- Békés megyében születtem 1947-ben – meséli. – Nagyszüleim parasztemberek voltak, a szüleim a tanyájukon kezdték a közös életet, a padlásfeljárónak is használt kamrában éltek, amíg nem szereztek önálló lakást. Abban a helyiségben születtem, és később is nagyon sok időt töltöttem a nagyszüleimnél, szeretem a falusi életet. A szüleim a „fényes szelekkel” Budapestre kerültek, édesapám katona lett, édesanyám előbb háztartásbeli, majd a Tankönyvkiadónál dolgozott retusőrként. Nyolcadikos voltam, amikor édesapámat Békéscsabára helyezték, az iskolát már ott fejeztem be. Úgy döntöttünk, hogy mezőgazdasági iskolában tanulok tovább, Orosházán. A nagyszüleim közel laktak, gyakran jártam hozzájuk. Érettségi után két barátommal jelentkeztünk a Színművészeti Főiskolára, az első fordulón túl is jutottunk, de amikor a második fordulóra kellett volna menni, már meggondoltam magam, mert megérkezett a levél, hogy felvettek a katonai főiskolára. Úgy gondoltam, inkább leszek jó katona, mint közepes színész.

- Később sem bánta meg, hogy a katonai pálya mellett döntött?
- Egészen biztos, hogy jól választottam. Sikeres volt a katonai pályafutásom, forgalomszabályzó parancsnokként kezdtem, majd végigjártam a ranglétrát, kiküldtek a Szovjetunióba akadémiára, ahol nem politikai képzést kaptunk, hanem szakmai felkészítést. Közben megnősültem, megszülettek a fiaim, éltem a katonák szokásos életét: egyik városból a másikba, egyik helyőrségből a másikba. A volt hadosztályparancsnokomat kinevezték a polgári védelem országos parancsnokává, ő hívott, hogy menjek át én is a polgári védelemhez. Abban az időben még erős katonai jellege volt, a felső szinten katonák teljesítettek szolgálatot, de sok civil is dolgozott a szervezetben. A termonukleáris háború veszélye dominált, az erre való polgári felkészülés volt a fő feladatunk, rengeteg eszköz és felszerelés került hozzánk, és nagyon sok ember felkészítését kellett elvégeznünk.

- A rendszerváltás módosított-e a helyzeten?
- A fő változás, hogy a honvédségtől a Belügyminisztériumhoz került a polgári védelem, elfogadták a polgári védelmi törvényt, megszülettek az ezzel kapcsolatos rendeletek. Új helyzetek álltak elő, például árvizek, belvizek, és át kellett alakítani az egész rendszert az EU és a NATO normáknak megfelelően. Az USA kezdeményezésére létrejött a Partnerség a békéért program, azzal a céllal, hogy segítse a csatlakozni kívánó országokat a felzárkózásban. Sokfelé jártam, megfordultam Cleveland-ben, amely sokáig a második legnagyobb magyar város volt, hiszen az ott élő magyarok lélekszáma meghaladta Szegedét. Ott is a polgári védelmi rendszert tanulmányoztam. Az 1948-49 forradalom és szabadságharc 150 évfordulóján az Ohio-i parlament kupolatermében nekem adatott a megtiszteltetés a kinn élő magyarok előtt ünnepi beszédet mondani. Itt beszélt a forradalom leverése után Egyesült Államokban végzett körútja során Kossuth Lajos is. A magyar polgári védelmi szisztéma semmivel sem volt rosszabb, mint a nyugati országoké, ennek is köszönhető – és ezt kevesen tudják -, hogy Magyarország az első körben csatlakozhatott a NATO-hoz.

- A feladatok mennyiben változtak?
- A hangsúly a katasztrófákra helyeződött. Létrejött a Katasztrófavédelmi Igazgatóság, 2001-ben, a beregi gátszakadáskor miniszteri megbízottként irányítottam a védekezést. Harminc napig tartott a katasztrófahelyzet, harmincezer ember dolgozott a mentésen, minden problémát meg kellett oldani, de sikerült, sérülés nem történt. Ezt követően létrehozták a stratégiai kutatások és elemzések szakterületét, azt vezettem, 2003-ban pedig a felmentésemet kértem. Ide kapcsolódik pályafutásom máig legnagyobb kitüntetése: egyedül Európában elnyertem az ENSZ „Shashakawa Díj a katasztrófák elleni védekezésért” kitüntető címet.

