nem sikerült, de ezzel együtt tudok élni. 2008-ban negyedik lettem, és úgy vélem, ez is elég szép egy olyan lánytól, aki Abonyban nőtt fel, ahol sem uszoda, sem sportpálya nem volt, és akit az anyukája szerény körülmények között, egyedül nevelt. Nem tettem csodát, de messzire jutottam, és igazából sosem magam miatt örültem a dobogó tetején. Jó érzés, ha motiválhatok másokat, ha felnéznek rám a fiatalok. Nemrégen az edzésen lemaradtam egy kislány miatt, aki nem ismerte az útvonalat, és azt vettem észre, sokkal szívesebben vigyázok rá hátul, mint vezetem a bandát elől.

- Eljött az ideje a családalapításnak?

- Azt nem lehet megtervezni, mint a karriert vagy a sportot. Az elmúlt tizenöt évet elutazgattam, és egyelőre most sem járok hétvégén ismerkedni, mert örülök, ha bezuhanok az ágyba.

- Hogyan telnek a napjai egy vasasszonynak?

- Két edzés között olyanok vagyunk, mint a csecsemők: eszünk és alszunk. Télen naponta kétszer van edzés, tavasszal néha háromszor is, közvetlenül a versenyek előtt a pihenésé a főszerep. Nincsen más elfoglaltságom, hobbim, ha csak a vásárlást nem tekintjük annak. Jelenleg a bioélelmiszerekre hajtok. A szívem nagyjából a kétszerese egy átlagos emberének, és ha azt akarom, hogy működjek, mozognom kell. Ha egy-két hétig leállok egy sérülés miatt, már össze-vissza ver.

- Olvastam, hogy nemcsak a saját csapattársainak segít, hanem a versenytársaknak is. Jellemző ez a szolidaritás a triatlonban?

- Az a tapasztalatom, hogy a hosszú távú versenyek kihozzák az emberből a valódi énjét. Néha meglepő átváltozásokat láttam, de én általában a feltétlen szeretet állapotába kerülök, és mindenkit pátyolgatok, az ellenfelemet is. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem fogom lehajrázni.

- Úgy gondol magára, mint egy bámulatra méltóan kemény nőre?

- Ez olyan dolog, mint amikor egy rákos betegre azt mondják, milyen bátor, mert nem adja fel, és küzd a gyógyulásért. Szerintem nem bátrabb, mint bárki más, csak élni akar. Az ember bármilyen helyzetet képes megoldani, ha hajlandó megtenni a legelső lépést. Legutóbb Davosban edzőtáboroztunk, és a hegyekben elkapott minket egy hóvihar. Kettőnknek nem volt hely a kocsiban, vissza kellett kerékpároznunk a táborba, és mire beértünk, majdnem megfagytunk, tényleg majdnem belehaltunk. A többiek sajnálkoztak, és az egyik lány azt mondta, hihetetlen, amit csináltam. Miért, volt más választásom? – kérdeztem tőle. El is sírhattad volna magad – felelte. Hát, az tényleg nagyban növelte volna az esélyeimet!