- Nem egyszerű ennyi lovat egy fenékkel megülni, de élvezem. A gyerekeim már nagyok, több időm van a hivatásomra. 2001 óta oktatok, 2007-ben titkos szavazással megválasztottak a Lauder Zeneiskola vezetőjének. A Lauder Javne Iskola egy világi zsidó intézmény, ahova óvodás kortól érettségiig járhatnak a gyerekek. A vallás nem játszik központi szerepet, de aki szeretné, minden feltételt megtalál az iskolában. A felvételinél nem feltétel a zsidó származás, mindössze annyi, hogy fogadja el ezt a kultúrát. Kötelező héberül tanulni, és választani kell egy délutáni projektet. Ezek nem csak szaktárgyak és sportok, hanem különböző művészeti oktatást, filmkészítést vagy tőzsdei ismereteket is lehet tanulni az iskolán belül. Világi kultúrát oktatunk, és nyitottságra, elfogadásra nevelünk. Az ELTE készített egy tolerancia-felmérést, amin kimagaslóan jól szerepeltünk. A kérdőív rákérdezett például a tanár-diák viszonyra is. Nálunk tegezik a gyerekek a tanárokat. Mivel sokan óvodás korban kerülnek oda, amikor még természetes a pertu az óvónénivel, ez később is megmarad. Amikor ott kezdtem dolgozni, furcsa volt, aztán rájöttem, a tisztelet nem ettől függ, viszont a gyerekek könnyedebben fordulnak a tanárhoz a problémáikkal. A gimnazistáknál mentorrendszer van. Ez azt jelenti, hogy első év előtt elmennek a leendő tanáraikkal gólyatáborba, megismerik egymást és pártfogót választanak, aki lehet szakmai mentor, vagy a gyerek-szülő-tanár háromszögben, a nevelés kollektív munkájának részese.

- Ebben az iskolában vezeted a zenei tagozatot.

- Engem borzasztóan foglalkoztatott, hogy miért járnak a gyerekek zeneiskolába. Még azok is, akikről kiderül, hogy nem igazán tehetségesek. A harmónia miatt, amit a zene közvetít. A gyerekek igénylik – különösen ebben a frusztrált világban – az egyéni foglalkozást, amikor kettesben lehet a tanárral, aki csak rá figyel. Ez nevelési szempontból is óriási lehetőség és komoly tapasztalat. Vannak olyan feladatok, amiket az iskola nem tud átvállalni, de szervezünk találkozókat a szülőknek, ahol megbeszélhetik, ha hasonló gondjaik vannak. Ha nincs az iskola és a szülő között kapcsolat, elvész a gyerek. Ha viszont ugyanazzal az értékrenddel találkozik mindkét helyen, jobban megtalálja magát, a helyét a világban. Nagyon jó kollégákkal dolgozom együtt. Az utóbbi években kristályosodott ki a tanári gárda. Azok maradtak, akik szeretik ezt az alternatív, szabadelvű oktatást. Az alaptanterven felül ötletelhetnek, sőt el is várom, hogy kreatívak, önállóak legyenek. A gyerekekre is érvényes, hogy jobban ki tudnak teljesedni ebben a szabadságban. A művészek egy idő után rálelnek az oktatásra. A fiatalok megkeresik őket, és ők is át akarnak adni a megszerzett tudásból.

- Mesélj arról is, amikor nem tanítod, hanem játszod a zenét!

- Az iskolában működik egy zenei klub, ahova bárki bejöhet – matektanár, haver, szülő vagy annak a barátja – és előadhat valamit. Így járt nálunk nemrég egy mongol torokénekes, aki egymagában két szólamban énekelt. Aztán van egy iskolai klezmer-zenekar is, a Z’MIRIM, amit szintén én vezetek. A nevét a gyerekek választották: a zmirot verset, dalt jelent, a z’mirim pedig csalogányt. Folyamatosan változik a tagság, leérettségiznek, kinőnek, de mindig jönnek újak. Jó kis közösség. Léptek már fel együtt a Budapest Klezmer Banddel is.

- Kis híján a kezdetektől tagja vagy a tavaly 20 éves a zenekarnak. Hogy kezdődött ez a kapcsolat?