- Továbbra is a katasztrófavédelemben tevékenykedik. Miért tartja ezt fontosnak?
- A Magyar Polgári Védelmi Szövetség szakmai elnökeként azon dolgozom, hogy minél több civil kapjon szerepet ebben a munkában. Nálunk ennek nincsenek hagyományai, az elmúlt rendszer paternalizmusa elnyomta az emberekben az önvédelmi reflexet, ezt kell újra kialakítani. A többség ma is mástól várja a segítséget, nem vesz részt a feladatok megoldásában. Máshol ez nem így van. Franciaországban 25 ezer hivatásos tűzoltó mellett mintegy százezer önkéntes tevékenykedik, míg nálunk a 9-10 ezer hivatásos tűzoltó mellett csak húszezer az önkéntesek száma, ami nagyon kevés. Sajnos, a szakma sem igényli annyira az önkéntesek közreműködését, mint ahogyan az elvárható lenne.

- Ma már nem a termonukleáris háborútól félünk. Mik a reális veszélyek?
- Húsz évvel a rendszerváltás után nem sokkal kevesebb a fegyver Európában, mint korábban. Ellenőrizhetetlenné váltak a nukleáris eszközök, aránylag könnyen hozzá lehet jutni olyan vegyszerekhez, fegyverekhez, amelyek tömeges katasztrófa előidézésére alkalmasak. Magyarország nem tekint senkit ellenségének, és a következő évtizedekben nem is várható, hogy agresszió érheti az országot, a környezetünkben azonban vannak problémák, amelyek talán nem kézzel foghatóak, de számítani kell rájuk, nem szabad alábecsülni a veszélyt. Nagyon fontos, hogy a lakosságban kialakuljon az öngondoskodás képessége, ennek érdekében állandó tájékoztatásra és szervezésre van szükség. Nem könnyű, mert az emberek többségét lekötik a napi gondok, ezért indirekt módon kell eljuttatni hozzájuk az információkat, amelyek képessé teszik őket arra, hogy saját maguk is védekezzenek. Százhalombattán mindig számolni kell a két nagyüzem esetleges veszélyével, az apróbb vagy nagyobb emberi mulasztás ugyanis nem kizárható, és katasztrófát okozhat.

- Hogyan történik ez a tájékoztatás?
- A kezdeményezésemre jött létre a VELÜNK program, az a lakossági tájékoztatási és értékelési rendszer, amely az interneten juttatja el a tudnivalókat az érintettekhez. Ma már nagyon sok háztartásban van számítógép, a város honlapján mindenki megtalálhatja, milyen üzemek működnek a településen, milyen veszélyforrások lehetnek, mit kell tenni, ha történik valami, milyen útvonalon kell elhagyni a várost, illetve mikor nem szabad elmenni, mert éppen az elzárkózás a megoldás. Mindenkinek a saját érdeke, hogy tájékozódjon, mert a veszély hirtelen jön, akkor már késő utánanézni ezeknek az ismereteknek. A gyerekeknek évről évre szervezünk katasztrófavédelmi versenyeket azzal a céllal, hogy információkat közvetítsünk, a gyerekek pedig adják tovább a megszerzett tudást a környezetüknek. A dél-kelet ázsiai szökőár idején egy iskolás kislány mentett meg több száz felnőttet, mert a tanultak alapján felismerte, hogy szökőár közelít. Évek óta szeretnénk, ha a nemzeti alaptantervben helyet kapna a katasztrófavédelmi oktatás, de nem értünk el eredményt, viszont a pedagógusok nagyon sokat tehetnek, ha a tananyag kapcsán önvédelmi ismereteket is átadnak a gyerekeknek.

- Kit ajánl, kit mutasson be legközelebb a Hírtükör?
- Kecskés Zsoltra gondoltam, ő a helyi polgári védelmi parancsnok. Szakemberként is kiváló, emberként is nagyra tartom.