"A Biblia mint szent könyvtár – Történetiség és időtlen üzenet" című előadásában Luther Márton példájával szemléltette a Szentírás történelmet alakító hatását. Felidézte a reformátor 95 tételének 1517-es közzétételét, megjegyezve: vitatott, hogy Luther valóban kiszögezte-e azokat a wittenbergi vártemplom kapujára. Nyilvános vitára azonban bizonyosan bocsátotta téziseit, ekkor még a katolikus egyház megújításának szándékával.

Benke László a búcsúcédulák árusításának pénzügyi hátterét is ismertette. A bevételek egyházi tartozások rendezését és a római Szent Péter-bazilika építését is szolgálták. A búcsúhirdetők, köztük Johann Tetzel azt ígérték, hogy pénzzel enyhíthető a bűnökért járó túlvilági büntetés. Az előadó felidézte, miként kapcsolódott össze az egyházi gyakorlat, a hit és az anyagi érdek, s miért vált mindez Luther bírálatának célpontjává. Luther viszont a Római levél tanulmányozásakor, az úgynevezett toronyszobaélmény során felismerte: Isten igazsága nem csupán ítéletet jelent, hanem kegyelmet is, az ember pedig hit által igazulhat meg. A felismerést saját későbbi visszaemlékezésében újjászületéshez, a paradicsom kapuin való belépéshez hasonlította. A Biblia évszázadokkal korábban leírt szavai így nemcsak Luther életét, hanem a történelem menetét is megváltoztatták.

A Biblia nem egyetlen könyv, hanem különböző korokban keletkezett iratok gyűjteménye. Elnevezése is a görög biblia, azaz "könyvecskék" szóból ered. A szövegek másolások, fordítások és értelmezések hosszú során hagyományozódtak tovább. A kanonizáció, vagyis annak kialakulása, hogy a vallási közösségek mely könyveket tekintik mérvadónak, szintén fokozatos folyamat volt. A különböző szentírási hagyományok nem teljesen azonos könyveket tartalmaznak, és a fennmaradt héber, illetve görög szövegváltozatok között is akadnak eltérések. Példaként említette, hogy a katolikus és protestáns Ószövetség könyvállománya sem teljesen azonos: egyes iratok megítélése a reformáció idején is vita tárgya volt. Mindez nem feltétlenül mond ellent a Biblia hitbeli jelentőségének.

A szakember hangsúlyozta: a bibliai szerzők elsősorban nem a modern történetírás szabályai szerint kívánták rögzíteni az eseményeket, hanem hitbeli üzenetet közvetítettek. Ezt a négy evangélium eltérő hangsúlyai is mutatják. Márk a lendületesen cselekvő Jézust állítja előtérbe, Máté az új Mózest, aki a hegyi beszédben értelmezi a törvényt, Lukács a prófétai szerepet és a szegények, elesettek iránti érzékenységet, János pedig a csodák isteni jellegét és Jézus isteni személyét hangsúlyozza.

Egyes események elbeszélése is különbözik. Míg Máté, Márk és Lukács evangéliumában Jézus a pászkavacsora elfogyasztása után hal meg, János egy nappal korábbra, a páskabárányok feláldozásának napjára helyezi kereszthalálát. Az eltérő időzítés teológiai jelentőséggel bír: János Jézust az áldozati báránnyal azonosítja, míg a másik három evangélista elbeszélésében inkább az Egyiptomból megszabadított Izraellel való kapcsolat kerül előtérbe.

Júdás halálát Máté evangéliuma és az Apostolok cselekedetei sem egyformán írja le. Az előadó szerint a szerzők teológiai mondanivalójuknak megfelelően rendezték el történeteiket: céljuk elsősorban a hit felébresztése és elmélyítése volt. A történetek különböző megfogalmazásai ezért nem pusztán eltérő részleteket, hanem az egyes szerzők sajátos nézőpontját és üzenetét is megmutatják.

Pál apostol példáján keresztül azt is bemutatta, miként hatott a korabeli várakozás a tanításra. Pál kezdetben arra számított, hogy Krisztus még az ő életében visszatér. A korinthusiaknak ezért a házasságról is azt tanácsolta: a rövidnek vélt hátralévő időben nem feltétlenül érdemes megházasodni, és más hosszú távú földi tervek is háttérbe szorulhatnak. Ez a várakozás azonban nem tétlenségre, hanem sürgető misszióra ösztönözte: minél több emberhez szerette volna eljuttatni az evangéliumot. Az előadó értelmezése szerint Pál később szembesülhetett azzal, hogy a várt visszatérés nem következett be életében. A kérdés azóta is foglalkoztatja a keresztény közösségeket: a hívők újabb és újabb nemzedékei érezhették közelinek Jézus visszatérését, annak pontos időpontja azonban ismeretlen maradt.

Benke László az "ihletett olvasó" fogalmát is bemutatta: nemcsak a szentíró, hanem a későbbi olvasó is átélheti, hogy egy ősi szöveg személyesen megszólítja. Luther felismerése éppen ilyen találkozás volt a történelmi és az időtlen között. A Biblia történetében egyúttal a hagyomány megőrzésének és az új felismerések befogadásának kettős törekvése figyelhető meg; ezek nem szükségszerűen zárják ki egymást. Az előadó arra is rámutatott, hogy már a szövegek másolása és fordítása is értelmezést jelentett: a régi üzenetek új nyelveken és új történelmi helyzetekben szólaltak meg.

Az elemzés végén a szakember visszatért Lutherhez és a reformátor Krisztus-központú értelmezéséhez: a keresztény Szentírás végső soron Jézusra mutat, Isten szeretete pedig különösen a kereszthalálban válik felismerhetővé. Az előadás üzenete szerint a Biblia történelmi korokban született, sokszínű szöveggyűjtemény, amely a keresztény hit szerint ma is képes megszólítani az embert.