A tárlat bemutatja az 1925-ben született festőnő útját Magyarországról, Spanyol- és Franciaországon, majd Anglián keresztül Kanadáig, ahol illusztrátorként és dizájnerként dolgozott 1995-ötben bekövetkezett haláláig.

A kiállításon látható, még Magyarországon készült fiatalkori önarcképének hátterében két festménnyel tiszteleg mesterei – Barcsay Jenő és Kmetty János – előtt, akiktől a budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanult. Egy másik képén a ködből elősejlő Notre Dame és az előtérben kalitkába zárt színes papagájok már az 1956 utáni, párizsi emigráció kettős érzését, a szabadság vállalt hiányát jelenítik meg. Így elemezte az alkotást Takács Péter a június 4-én tartott megnyitón, amit Gergely Annamária fuvolajátéka tett még emelkedettebbé.

Szecskó Ilona végül Angliában talált otthonra, ahol Bristolban, Liverpoolban és Londonban is rendeztek számára kiállítást. Férjét, Szecskó András grafikust 1966-ban kinevezték az Artscanada című művészeti magazin igazgatójának, ekkor Kanadába költöztek, de még hosszan őrizték angol állampolgárságukat.

A Magyarországon tanultak fel-felbukkanó motívumokban köszönnek vissza Szecskó Ilona képein, összefüggő ívet adva már első ránézésre is életművének, aminek jelentős része magángyűjteményekben található szerte a világon. Kanadában unokaöccse, a városunkban élő fotográfus, Szánthó Tibor unszolására csatlakozott a Magyar Képzőművészek Egyesületéhez, ami erősen hatott rá és új lendületet adott számára, hogy folytassa a festészetet. E körben találkozott és dolgozott többek között Szász Endrével és Faludy Györggyel. A költőről készült portréja szintén látható a százhalombattai kiállításon. Megihlette a Niagara vízesés patkó-íve, amiről több alkotása is tanúskodik; megjelenik hideg színeivel a kanadai tél, ami talán az egyik legizgalmasabb kép a tárlaton. Egy mozgalmas triptichon pop art stílusban tiszteleg az olimpiai eszme előtt. Nárciszok, galambok és vízililiomok gazdagítják festményeit. A formák néhol lágyak és természet közeliek, máshol elvontak, geometrikusak. Különleges technikája, ahogy az egyes rétegeket kitakarással egymásra festette, pontosan nyomon követhető a képeken. Érdemes közel hajolva megfigyelni a részleteket.

A Barátság Kulturális Központ galériájában szeptemberben Herman Emőke festményeivel folytatódik a kiállítások sora.