- A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, közkedvelt nevén a Konziban érettségiztem. Négy éven át minden szempontból – tanulásban és lélekben – arra készültem, hogy Weimarba megyek főiskolára, folytatni a harmonika-tanulmányaimat, ahogy az akkoriban szokás volt. De épp abban az évben, amikor leérettségiztem – leállították ezt a lehetőséget. Teljesen tanácstalan voltam, elkeseredtem, úgy éreztem, nem fogok zenei pályára menni. Egy évet dolgoztam az egészségügyben, ahol egy kedves kolléganő mindenféle érdekes vizsgálatokat mutatott és engem elkezdett érdekelni. Rábukkantam egy olyan szakmára, hogy "biomérnök" és nekiálltam ez irányba tanulni. Felvételiztem az egyetemre, sikerült, elvégeztem, végül élelmiszer-vegyészmérnök lettem. Aztán fél évig talajmintákat elemeztem. Akkor született a lányom. Az egyetem alatt is eljártam színházi zenekarokba harmonikázni, ott ismertem meg Jávori Ferencet, Fegyát, a Budapest Klezmer Band alapítóját. Közben megszületett a fiam is, teljesen kikerültem ebből a körből, de Fegyának hiányérzete volt az akkor talán féléves zenekarral kapcsolatban és eszébe jutott a harmonika és hívott engem. Én hallottam már előtte klezmer-zenét, játszottam is az Operettszínházban, a "Hegedűs a háztetőn" című darabban. Meghallgattam Fegyáékat egy koncerten, és a következőn már együtt játszottunk. Nagyon komoly történet kerekedett ebből. Bejártuk az egész világot, fontos része az életemnek.

- Mert mi is az a klezmer?

- A zsidó kultúrának ez a része majdnem teljesen elveszett a második világháborúban. A huszas-harmincas években, amikor Kodály és Bartók gyűjtötték a zenéket, egy Mose Beregovszkíj nevű népzene-kutató is kedvet kapott és leírt jónéhány zsidó dalt. De a kottákban nincsen jelölés a tempóra, csak halvány utalás a harmóniára. Amerikába kivándorolt zsidó zenészek gramofon felvételeiből, és olyan cigány muzsikusoktól, akik játszottak együtt zsidó zenészekkel, lehetett megtudni, hogyan is szólhatott eredetileg. A hetvenes-nyolvanas években amerikai fiatalemberek indították el a reneszánszát. A world music-ra, azaz világzenére jellemző, hogy mind ritmusban, mind hangszerhasználatban a mai harmóniavilág tölti meg. Mivel nem maradtak meg a szigorú előírások a zsidó dalokkal kapcsolatban, ezért a világban nagyon sokféleképpen játsszák. Az eredeti dallamvilág nem változik, de megtermékenyítik a különböző hatások, végül minden zenekar másképp játszik klezmert. Ezért van sikere a világban. A végén mindig tombol a közönség.

- Miért járnak az emberek koncertre?

- Érdekes figyelni, hogy a zene hogyan itatódik az életünkbe, mindenhol szól. 100 éve, nem volt ilyen könnyű zenéhez jutni, nem tudta kifejteni ezt a hatást, ezt a harmóniát. A koncerten tanúi lehetünk, ahogy a zene megszületik, ezt akarja látni a közönség. A zenekari kollégáimmal eltöltött 20 év rendkívül sokat adott. Egy jó csapat részeként dolgozni, nagyon színesíti az életet.

- Említetted a lányod, a fiad...

- A lányom a második diplomáját készül megszerezni. Na, ő biomérnök lesz. Régebben komolyan úszott. Most ugyan abbahagyta, de még mindig része az életének. Triatlon váltóra készül két társával, az övé lesz az úszás. A fiam is kipróbált mindenféle sportot, például falmászást. Gépésztechnikusként végzett a SZISZKI-ben, most a MOL-nál dolgozik és közben gépészmérnöknek tanul a főiskolán. A férjem villamosmérnök és vállalkozó. Bár a mostani gazdasági helyzet nem kedvez neki sem. Mivel én rengeteget vagyok távol, ő vette át a család karmesteri szerepét. Nagyon fontos, hogy nyugodt lehetek, ha távol is vagyok az otthonunktól. A férjemmel együtt szoktam sportolni, amikor tehetem. Van a pincében egy futópad, ami azért jó, mert este tízkor is fel lehet rá pattanni, de azért inkább a kinti futást részesítem előnyben. Nem tettem le róla, hogy visszacsempésszem az életembe az intenzív mozgást. Egyszer futottam le a maratoni távot (4 óra 24 perc alatt), és kétszer felkészültem, de mindig közbejött valami külföldi fellépés.

- Kit ajánlasz, kivel folytassam a beszélgetést?

- Sok mindenkit mondhatnék, de akinek nagyon nagy hálával tartozom, ő Megyesiné Takó Irén, aki a különleges nevelést igénylő gyerekekkel foglalkozik, ami nagyon intenzív munkát igényel.