Cigányprímás
- PROGRAMAJÁNLÓ
- 2012-04-29
Több ezer kilométeres utat kell megtennie, és több száz évet kell visszalépnie a történelemben annak, aki az istenek eledelét szeretné fizetőeszközként használni. Egy mostanában nyílt budapesti kiállítás segítségével azonban, pár óra alatt leküzdhetjük ezeket az akadályokat.
TOVÁBB
Rendhagyó Jazzteázóba várja a közönséget a százhalombattai Barátság Kulturális Központ május 20-án, vasárnap, 19 órára. A profi előadók mellett félórában, elő zenekarként bemutatkozik a százhalombattai PLÁNE! A fiatalok körében népszerű formáció természetesen jazzes feldolgozásokat ad elő.
TOVÁBB
A kincskeresést régóta kedvelik az emberek. Eleinte valóban kincseket – elrejtett aranyat, drágaköveket, csodás ereklyéket – próbáltak megtalálni, később egy játék nőtt ki ebből a foglalatosságból, a letterboxing.
TOVÁBB
Ismét egész napos programokra várják a szervezők a gyermeket tervező, váró szülőket, valamint a kismamákat és kispapákat a Születés Hete rendezvénysorozat keretében Százhalombattán és Érden.
TOVÁBB
Három múzeum, három korszak, mindössze három óra alatt. Így lehetne összefoglalni azt a szakmai együttműködéssel megvalósított programot, aminek keretében ingyenes buszjárat repítette körbe a látogatókat a százhalombattai „Matrica”, az érdi Földrajzi és a Nagytétényi Kastélymúzeumban április 14-én.
TOVÁBB
a Dávid Művészeti Szabadiskola kiállítása a „Matrica” Múzeumban március 30-a helyett április 26án, 17 órakor nyílik. Címe: Tavaszi tárlat civilben – Tavaszi reflexiók
TOVÁBB