- Egy lapostetős, szoba-konyhás házat vettek a szüleim Dunafüreden – meséli Szél Pál. – Mindenki bárkás háznak nevezte, mert az előző tulajdonos nagyon félt az árvíztől, ezért építtetett egy bárkát a lapostetőre, hogy majd azon elmenekülhessen, ha jön az ár. Eléggé szűkösen voltunk, hiszen két bátyám és egy nővérem is van. Nagyon szép gyerekkorom volt, imádtam a Dunát, mert minden évszakban csodálatos. Az óvárosi iskolában kezdtem tanulni, ott végeztem az első két osztályt, akkor még gyalog jártunk, át a Bara-hídon és végig a Duna parton. Később az erőmű melletti barakkiskolába is jártam, majd a mostani 1-es iskolába. Sose felejtem el, mekkora élmény volt nekünk, falusi gyerekeknek a távfűtéses, vízvezetékes, parkettás épület. Kötelező volt a váltócipő, de másképpen nem is mertünk volna bemenni a termekbe.

- Hol tanult tovább nyolcadik után?
- Csepelre jártam szakközépiskolába. Budafokig mentünk vonattal, onnan kishajóval Csepelre, persze ha köd volt, vagy zajlott a Duna, akkor nem járt a hajó és körbe kellett utazni. Jó iskola volt, a csepeli gyerekeket is szerettem, fontos volt az adott szó, a betyárbecsület, és még a farkastörvények uralkodtak. Ott meg kellett tanulnom, hogy megvédjem magam. Előfordult, hogy későn jöttem az iskolából, és ki kellett kapni egy lécet a kerítésből, ha belém kötöttek. Ott kezdtem el birkózni, nagyon híres volt a csepeli egyesület, nagy nevek kerültek ki onnan, ezért amikor toborozni jöttek az iskolába, jelentkeztem.

- Korábban is sportolt?
- Nagyon jó testnevelés tanárom volt általános iskolában. Kolosi György megszerettette a gyerekekkel a sportot, mindent kipróbálhattunk, volt foci, kézilabda, kosárlabda, atlétika, de teremsportok is. A birkózást Csepelen kezdtem, és amikor végeztem és elhelyezkedtem a DKV-nál, átváltottam judora. Akkor alakult meg itt a szakosztály, és a két sportág eléggé közel állt egymáshoz. Üzemlakatos voltam a katalitikus blokknál, de nem sokáig, ugyanis egyszer beküldtek egy toronyba, hogy véssek le egy rácsot. Még meleg volt odabent, és biztosan sokat beszívtam az ottani gőzből, mert rettentően belázasodtam. Mérgezés volt, mert még a lánc is megfeketedett a nyakamban. Úgy döntöttem, hogy az életemet nem kockáztatom, és felmondtam. Az Áforhoz mentem dolgozni, kezdetben gépkocsivezető voltam, később anyagbeszerző és műszaki ügyintéző lettem, azt nagyon szerettem, mert mozgalmas munka volt. Tizenhat évet töltöttem ott, közben elvittek katonának. Ercsiben teljesítettem szolgálatot, közben fél évig Devecserben voltam, mert elvégeztem a trélervezetői tanfolyamot. A katonaság után visszamentem az Áforhoz, mellette természetesen végig sportoltam, és elhatároztam, hogy jelentkezem a Testnevelési Főiskolára. Éppen akkor volt egy kezdeményezés, hogy a munkahelyeken is tornászni kell, és erre való hivatkozással, hogy majd az Áfornál én vezénylem ezt a tornát, a cég támogatta a továbbtanulásomat. Egyre többet foglalkoztam a sporttal, ezért úgy gondoltam, megpróbálom, meg tudok-e élni belőle. Hasznos időszak volt, akkor írtam meg a könyvet Jakab Lajosról.

- Hol ismerkedett meg vele?
- Vitray műsorában szerepelt, ott láttam, és felvettem vele a kapcsolatot. Nagyon tetszett a módszere, 1989-ben kezdtem el Battán tanítani a Jakab-önvédelmet. Lépésről lépésre haladtam előre, és több mint tíz év alatt felépítettem a battai mellett a budapesti, a debreceni és a velencei klubot, mindenhol volt felnőtt és gyerek csoport, így tulajdonképpen nyolc klubról volt szó. Tizennyolc barna öves tanítványt neveltem ki, eredményes időszak volt. Könyvet is írtam, amely tulajdonképpen tankönyvként volt használható, rengeteg képpel, így a könyv alapján el lehetett jutni a piros vagy a zöld övig.

- Ma már nem működik a Jakab önvédelem Battán. Miért?
- Addig csináltam, amíg a Mester haza nem költözött, ez 2001-ben volt, és én átadtam neki a klubok vezetését, ezt természetesnek tartottam, hiszen az ő módszeréről van szó. A következő évben a battai iskola megszűnt, utána sorban a többi is. Mára csak a budapesti klub létezik, a régi jakabosok oda járnak edzeni. Jakab Lajos 2006-ban visszament Angliába, nem tudta megszokni Magyarországot. Nem tudtuk egyeztetni az elképzeléseinket, és sajnos, megszakadt közöttük a kapcsolat.

