Vonakodva fogadta el felkérésünket, mondván, nagyon sokan vannak a környezetében, akik hozzá hasonlóan szeretik a munkájukat és megpróbálnak tisztességesen helytállni a mindennapokban. Az ő tevékenységét tíz évvel ezelőtt pedagógiai elismerő oklevéllel jutalmazta az önkormányzat.

- A gyógypedagógiai munka során a mindennapokban nincsenek látványos sikerek, versenyeredmények. A napi apró sikereket kell megbecsülni, s azokból erőt meríteni a továbbiakhoz. Egy-egy ismeretet mindig több oldalról megközelítve, szemléltetve, apró lépéseket alkalmazva kell megtanítani. Elvárásokat itt is kell támasztani. A sérült gyermekek szeretete nem alapulhat sajnálaton, az én kapcsolatomat velük a feltétel nélküli elfogadás jellemzi. Mindig fontos volt, hogy a képességeiket, korlátaikat figyelembe véve a legtöbbet hozzam ki belőlük, és olyan ismeretekkel, tapasztalatokkal vértezzem fel őket, amikre a későbbiekben építeni lehet. Ez csak következetes, kitartó munkával lehetséges.

- Miért választotta az egyébként is dolgos pedagógiának ezt a rögösebb útját?
- Középiskolás koromban gyermekfelügyelőnek tanultam, a szakmai gyakorlatot állami gondozott gyerekek között töltöttem, többnyire értelmileg sérültekkel. Az első munkahelyemre, a tarhosi gyógypedagógiai intézetbe is szakmai gyakorlat révén kerültem. Hatalmas parkban gyönyörű grófi kastély volt az internátusi rész, ahol a gyerekek laktak, és a zenepavilonban folyt a tanítás. Nagyon megrázó volt az első ott töltött karácsonyom, még most is összeszorul a szívem, ha visszagondolok rá. Nagy próbatételként éltem meg azt az időszakot. Dolgoztam óvodásokkal, kamaszokkal és középsúlyos értelmi fogyatékos gyerekekkel is, miközben magam is csak 18 éves voltam. De a nehézségek nem tántorítottak el, inkább megerősítettek elhatározásomban, hogy gyógypedagógus leszek. Közben elvégeztem az óvónőképzőt és elkezdtem a gyógypedagógiai főiskolát. 1979-ben szakmailag és lelkileg megerősödve érkeztem Százhalombattára, ahol családot alapítottam, de évekig hontalannak, gyökértelennek éreztem magam. Ezen a férjem és a három gyerekem születése változtatott. A szakmai fejlődés érdekében több tanfolyamot is elvégeztem, két éve szakvizsgáztam gyógypedagógiai szakirányon.

- Hogyan sikerült beilleszkedni, munkát találni a városban?
- A GYES után kezdtem a középsúlyos és enyhe értelmi fogyatékos gyerekeket tanítani jelenlegi munkahelyemen. Az összevont tanuló csoportok óráit profi módon kellett - s kell ma is - megszervezni. Nem lehetett "üres járat"egyik osztály számára sem, óra végén minden gyereknek úgy kellett kimennie a teremből, hogy mélyült a tudása, új ismeretekkel gazdagodott. Néhány tanulónak elkezdtem furulyát tanítani, ami azóta is a tagozati műsorok színfoltja a ritmikai hibákkal, tévesztésekkel együtt. Heti tíz órában fejlesztő foglalkozásokat tartok a Szivárvány Óvodában a nagycsoportosoknak a zökkenőmentes iskolakezdés érdekében. A júniussal sem zárul le számomra a tanév. Az osztálykirándulások után következtek a biciklis és gyalogos táborok, erdei iskolák. Éveken keresztül szerveztem a vándortáborokat, nem csak a tagozat, hanem a többségi iskola diákjainak is. Bejártuk többek közt a Mecseket, a Zempléni-hegységet, a Pilist. Az volt a célom, hogy ismerjék meg az ország természeti és kulturális értékeit, szeressék meg a természetet és egyúttal mintát is kapjanak a szabadidő helyes eltöltésére. Önerőből ezeket a táborokat nem lehetett volna megszervezni, szükség volt az önkormányzat támogatására, de más forrásokat is megpályáztam, többnyire sikerrel.

