A népi hagyományt követve, a természet újjáéledését üdvözlendő, idén is májusfáját állított az Önkormányzat a Szent István, az óvárosi Szent László téren pedig Szabó Gábor képviselő. A Barátság Kulturális Központ – a Pesovár Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola közreműködésével – ünnepi hangulatban állított fel a májusfát a főtéren, a Városi Majálison.
A régi népszokások egyike a májusfa, vagy májfa állítás, amellyel a természet virágba borulását ünnepelik, de Európa-szerte elterjedt az udvarlás szimbólumaként és eszközeként is. Vidéken a legények és barátaik a kiválasztott lány háza előtt állítottak egy vagy több májusfát éjszaka; a hölgy ekkor találgathatott, hogy ki, illetve kik fejezték ki ily módon hódolatukat.
Szokás volt közösségi májusfát állítani a templomok közelében, amit körbetáncoltak, így köszöntve az éledő természetet.
Általában nyírfát, a székelyeknél fenyőfát használtak májusfaként, olykor csak gallyakkal jelképezik. A magas, sudár fákat a kerítésoszlophoz rögzítették, jellemzően a május 1-jét megelőző nap éjjelén, vagy kora hajnalban, színes szalagokkal, étellel-itallal is díszítették.
Legtöbbször az udvarló legény vezetésével állították a fát, de egyes községekben a rokon lányoknál is állítottak a legények. A lányok viselkedése falvanként változott; volt, aki kiment és megkínálta a legényt borral, volt, hogy a szalagokat a lány kölcsönözte a legénynek.
Az egyházi eredet szerint a májusfa azokra az időkre emlékeztet, amikor a 72 tanítvány evangelizálni ment. Volt köztük egy Valburga nevezetű szűz leány, de sokan kételkedtek ártatlanságában. Azt mondták az emberek, csak akkor hiszik el, ha a földbe szúrt száraz gally reggelre kizöldül; a fa május hajnalára kihajtott.
A májusfával, illetve zöldág-kultusszal, gallyal kapcsolatos hazai népszokásról elsőként Temesvári Pelbárt ferences szerzetes számolt be, 1502-ben keletkezett latin nyelvű prédikáció-gyűjteményében.
