Polgármesteri fogadónap
- ÖNKORMÁNYZAT
- 2011-11-23
Ünnepélyes keretek között adtak át négy felújított parkot Százhalombattán november 21-én. A részleges parkosítás és rekonstrukció összes költsége 60 millió forint volt. Vezér Mihály polgármester elmondta: Százhalombatta „a parkok városa”, hiszen harminc parkja van, ahol biztosítja a sportot, a játékot és pihenést minden korosztály számára.
TOVÁBBÚjabb hat önkormányzati lakás elidegenítéséről döntött a képviselő-testület Százhalombattán.
TOVÁBBSzázhalombatta Város Önkormányzata pályázatot hirdet 10 db bérlakás bérletbeadására. A 3 szociális és 7 költségalapú bérlakás között különböző méretűek vannak az egyszobástól a háromszobásig.
TOVÁBB
Ebben a tanévben 248 diák fejezi be az általános iskolát Százhalombattán. Az önkormányzat által szervezett november 7-i Városi Pályaválasztási Fórumon hat – helyi és környékbeli – középiskola mutatkozott be.
TOVÁBB
Valamivel több, mint egy hónappal a helyi „Tiszta udvar, rendes ház” és a „Virágos Százhalombatta” díjak kiosztása után, október 28-án városunk vehette át a „Virágos Magyarországért” környezetszépítő verseny fődíját. 2012-ben Százhalombatta, és a falu kategória győztese, Lövő fogják képviselni Magyarországot az Európai Virágos Városok és Falvak Versenyében (Entente Florale Europe).
TOVÁBB
A közüzemi díjak tekintetében elfogadták a SZÁKOM Kft. 2012-re vonatkozó gazdálkodási előtervét a százhalombattai képviselő-testület október 27-i ülésén. A tervek a lakossági szolgáltatások esetében infláció mértékű, a közületi díjak esetében magasabb áremeléseket tartalmaznak.
TOVÁBB
Indiában állítólag rátaláltak a világ legidősebb emberére, aki azt állítja, hogy 132 éves. Hosszú életének titka szerinte az étrendjében rejlik.
TOVÁBB
Idén újabb városi szintű egészségügyi szűrővizsgálatot indított a százhalombattai önkormányzat. A program célja a leggyakoribb rákos elváltozások időben történő felismerése és gyógyítása. A részletekről a szakmai előkészítés résztvevőjét, dr. Kováts Attila sebészorvost, a Százhalom Egészségügyi Központ Egynapos sebészetének vezető főorvosát kérdeztük.
TOVÁBB
Már napokkal az évforduló előtt elkezdődött az 1956-os forradalom és szabadságharc felidézése Százhalombattán.
TOVÁBB
Bár 2011 nem a nagy építkezések éve volt Százhalombattán, az önkormányzat több mint félmilliárd forintos beruházással újította fel a város útjait, parkjait, és közel 100 millió forintot költött csapadék- valamint talajvíz-elvezetésre. A szinte minden városrészt érintő munkálatokat – köztük a főutca teljessé váló rekonstrukcióját - sikerült úgy ütemezni, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarják a közlekedést, a nagyrendezvények lebonyolítását, az érintett ingatlantulajdonosokkal pedig egyedileg egyeztetett a kivitelező, illetve a Polgármesteri Hivatal.
TOVÁBB