 - Mi a véleménye az egyre terjedő integrált nevelésről?
- Nagyon érdekes, hogy mennyit változott a százhalombattaiak szemlélete az elmúlt két évtized alatt. Emlékszem az első sétáinkra a középsúlyos értelmi fogyatékos gyerekekkel, amit csodálkozó, sőt döbbent szemek kísértek. Azóta a fiatalok a város, az itteni kulturális élet részévé váltak. Az oktatásban ennél bonyolultabb a helyzet. Nem ellenzem az integrációt, ha a gyermek alkalmas rá, ha a többségi pedagógus, az adott csoport, s annak szülei is fel vannak készítve, elfogadóak. De segítség, elfogadás nélkül ezek a gyerekek elvesznek, peremre kerülnek, kudarc vár rájuk. A pozitív diszkrimináció azonban nem történhet a többség rovására, mert az csak ellenérzést szül. Az integrációra megoldás lehetne, ha bizonyos órákon együtt haladnának a többiekkel, míg például a matematikából szegregáltan teljesítenék a követelményeket. A leghatékonyabb, egyben a legköltségesebb megoldás a kéttanáros modell, amire igen kevés példa van Magyarországon. Ilyenkor a tanár mellett ott van a gyógypedagógus is, aki nem csak az integrált gyerekekre koncentrál, hanem lemaradó diákoknak is segít a felzárkózásban.

- A tagozatról hova mehetnek tovább a diákok?
- Szakmát tanulhatnak speciális szakiskolákban. Nyomon követjük a sorsukat, rendszeresen visszajárnak, mesélnek gondjaikról, eredményeikről.

- Kik döntik el, hogy egy kisgyerek sajátos nevelési igényű?
- A tanulási képességeket vizsgáló bizottság döntése szükséges ehhez. Bizonyos esetekben a Nevelési Tanácsadó is tehet javaslatot a fejlesztésre. Egyéni, vagy kiscsoportos fejlesztésre járnak az integrált diszlexiás, diszgráfiás és a diszkalkuliás tanulók is. Ezek a zavarok nem intelligenciafüggők, kísérő tüneteik még felnőtt korban is fellelhetők. Neves személyiségek, mint Edison, Agatha Christie, vagy Tom Cruis is olvasási zavarral küzdöttek. Persze, nem lesz mindenkiből Einstein vagy Andersen, de ők bizonyítják, hogy nem szükségszerű egy diszlexiásnak elkallódni.

- Meséljen a saját gyerekeiről is!
- Már egy unokám is van, a nagyapja szeme fénye. A férjem igen sokat segít, mivel gyakran vagyok távol otthonról, mindenféle házimunkába be lehet vonni. A lányom, az unokám édesanyja egy félbehagyott főiskola után a gyógypedagógia főiskolára jelentkezett. A nagyfiam államvizsga után külföldre ment nyelvet tanulni, a kisebbik a MOL-nál helyezkedett el. Nemrég lett kertszomszédunk a nagymama, aki szükség esetén szívesen vigyáz a dédunokájára. Év vége felé, ha már fáradt vagyok, pihentet, feltölt egy intenzív séta a szabad levegőn és a kertészkedés. Nálunk még fontos, hogy a saját kertben szedett paprikát, paradicsomot fogyasszuk.

- Kit ajánl következő beszélgetőtársnak?
- Egy szülőre gondoltam, Bagi Barnabásra, aki egyedül neveli két gyermekét, és nagyon sokat tett azért, hogy az autistaközpont létrejöjjön Százhalombattán.