- A szüleim az ötvenes évek közepén költöztek Érdre – meséli -, én már itt születtem, 1961-ben. Érden végeztem el az általános iskolát, majd Budapesten, a Hámán Kató Közgazdasági Szakközépiskolában tanultam tovább, abban az időben ez volt az egyetlen középfokú oktatási intézmény, ahol számítástechnikát tanítottak. Megtanultam az akkori programozási nyelveket, valamint a rendszer- és ügyvitelszervezést.

- Már akkor eldöntötte, hogy orvos szeretne lenni?
- Nem, akkor még nem volt határozott elképzelésem a jövőről. Érettségi után dolgozni kezdtem, egy évig a műszaki egyetemen voltam operátor, utána a HM-ben dolgoztam két évig a számítóközpontban. Egy sajnálatos közlekedési balesetet követően, amelyben vétlen voltam, fogalmazódott meg bennem, hogy életmentéssel szeretnék foglalkozni. Ehhez még egy lökést adott, hogy véletlenül összetalálkoztam egy régi ismerőssel, aki akkor végezte el az első évfolyamot az orvosi egyetemen, és csodálatot váltott ki belőlem azzal, mennyi mindent tud.

- Azonnal felvették az egyetemre?
- Nagyon sokat kellett tanulnom, ugyanis a szakközépiskolában biológiát egyáltalán nem tanultunk, kémiát is alig, ezért munka mellett különórákra jártam, így sikerült felkészülnöm. Az első év iszonyúan nehéz volt, fél év alatt akkora tananyagot kellett elsajátítani, amennyit a középiskolában négy évig tanítanak. Az egyetem mellett dolgoznom is kellett, nem várhattam el a szüleimtől akkora áldozatot, hogy eltartsanak. Két évig műtős voltam a Rókus Kórházban, utána pedig elkezdtem mentőzni. Nem mondom, hogy nem volt nehéz, de nagyon sok hasznot hozott nekem, ugyanis amit az egyetemen elméletben tanítottak, azzal én a gyakorlatban találkoztam. A sürgősségi ellátás az orvoslásban az a terület, ahol az orvos minden korosztállyal és minden betegséggel találkozik, nagyon megszerettem, és úgy döntöttem, hogy később is ezt szeretném csinálni. Kevesen szeretik, általában félnek tőle, mert nagy a felelősség, egyedül kell dönteni, gyorsan eredményre jutni, ebben én jó voltam, ezért maradtam a mentőknél. Később kipróbáltam a körzetet is, az pedig azért volt jó, mert ott a krónikus ellátással találkoztam.

- A mentőzést később sem hagyta abba. Miért?
- A mentőt pénzért nem lehet csinálni, abból megélni nem lehet, minden mentősnek van másodállása, sőt, van, akinek harmadállása is. Szeretem a mentőzést, havonta 120 órát vállalok, ez azt jelenti, hogy minden vasárnap napközben és hétfőn éjszaka ott dolgozom, de máskor is beugrok, hogy kijöjjön az óraszám. Sok embernek megmentettem az életét, van, akinek kétszer is. Egy érdi kisfiúnak egyszer az iskolában megállt a szíve, szerencsére az iskolaorvos fenntartotta a keringését, amíg oda nem értünk, attól kezdve mi vettük kezelésbe és sikerült újraindítani a szívét. Néhány évvel később ugyanezzel a gyerekkel megismétlődött az eset, és akkor is sikerült újraéleszteni. Battán is vannak ketten, akiket sikeresen reanimáltunk, egyikükkel másfél órán át dolgoztunk, a másikuk szíve háromnegyed óra után indult el újra.

- Defibrillátorral segítettek rajtuk?
- Az emberek azt hiszik, hogy a defibrillátor mindenre jó, de ez nem így van. Ha a szív megállt, nem indítja el, az impulzus összerántja a szívizmot, utána viszont masszázsra és mesterséges légzésre van szükség, mert nagyon fontos, hogy oxigénhez juttassuk a szívet és az agyat.

