Szigetvári József a BKK igazgatója, illetve Kardosné Gyurkó Katalin miniszterelnöki biztos köszöntötte a nagyszámú közönséget és az űrhajósokat, kiemelve, hogy szorgalommal és kitartással valóra válhatnak az álmok.

Az eredetileg gépészmérnök végzettségű Kapu Tibor 20 napot töltött az űrben tavaly június 25-e és július 15-e között, így Farkas Bertalan után ő a második felbocsájtott magyar asztronauta. Érdekesség, hogy mindketten Szabolcsban születtek – Vásárosnamény és Gyulaháza –, a két település egymástól csupán 15 kilométerre van.

Cserényi Gyula Kecskeméten született, villamosmérnökként jelentkezett a programra, végül tartalékosként vett részt abban. Tréfásan megjegyezte, hogy többször elgondolkodott az embert próbáló kiképzés során: "hogy kerülök én ide, kétgyermekes, vidéki apukaként!?"

Bár a gyerekkori álmaik között szerepelt a vadászpilóta, civil pályát választva, korábban nem gondolták volna, hogy űrhajós lesz belőlük.

240 jelentkező közül a szakértők négy aspiránst választottak ki egy összetett folyamat során, komoly kiképzésen estek át az űrdinamikától kezdve a könnyű repülőgépes pilótakiképzésen át a különböző fizikai tesztekig és tudományos munkákig.

A hazai kiképzés után, 2024 május 26-án jelentették be, hogy már csak ketten maradtak, így ők utazhattak az USA-ba, a houstoni űrközpontba, hogy folytatódjon a felkészítésük. A bejelentés dátuma nevezetes, hiszen 1980-ban, Farkas Bertalan és Valerij Kubaszov ekkor indult a világűrbe a Szojuz–36 űrhajó fedélzetén.

A hazai kiképzés célja elsősorban az volt, hogy kiszűrjék azokat, akik hosszú távon nem bírnák a terhelést, és hogy elsajátítsák az alapkészségeket. Az első és legszigorúbb lépcső az orvosi és élettani tesztek, úgymint a terheléses EKG futópadon és kerékpáron, légzésfunkciós vizsgálatok, oxigénhiányos szimulációk, látás, hallás, egyensúly, reflexek mérése, zárt térben végzett pulzus- és stressztesztek. Nem az számít, hogy ki a legerősebb, hanem az, ki marad stabil extrém körülmények között is.

Jelentős hangsúlyt fektettek a fizikai edzésekre, mint a keringést fejlesztő futás és az izomzatot erősítő és növelő súlyemelés, hiszen utóbbi rohamosan csökken az űrbeli súlytalanság következtében.

A jelöltek jogosítványt szereztek kismotoros gépekre a pilótaképzésen, amely során megtapasztalták a nehézségi erő 4-5-szörösét a fordulókban, a süllyedésekben és a vészhelyzeti eljárásokban. Nagy jelentőséggel bír ez a fajta képzés a térbeli gondolkodás fejlesztésében is. A cél nem a pilótává válás volt, hanem megtanulni, hogyan kell villámgyorsan három dimenzióban gondolkodni és cselekedni.

Sajátos eleme a felkészítésnek a túlélőtábor, aminek célja, hogy az utazók ismeretlen terepen is boldoguljanak, ha netán így alakul a visszatérés. Ennek részeként az erdőben éjszakáztak minimális felszereléssel, megtanultak tüzet gyújtani esőben és szélben. Fontos az ivóvíz tisztítása természetes módszerekkel, sérült társ kimentése rögtönzött eszközökkel, továbbá csapatvezetési feladatokat hajtottak végre, ami során minden nap más volt a parancsnok. Nem az a lényeg, ki tud túlélni egyedül, hanem az, ki tud csapatban logikusan gondolkodni extrém helyzetben.

Sajátos állomás volt az izolációs szoba, amikor egy hétig el voltak zárva egy ismeretlen helyen – a pontos idő ismerete nélkül –, így tesztelték, hogyan bírják a bezártságot. Pszichológiai és döntéshozatali gyakorlatokat tartottak akár éjszaka, néhány órás alvás után felébresztve őket. Itt azt figyelték, hogy ki hajlamos a pánikra, a "lefagyásra", és ki marad racionális.

Az Egyesült Államokban már konkrétan az űrállomásra készültek fel; valódi modulok másolataiban dolgoztak, hogy elsajátítsák a kapcsolótáblák kezelését, a hibás rendszerek javítását, az oxigén-, energia- és kommunikációs problémák megoldását.

Speciális, zuhanó repüléseken tapasztalták meg a súlytalanságot, ami során megtanulták a lebegő tárgyak mozgatását, saját testük kontrollálását forgás közben, de meg kellett küzdeniük a hányingerrel, illetve a fellépő tájékozódási nehézséggel. Összességében itt derül ki igazán, ki képes gyorsan alkalmazkodni egy teljesen idegen fizikai környezethez.

Az űrhajós centrifuga egy nagy sebességgel forgó berendezés, amelyet a kiképzés során a kilövéskor és a visszatéréskor fellépő extrém nehézségi gyorsulás (G-erő) szimulálására használnak. A hosszú forgókar végén elhelyezett kabinban az űrhajósok megtanulják kezelni a testükre nehezedő nyomást, amely a földi súlyuk többszöröse is lehet. A gyakorlat célja a G-tolerancia növelése és az eszméletvesztés megelőzése, miközben tesztelik a jelöltek fizikai és mentális állóképességét.

Gyakorolták azt is, hogyan kell elhagyni egy vízbe került helikoptert; itt is alap a higgadtság megőrzése, ugyanis meg kell várni, hogy a szerkezet alámerüljön, hogy leálljon a közegben a rotor, és ekkor kell kilökni az ablakot.

Külön kihívás az angol nyelvű szakmai tréning, hogy tudják értelmezni a műszaki dokumentációkat, jártasságot szerezzenek a rádiós és vészhelyzeti kommunikációban, vagyis elvárás a hibátlan szakmai nyelvismeret stresszhelyzetben is.

Összegezve elmondható, hogy extrém fizikai, mentális kiképzésen és precíz technikai tanulási folyamaton estek át az űrhajósok. A folyamatos vizsgák során naponta azt tesztelték, hogy képesek-e nyugodtan gondolkodni a kiélezett helyzetekben, ugyanis egyetlen hiba az egész küldetést veszélybe sodorhatja. Voltak félelmetes pillanatok, amiket egymást segítve, biztatva tudtak leküzdeni; ezen mentalitás elengedhetetlen a küldetés teljesítése során.

A HUNOR-program révén saját fejlesztésű eszközöket és orvosi kísérleteket teszteltek az űrben, bizonyítva, hogy a hazai technológia a világ élvonalába tartozik. A projekt nemcsak tudományos siker, hanem gazdasági lehetőség is: a magyar cégek a globális űripar fontos beszállítóivá válhatnak a jövőben.