Fogadóóra
- ÖNKORMÁNYZAT
- 2010-04-19
Örömteli kötelességemnek teszek eleget, amikor százaknak, sőt, mondhatni ezreknek kívánok egyszerre boldog születésnapot. 25 éves lett ugyanis a Forrás Néptáncegyüttes, városunk legnagyobb és egyik legrégebbi közössége.
TOVÁBBKiírta idei energiatakarékos felújításokat segítő pályázatait a százhalombattai önkormányzat. Családi házak energiatakarékos felújítására 20, társasházak energiatakarékos felújítására 70 millió forintot különített el a képviselő-testület.
TOVÁBBIngyen utazhatnak a kismamák Az idei évtől egész nyárra felügyeletet és ellátást biztosít az önkormányzat azoknak az általános iskolásoknak, akik igénylik, havi ötmillió forintos támogatást folyósítanak a Százhalom Egészségügyi Központ részére, és jövőben a gyesen, gyeden lévők ingyen utazhatnak a városban közlekedő buszokon. Egyebek mellett ezekről határoztak a százhalombattai képviselő-testület március 25-i ülésén.
TOVÁBB
Hétvégén három napos programsorozattal nyitotta meg kapuit az új főtéri rendezvényközpont Százhalombattán.
TOVÁBB
A fővárosi Bázis Galéria és Művészetellátó csapata festi be a százhalombattai főteret körbe záró palánkokat. A munkát március 22-én kezdték, és a jó időnek köszönhetően még a héten befejezik.
TOVÁBB
Elkészült Százhalombatta egyik legimpozánsabb épülete, a város szívében található rendezvényközpont és a 86 lakásos lakóépület. Március utolsó hétvégéjén minden városlakó megismerkedhet a két és félezer négyzetméternyi terület termeivel, kiszolgáló helyiségeivel.
TOVÁBBNyolc kórházban van látogatási tilalom az országban Calici-fertőzés és rotavírus miatt. A betegség hasmenéssel, hányással jár és többnyire a kisgyerekekre veszélyes, mert kiszáradhatnak. A fertőzés megelőzhető ugyan, de a társadalombiztosítás nem támogatja a védőoltást.
TOVÁBBÜlésezett a százhalombattai Kommunális, Városüzemeltetési és Közrendi Bizottság is március 18-án. Meghallgatták a város közbiztonsági helyzetéről szóló beszámolót, és tárgyaltak a hamarosan kiírásra kerülő helyi energiatakarékossági pályázatokról is.
TOVÁBB
Az ivóvízvezeték-kiváltási munkákkal megkezdődött a százhalombattai Damjanich út teljes rekonstrukciója.
TOVÁBB