Szeretik a komoly- és a könnyűzenét, a klasszikus és a kortárs hangversenyt, a kórusmuzsikát, a néptáncot, a népzenét, a népdalt, a popot, a rockot, a stand up-ot, a mozdulatszínházat, az amatőr színtársulatot, de még a gyermekműsort is.

Nem volt ez mindig így. Jó néhány évtizede szinte üresen tátongott a nézőtér a Bartók Vonósnégyes koncertjén, vagy alig akadt érdeklődő Psota Irén önálló estjén. Az, hogy ekkorát változott a helyzet, lelkes és hozzáértő népművelők, művelődésszervezők és civil rendezvényszervezők kitartó és odaadó munkájának köszönhető. Ők azok, akik felkeltették a városi szintű igényt, kinevelték, megnyerték, "odaszoktatták" a közönségüket, amiért minden tiszteletet és elismerést megérdemelnek.

Mindezeket előre bocsátva és valóban a legnagyobb tisztelet hangján, de szeretnék szólni a helyi kulturális, társadalmi élet - konkrétan a rendezvények - árnyoldaláról is. Röviden: hosszúak. Hosszabban: két-három órára, időnként még annál is hosszabbra nyúlnak.
Konkrét példa említése nélkül, de mégiscsak bele kellene gondolni abba, hogy nincs az a kellemes és hasznos fűszer, aminek a túladagolása ne rontaná el az ételt, és nincs az a dicséret, amely ne sértene, amikor eltúlozzák.  

Jó lenne tudni, mit mondanak erről a szakemberek. Vajon hány órát ül szívesen az ember egy akármilyen érdekes - nagyszabású, méltó, színvonalas - rendezvényen anélkül, hogy megmozgatná tagjait, szívna egy kis frisslevegőt, netán, kilépne a mosdóba, vagy egyéb módon felfrissítené magát. Egyet? Másfelet? Kettőt? Nyilván személye válogatja, kit mikor kezd szorítani az ünneplő cipő vagy fojtogatni a nyakkendő, kinek mikor kezd el fájni a mosoly. Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot.

A kevesebb mindig több. Gondoljunk csak a svéd gyermekvers szereplőjére, aki bélyeget gyűjtött, de egyszer az apukája vitt neki egy kilót! Szórakoztató lehet megtekinteni egy családi fotóalbumot a vendégségben, da amikor már a negyediket nyomják a kezünkbe, a legszívesebben sírva szaladnánk haza.

Ami aránytalan, az nem lehet szép, sem kellemes és nem szolgálhatja a testi-lelki jólétünket.  

A végtelenbe nyúló rendezvények nemcsak a nézőket, hallgatókat merítik ki, hanem a szereplőket és a szervezőket is. Aki nem tudja, mennyi az annyi, ne álljon neki főzni, ne hívjon vendégeket és ne szervezzen rendezvényt, mert, amit az egyik kezével ad, azt a másikkal el is veszi a vendégétől.

Ha egyet tudunk érteni azzal az alapvetéssel, hogy a kulturális és társadalmi rendezvények a közönség, a vendégek, a meghívottak számára és érdekében jönnek létre, akkor - a nevükben is - lenne egy tiszteletteljes, de nagy kérésem. Ne éljünk vissza a közönségünk szeretetével, tiszteletével, figyelmével, és ne tájékoztassuk, szórakoztassuk, gyönyörködtessük, tanítsuk halálra egymást!