Már beszélnek magyarul a cserediákok
- KULTÚRA, OKTATÁS
- 2008-06-09
Harmadik alkalommal rendezik meg Százhalombattán az LB 27 Reggae Camp – Öt nap Jamaica programot július 23-29 között. A nagy érdeklődés miatt a rendezvény kinőtte a Dunafüredi Csónakházat, ezért ezen a nyáron a Városi Szabadidőközpont biztosít helyet a raszta falunak.
TOVÁBB
Állófogadáson ünnepelték meg az Arany János Általános Iskola és Gimnáziumban június 5-én, hogy az intézmény elnyerte az ÖKO-Iskola címet.
TOVÁBB
Második alkalommal rendezte meg a Középiskolások Környezetvédelmi Konferenciáját az Arany János Általános Iskola és Gimnázium június 5-én a Pártok Háza Dísztermében. A nagy érdeklődés mellett megtartott egész napos rendezvény során értékelték az országosan meghirdetett környezetvédelmi pályázatra beérkezett munkákat is.
TOVÁBB
Teleki Blanka Díjat vett át Jobbágy Miklósné, a százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és AMI pedagógusa Hiller István oktatási minisztertől május 3-án a Néprajzi Múzeumban. A 2008-ban alapított kitüntetéssel azokat a pedagógusokat ismerik el, akik kiemelkedően eredményesek a hátrányos helyzetű, illetve kiemelt gondoskodást igénylő gyerekek oktatásában, nevelésében, fejlesztésében.
TOVÁBB
Második helyezést ért el a százhalombattai Dobolán Judit a Kecskeméten megrendezett II. Nemzetközi Szilikátművészeti Triennálén. A Nemzetközi Kerámia Stúdió és a Kortárs Kerámiaművészetért Alapítvány kerámiával, porcelánnal, üveggel és betonnal dolgozó művészek számára hirdette meg a versenyt, amelyre negyven nemzet képviseletében 196 pályázat érkezett. A kiírók „Szimbolikus és narratív” mottóval hirdették meg a versenyt.
TOVÁBB
Fennállásának negyven éves évfordulóját ünnepelte a Napsugár Óvoda. A négy évtized tulajdonképpen az épület átadása óta telt el, az egykori DKV óvoda ugyanis három csoporttal már három évvel korábban megkezdte működését a Béke utcában, az egykori C épületben. Az eltelt negyven év alatt több mint négyezer gyermek fordult meg a falak között.
TOVÁBB
Gyökerek hálózatosodása címmel rendeztek nemzetközi teleház konferenciát Százhalombattán május 22-e és 25-e között.
TOVÁBB
Tavaly nyitotta meg TáncStúdióját Südi Iringó Százhalombattán, a Fáraó Sportcentrumban. A nagy sikerű televíziós show-műsorban közismertté vált ifjú hölgy városunkat választotta kiindulópontnak, későbbi terveiben országos stúdióhálózat kialakítása szerepel. Ideálisnak tartja az itteni lehetőségeket, és a tanítványokkal is elégedett.
TOVÁBB
Tízedik alakalommal rendezték meg a Pitypangos Óvodában a Pitypangos Napokat május 13-a és 23-a között. A színes, hangulatos rendezvénysorozat témája az egészséges életmód, az élővilág, a környezet védelme volt.
TOVÁBB
Két éve indult az a testvérvárosi projekt, amelyben az olasz Sannazzaro de Burgondi általános iskolája, valamint Százhalombatta négy általános iskolája vett részt. Közös célként fogalmaztuk meg egymás mindennapi életének, kultúrájának megismerését. Sok gyerek talált levelezőtársat, így mód nyílt a közös nyelv, az angol gyakorlására is.
TOVÁBBA közösségi hozzáférés nemzetközi gyakorlati és elméleti szakemberei találkoznak Százhalombattán, május 22. és 25. között az Európai Teleház Szövetségek Uniója (EUTA), a Teleház Világszövetség (GTA), a Közép-Magyarországi Innovációs Központ (CHIC) és Százhalombatta Város Önkormányzata szervezésében, a Miniszterelnöki Hivatal (MEH), a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ), a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium, az Elektronikuskormányzat-központ (EKK), az UNESCO Magyar Bizottsága, a Microsoft és a D-Link támogatásával.
TOVÁBBAz idei esztendő új feladatok elé állítja a Summerfest szervezőit. A városközpont átépítése miatt új helyszínt kellett találniuk a fesztivál több eseményének, így a főtéri sokadalomnak is. Volt olyan ötlet, amely szerint a Városi Strand parkolója megfelelne a célnak, ezt azonban elvetették, hiszen augusztusban még tart a fürdőszezon. Úgy döntöttek, hogy inkább a bevásárlóközpont mellett, a nyúldomb alatti területen építik fel az úgynevezett Etno-poliszt.
TOVÁBB