- Egyszer hosszabb ideig remeteéletet élt. Miért tette?
- Sokat olvastam a nagy mesterekről, és megfogott, hogy időnként visszavonultak, rendet tesznek magukban, csiszolják a technikájukat, mert semmi sem vonja el a figyelmüket. Három hónapot töltöttem a Vértesben, volt sátram, alapfelszerelésem, vittem tartós élelmiszereket is, emellett gombát szedtem, sőt, íjam is volt és lőttem magamnak húst. Néha elmentem a húsz kilométerre lévő faluba, ha nagyon kiéheztem kenyérre vagy tejre. Magamra voltam utalva, le kellett küzdenem sok akadályt, és tény, hogy megnyugodtam, közelebb kerültem magamhoz, jót tett a lelkemnek, de a megvilágosodás elmaradt. Azóta voltam egyszer az Amazonasnál is egy túrán, kint jártam Rio de Janeiroban, önvédelmet tanítottam az ottani rendőröknek, és amikor véget ért a tanfolyam, három hétre elmentem az őserdőbe. Természetesen volt indián vezetőm, mert egyedül egy fehér ember ott nem lenne képes életben maradni. Ott jöttem rá, hogy az analfabéta indiánok mennyire sokat tudnak: négy nyelvet beszélnek, emellett biztonságosan eligazodnak a természetben.

- Most milyen szerepet játszik életében a sport?
- Jelenleg is sportolok, a judo megmaradt, és van egy klubunk, ahová idősebb, nagyobb tudású sportolók járnak, harminc évestől a hatvanöt évesig. Egy alkalommal összeszámoltam, hogy egyszerre kilencven dan volt a teremben. Részt veszek versenyeken, a magyar bajnokságokat nem említem, mert nagyon sok haza érmes helyezésem van, ugyanígy a lengyel és a román bajnokságokról is. Van egy európa-bajnoki harmadik helyezésem és egy világbajnoki harmadik helyem, és ebben az évben két világbajnokság is lesz, lehet, hogy mindkettőn részt veszek.

- Hogyan került kapcsolatba a politikával?
- Voltam kisdobos, úttörő, KISZ-tag, sőt, titkár is az iskolában. Jártam táborokba, amelyeknek nem sok közük volt a politikához. Énekeltünk, kirándultunk, beszélgettünk. Amikor a városban szerveztem a sportéletet, már kapcsolatba kerültem a város akkori vezetőivel, a rendszerváltás után külső tagként dolgoztam a sportbizottságban, az 1994-es választás előtt pedig rábeszéltek, hogy induljak, és megválasztottak. Nagyon szeretem ezt a munkát, főleg az alkotás öröme miatt. Amikor képviselő lettem, csak víz és villany volt Füreden, és két-három aszfaltos utca, ma pedig végre olyan szinten van, amilyet meg is érdemel. Azt is szeretem, amikor magánügyben fordulnak hozzám, mert megtisztelnek a bizalmukkal, és ha van rá mód, megpróbálok segíteni. Nem politikusnak, hanem képviselőnek tartom magam, és meggyőződésem, hogy a települési képviseletben nincs helye a pártpolitikának. Emellett a politika önmagában nem bonyolult, mi tesszük azzá.

- Vezeti a polgárőrséget és vezeti a Szamuráj 07 Kft-t. Melyik volt előbb?
- A küzdősportolók a nyolcvanas évek végén sokfelé vállaltak munkát, rendezvényeket biztosítottunk például. Eleinte az egyesület adott erről számlát, de változtatni kellett rajta, ezért 1991-ben létrehoztam a Szamuráj 07 Bt-t, amely négy évvel később átalakult kft-vé. Kisvállalkozás, de nemcsak helyben dolgozunk, hanem Pest megye déli és Fejér megye északi részén is. A Polgárőrséget 1995. Február 4-én hoztuk létre, a Balogh-ügy miatt, ugyanis akkor mindenki félt Battán, esténként senki sem járt az utcákon. 124 fővel alakultunk, sokan voltak, akik azt hitték, hogy puskával a hátunkon, késsel a fogunk között járunk majd az utcákon, de csalódtak és elmentek, azok pedig, akik igazából nem akartak dolgozni, szintén lemorzsolódtak, most 35 a létszám. Sok mindent megéltünk, de a bajok csak megerősítették a kollektívát.

- Kit ajánl, kiről szóljon legközelebb a Premier plán?
- A Dunafüredi Nyugdíjas Klubot vezeti Bóna Gyuláné, aki régi százhalombattai, sokáig dolgozott a tanácsnál, érdemes vele beszélgetni.