- A mentőzés mellett az ügyeleten is lehetett önnel találkozni. Miért?
- Dr. Kosits Gyöngyi ajánlotta fel egyszer, hogy álljak be a battai ügyeletre helyette. Éltem a lehetőséggel, kellett a pénz, akkor születtek meg a gyerekeim, kevés volt a fizetésem. Az itteni kollegákkal hamar megtaláltuk a közös hangot, sok újítást vezettünk be, továbbképzéseket tartottunk, 1995-ben pedig létrehoztam az első vállalkozásomat az ügyeletre és a foglalkozás-egészségügyre. Először a budaörsi 24 órás ügyeletet vállaltuk el, utána pedig, amikor Százhalombattán is létrehozták, ezt is megpályáztuk. Nagyon sokat dolgoztunk, de érdemes volt, sok embernek sikerült megélhetést biztosítani, emellett a minőségre is odafigyeltünk. Nálunk csak olyanok dolgoznak az ügyeleten, akik sürgősségi, kardiológiai, intenzív szakvizsgával rendelkeznek, profik, akik a sürgősségi eseteknél azonnal tudják, mi a teendő. Az első időszakban előfordult, hogy valaki panaszt tett az ügyelet ellen, aztán beszereztünk egy rendszert, amely a telefonhívásokat és a rendelőben folytatott beszélgetéseket is rögzíti, ennek köszönhetően a panaszok megszűntek, ugyanis mindent dokumentálunk, így hiába állítja bárki, hogy hívta az ügyeletet és az nem ment ki, könnyen bizonyíthatjuk, hogy nem is telefonált. Végre eljutottunk odáig, hogy a lakosság megtanulta az ügyelet 540-655-ös hívószámát.

- A többi feladatától mennyiben tér el a főigazgatói munka?
- Ismerem a területet, ismerem az embereket, szép feladatnak tartom. Négy évig képviselőként dolgoztam az érdi önkormányzatban, a politikát kipróbáltam, de rájöttem, hogy az orvoslásban logikus folyamatokkal találkozom, a politikában viszont nem, ezért számomra a szakma az, ami fontos. Százhalombattán nagyon jó egészségügyi vezetőnek lenni, mert a képviselők pártállástól függetlenül egyformán fontosnak tartják, hogy minél jobb legyen az egészségügyi ellátás. Az elmúlt években jó döntéseket hoztak, vállaltak kockázatot, és az idő bebizonyította, hogy érdemes volt, hiszen magasabb a színvonal és mindez kevesebbe kerül. Továbbra is szükség van az önkormányzat támogatására, mert a fejlesztéseket anélkül nem tudnánk megvalósítani, és nagyon jó az, hogy a battai önkormányzat a jó gazda szemléletével kezeli az egészségügyet. Ennek is köszönhető, hogy egyre jobb a híre az itteni szakrendelőnek.

- Nagyon sokat vállal, túlhajszolja magát. Nem kellene lassítani?
- Magyarországon az orvosok többsége túlhajszolt, egy hónap alatt általában kéthavi munkát végez el. Volt olyan időszakom, hogy kilenc huszonnégy órás ügyeletet vállaltam egymás után, ez azt jelentette, hogy egyáltalán nem tartottam közben pihenőt. A kilencedik napon összerogytam, akkor el is tiltottak kicsit a munkától. Tíz évig egyáltalán nem vettem ki a szabadságomat, a tavalyi év volt az első, amikor háromszor egy hétre szabadságra mentem, és rájöttem, hogy nem tudok leállni. Két-három nap után már nem találom a helyemet, munkamániás vagyok. Egyszer azt kérdezte tőlem valaki, hogy mit csinálnék, ha nagyon gazdag lennék? Akkor is dolgoznék, mert az ember elsősorban nem a pénzért dolgozik, az is nagyon fontos, de nem ez a lényeg. A munka tartja életben, a munka gondoskodik a szellem frissességéről.

- Kit javasol, kiről szóljon legközelebb a Premier plán?
- Viszonylag új arc Százhalombattán Csiba Péter, a Dunamenti Erőmű új igazgatója. Nagyon jó benyomást tett rám, ésszerű, logikus, eredménycentrikus, kellemes ember, biztonságot és nyugalmat sugároz. Szeretném, ha őt mutatná be a Hírtükör következő száma.