Rajzolj, alkoss, játsszunk együtt!

  • HÍREK
  • 2026-11-02
  • 45 megtekintés
  • img

Sporttémájú rajzpályázatot hirdet a Sporthalom Nonprofit Kft. és a SZIKE Egyesület százhalombattai, valamint a városhoz kötődő, rajzolni szerető érdeklődők számára, korosztályi megkötés nélkül. A legjobb pályaművek felhasználásával közös alkotás készül a Városi Szabadidő Központ Vasút utcai kerítésén.

A kezdeményezés célja, hogy a sport és a képzőművészet összekapcsolásával színesebbé, látványosabbá tegyék a létesítmény környezetét. A beérkező pályaművekből öttagú zsűri választja ki a legjobbakat, amelyek felhasználásával egységes kép készül a kerítésen.


A megvalósítás Kovács Lilla képzőművész szakmai irányításával történik. A közös alkotómunkában a SZIKE Látás iskolájának tanítványai, valamint a százhalombattai sportegyesületek sportolói is közreműködnek.


A pályaművek valamilyen sporttevékenységet jelenítsenek meg, és szerepeljenek rajtuk a kék-sárga battai sportszínek. Az alkotásokat hagyományos technikával, papíron kell elkészíteni és benyújtani, mesterséges intelligencia alkalmazása nélkül.


A pályaműveket 12 × 1,7 és 6 × 1,7 méteres arányban várják, a benyújtási határidő 2026. december 20.


Az alkotásokat lezárt borítékban lehet leadni a Városi Szabadidő Központ vagy a Barátság Kulturális Központ portáján, SPORTKERÍTÉS! felirattal. A pályázók a borítékban adják meg nevüket, életkorukat, e-mail-címüket és telefonszámukat. Kiskorú jelentkező esetében a szülő vagy gondviselő nevét és elérhetőségeit is kérik. Az adatokat bizalmasan kezelik, a zsűri döntéséről pedig a megadott elérhetőségeken értesítik a résztvevőket.


További információ a sporthalom@sporthalom.hu és az ifjusagimuhely@gmail.com e-mail-címen kérhető.



Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák