RANGÁNÉ LOVAS ÁGNES – RADVÁN SIMI: KIRE HASONLÍTOK?

A családok legnagyobb költője és legeredetibb figurája kétségtelenül a Bölcselkedő Óvodás. (Aztán jön a Megmagyarázós Kiskamasz, ami igazából majd visszaemlékezve lesz jópofa – aktuálisan inkább tenyérbizsergető…) Ami nekünk, „felnőtteknek” természetes, sőt már-már unalmas – nekik még sok esetben teljesen idegen. A kődarab, ami nekünk legfeljebb arra jó, hogy azon kössük be a cipőnket – nekik „csúúúcs!”. De a legfurcsább kérdés számukra napról napra mégis az, hogy „mi történik velünk?!” Rangáné Lovas Ágnes arra tesz kísérletet, hogy együtt kérdezve velük, megértsük őket. Szép nagy betűkkel, színes háttérrel és Radván Simi rajzaival idézi fel a gyermeki világot. Ez mégsem gyerekkönyv. Mosolyogni számtalan módon lehet. Az egyik gondolat széles vigyort rajzol az arcunkra, a másiknál a szánk ugyan mosolyog, de a szemünk elszomorodik. Nekik (valamikor „nekünk”) az is misztikum volt (csak a szót még nem ismertük,), mikor otthagytak az oviban, aztán délután mégis értünk jöttek… A könyvben olyan kérdések és kijelentések fogalmazódnak meg, amiket már rég elfelejtettünk, vagy fel sem vetődtek bennünk. A rímtelen versek lehetőséget adnak egy kis utazásra térdmagasságba, a „felhőtlen” gyermekkorba. A kifejezést csakis olyasvalaki találhatta ki, aki már nem emlékszik jól a gyerekkorára, vagy nem olvasta ezt a könyvet.