A múlt héten az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság nemzetközi konferenciát szervezett a nyugdíjrendszerek tárgyában. A felszólalók a kontinentális Európában alkalmazott, úgy nevezett állami felosztó-kirovó rendszert már rövidtávon is fenntarthatatlannak és Európa gazdasági versenyképességét veszélyeztetőnek minősítették, ezzel egyidejűleg az angolszász világban elterjedt egyéni tőkefedezeti rendszerek bevezetését ajánlották.
Az állami felosztó-kirovó rendszer lényege, hogy az aktív dolgozók befizetései a már nyugdíjban lévők számára kifizetésre kerülnek és tőkefelhalmozás gyakorlatilag nincs. A konferencián részt vevők szerint ez egy "piramisjátékra" emlékezetet, amikor is az új belépők befizetései finanszírozzák a kilépők nyereségét. A rendszer elméletileg működőképes, de csak abban az esetben, ha a gazdaságilag aktív korosztályok lélekszáma a már inaktívakénak legalább a háromszorosa. Sajnálatos módon Európában ez a háromszoros arány már rég nem teljesül, ugyanis a születések száma az elmúlt 30 évben folyamatosan csökken, miközben az életkor – azaz a már inaktívak létszáma – egyenletesen növekszik, illetve az aktívak között is magas a munkanélküliség.
Az állami felosztó-kirovó rendszer "mellékterméke" az, hogy egy, az államháztartási mérlegekben és éves állami költségvetésekben ki nem mutatott államadósságot generál. Ez a ki nem mutatott államadósság Magyarország esetében hozzávetőleg 30-35.000 milliárd forint – megismétlem: harminc-harmincöt ezermilliárd forint -, ami a jövő generációit terheli, feltéve, hogy tudják fizetni. Az összeg kiszámítása igen egyszerű (átlag nyugdíj – kb. 1.000.000 HUF/fő/év; öregségi nyugdíjasok létszáma – kb. 2,2 millió fő; átlagos nyugdíjban töltött idő – 15 év).
Az állami felosztó-kirovó rendszer "lecserélése" az angolszász egyéni tőkefedezeti modellre hozzávetőleg 30-35 évet igényelne és ebben a megközelítésben elhibázott megoldásnak tűnik a magánnyugdíj-pénztári vagyon 2010-es elkonfiskálása, hiszen akkor 12 éven már túl voltunk. Az elkonfiskáláskor a kormányzat részéről sok, de végül is nem teljesített ígéret hangzott el (pl. egyéni számlák vezetése és azok állapotáról az egyének naprakész értesítése, stb.). Mindenesetre nézzük meg, hogy mi történt az elkonfiskált 2.946 milliárd forintnyi nyugdíjvagyonnal.
Első lépésben 1.387 milliárd forintnyi közép- és hosszúlejáratú államkötvény megsemmisítésre került (ezáltal ennyivel csökkent az államadósság), illetve a visszalépett pénztártagok számára 216 milliárd forint reálhozam (az inflációt meghaladó hozam) kifizetése megtörtént. Maradt 2.946-1.387-216 = 1.343 milliárd forint. Ebből 2011-ben a költségvetésbe befizetésre került 459 milliárd forint (ezt a pénzt az állami költségvetés el is költötte), azaz maradt 884 milliárd forint különböző értékpapírokban. Az ezen 884 milliárd forint értékpapír állomány jelenlegi napi értéke 655 milliárd forint, ami azt jelenti, hogy a korábban befizetésre került 459 milliárdot az állami vagyonkezelő csak úgy tudta teljesíteni, hogy a nála lévő értékpapírokat árfolyamveszteséggel adta el. A megmaradt 655 milliárd forintnyi értékpapír a tervek szerint az MNV Zrt-hez (Magyar Nemzeti Vagyonkezelő) kerülne, ahol a maradék vagyon az állami vállalatok veszteségeit finanszírozná. Összegezve: volt vagyon, nincs vagyon.
